Salgótarjánban járt Járai Zsigmond, aki valamikor a Nemzeti Bank elnöke
meg pénzügyminiszter volt, és tartott egy fórumot. Én is ott voltam.
Járai azt mondta nekünk, hogy a magyar kormány félelemből nem csökkenti
az adót, fél, hogy nem tudja fedezni az állami kiadásokat.

Ezért a kormány inkább felvállal egy megszorító csomagot, amiből szerinte nem lesz gazdasági növekedés. Elmesélte, hogy sokkal drasztikusabb programokra van szükség, fele ekkora parlamentre (megjegyzem, ebben igaza van, de ez mese a gyerekeknek), fele ennyi minisztériumra, Audi A8 helyett 3-6 milliós luxuskocsira, olcsóbb metróra meg autópályára van szükség.
Érzem, hogy ez a fórum nem gazdasági, hanem politikai fórum volt, és ez látszott Járai mondanivalójából. Sőt, sok embernek az volt a véleménye, hogy most vasárnap választások lesznek, és a Fidesznek győzni kell.
Csak két apróságot szeretnék említeni: számolja már ki Járai úr, mekkora hányadát érinti az államháztartásnak az általa javasolt költségcsökkentési eszközökkel elérhető megtakarítás (megjegyzem, 2009-ben ezen a területen is komoly megtakarítások lesznek, de nem a Fidesz miatt). Recesszióban csak az él gazdaságnövelő eszközökkel, aki nem ért semmihez. A recesszió, Járai úr, azt jelenti, hogy a piacoknak egyre kisebb lesz a felvevő képessége, így tisztelt bankár úr, egyre kevesebb termék lesz eladható, és nem számít, hogy Zsigulival közlekedem vagy Audival.
Lehetne még vitatkozni, de nincs értelme, mert Járai azt gondolja, hogy mi nem értünk semmit, és nekünk nem világos, hogy ő a Fideszt képviseli. Pedig szerintem valamivel többet tud, mint a Fideszben akármelyik ügyeletes „szakember”, például mint Pelczné. Most hazánknak – akár az egész világnak – az a fontos, hogy ne menjenek csődbe egyes stratégiailag fontos iparágak, meg hogy megtegyünk sok fontos gazdasági lépést. Ezért nagyon sajnálom, hogy egy olyan ember, mint Járai, nem azzal van elfoglalva, hogy tapasztalataival segítse az országot, hanem része a Fidesz kormánygyűlöleti csapatának Szégyen.
Ferenczy Tamás, Salgótarján

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!