Ma már senkinek nincs kétsége afelől, hogy az elektronikus ügymenet
veszi át a hatalmat. A közigazgatásban és az üzleti életben is mind
nagyobb teret hódít a e-szignó.


Július 1-jétől kizárólagossá vált az e-cégbejegyzés, már senki nem adhatja be papíron a kérelmet. „Az elektronizált cégeljárásban az ügyvédek, a cégbíróságok, az APEH és a Magyar Államkincstár állnak kapcsolatban egymással a világhálón keresztül”– magyarázza az igazságügyi tárcával kizárólagos kapcsolatban álló számítástechnikai cég, a Microsec Kft. egyik ügyvezetője, Dallos Mihály.
Január 1-jétől már a vállalkozások könyvelői is csak elektronikus formában nyújthatják be, és helyezhetik letétbe az éves beszámolót. A szakértők szerint mindez hosszú távon komoly előnnyel jár, ráadásul biztonsági garanciával is, hiszen minden ilyen művelethez e-szignó szükségeltetik, ami szavatolja az adatok valódiságát és biztonságát. A digitális kézjegy minden kétséget kizáróan a jövő útja. E-szignót bárki létrehozhat magának néhány ezer forintos költséggel. Információink szerint eddig több mint 10 ezer ügyfél – köztük 8 ezer ügyvéd – szerzett tanúsítványt e-szignós aláírásra.
Az alkalmazások köre egyre bővül, úgy tudjuk, már a hazai pénzintézetek is készülnek az e-szignós hitelaláírásra. Nem utolsósorban a vállalkozók számára is nagy könnyebbséget jelenthet: ma már akár Új-Zélandról is szerződést köthetünk egy magyar céggel ennek segítségével, nem feltétlenül kell repülőre szállni…
(bl)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!