A 20. században és jelenleg is több mint 80 éve érzékelhetik a mai
nemzedékek a fájdalmas trianoni békekötés igazságtalan – gyakorlatilag
aligha helyrehozható mentális gyötrelmeit is. Érdemes felfigyelni az
egyházak tüsténtkedéseire és a mai magyar jobboldal önszuggessziójára,
amelyben nem tudja és nem is akarja lenyelni ezt a „Nyugat által”
ténylegesen ránk erőszakolt „békét”!

Tehát több mint 80 évvel Trianon után, a jobboldal újra és újra előveszi ezt a nacionalista választási kártyát is. De a szomszédok is hol itt, hol ott, hol amott csinnadrattákat csinálnak, láthatóan Trianon „véglegessége” mellett. Az ottani nacionalisták így félelemben tartják a magyar kisebbségeket. 
Szent meggyőződésünk, hogy Dunaszer-dahelyre és Királyhelmecre is – nem tudni kik által – felbiztatott provokátorok mentek – nagyrészt! A legfélelmetesebb a királyhelmeci felvonulás volt, a fiatal még éppen renacionalizálódó szlovák állam ellen, hogy „gőgösen” félelmet keltve közöljék ismét, hogy ők bizony „hazajöttek” koszorúzni! (Messze nem törődve azzal, hogy mekkorát ártanak az ott élő magyar kisebbségnek, felcukkolva az egyébként is jól működő szlovák ultranacionalistákat.) Felerősíti a zavart, hogy magyar megítélés szerint szélsőséges párt is tagja a szlovák kormánynak – mert ott megválasztották őket!
A gazdasági világválság közepette ügyesen lavírozó Gyurcsányt a külpolitikai összefüggésekben próbálják lejáratni, mármint, hogy nem tudja megvédeni Ficóékkal szemben a „kiszervezett” futballhuligánokat – minden esetleges szlovák rendőri túlkapás ellen. Csak azt nem tudjuk, hogy a nyilasokra emlékeztető – reméljük, csak a szélsőjobbosok által szervezett – félkatonai alakulat külföldi erőfitogtatása megismétlődik-e? (Lesz-e jogi szabályozás ezekben itthon?)
A trianoni békeszerződésről, annak igaz-ságtalanságáról Európa is tud, de szerintünk már unja egész Európa a közép-európai nacionalizmusok állandó „ugrabugrálását” e lezárt ügyben. Ejnye, bejnye, jobbosok! Mit remélnek állandó izgágaságukkal? (Ami persze ettől még lehet az „igazságért” való mozgolódás is.) De, hogy ez a módszer nem alkalmas a szokásos kulturált megegyezésre, az biztos! Mit gondolnak: Európában hány ilyen mozgalom ébred fel abban a pillanatban, amint a több mint 80 éves Trianon látványos revízió alá kerül? Meggyőződésünk: az európai „lángtenger” kialakulásának lehetőségeit kockáztatják! Szerintünk Európa mai válasza egyértelmű: NEM! Kedves jobbosok, ezt tényleg nem látják? 
Bakó Ferenc, Győr

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!