A Nemzetközi Vívó Szövetség (FIE) párizsi tisztújító kongresszusán a küldöttek Aliser Uszmanovot választották meg elnöknek.

A bizottsági választások során mindhárom magyar jelölt – Mincza-Nébald Ildikó, Kamuti Jenő és Kulcsár Krisztián – sikerrel járt. Az elnöki pozícióért folyó küzdelemben az orosz sportvezető 66, míg az eddigi vezető, a francia René Roch 61 szavazatot kapott. Uszmanov 2005 nyara óta a sportág európai szövetségét irányította, Roch 1992-től – négy perióduson keresztül – állt a FIE élén.
Az üzbég származású Uszmanov, aki jelentős tulajdonrésszel bír az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Arsenalban, négy éve még simán alulmaradt Rochkal szemben. Ezúttal viszont sok szövetséget maga mögé tudott állítani, így például a teljes amerikai blokkot, változást, a sportág további elterjesztését, a versenyzők számának növelését ígérve. A tömegesítés, illetve a szerényebb vívóhagyományokkal rendelkező kontinensek megerősítése azt a célt szolgálja, hogy a sportág hosszú távon az olimpia programján maradhasson.
A szakmai testületek összeállításánál bevált a magyar számítás, a hazai szövetség tájékoztatása szerint Kulcsár Krisztián az első helyen került be a versenyszabály-, Kamuti Jenő a harmadikon az orvosi, Mincza-Nébald Ildikó pedig a hatodikon a jogi bizottságba. Kamuti és Mincza-Nébald eddig is tagja volt az adott tíz-tíz fős testületnek.
„Jól pályáztunk, stabilan kerültünk be a bizottságokba” – mondta az MTI-nek Kamuti Jenő.
Ezúttal már csak azért is sikeresnek tekinthető a magyar taktika, mert négy éve kilenc pályázó közül csupán kettő járt sikerrel.


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!