Az egyik legősibb, és a kezdetektől hamisítatlan magyar sikerágazatnak számító öttusában új szelek fújnak: mélyreható újítások, hatalmas változások előtt áll a sportág, ám erősen megoszlanak a vélemények, hogy jó-e ez – mindenekelőtt a versenyzőknek. Legalább annyian gondolják és mondják, hogy az új szabályrendszer megöli az öttusát, míg mások szerint a sportág olimpiai programban maradásának is a  feltétele a reform.



Mondja, elnök úr, a sportág jövője vagy halála az új szabályrendszer? – kérdeztük Császári Attilát, a Magyar Öttusa Szövetség elnökét.
– Kettős érzésem van az új szabály bevezetése miatt. Lehet, hogy a jövőt jelenti a sportág számára, de azt is, hogy ezt követően már nem ugyanaz lesz az öttusa, mint ami eddig volt. Ugyanis a nemzetközi szövetség kétharmados többséggel elfogadta azt a javaslatot, hogy a jövőben a versenyzők a futás közben végzik el a lövészetet. Ez bizony elgondolkodtató, mert hasonló a biatlonhoz, igen ám, de az biztos, hogy más, mert a síelőknek módjuk van a lövészet előtt általában egy rövid lesiklásra, ahol pihenni tudnak. De az öttusázóknak erre nem lesz lehetőségük, mert ők bizony keményen megküzdenek a távval és eközben kell lőniük, azaz nem lesz módjuk a pihenésre, és bizony a lövészethez nyugodt pulzus és kiegyensúlyozott lélegzés kell.
Elmondaná a szabályok leglényegesebb változásait?
– Az első szám lesz a vívás. Ezt követően kerül sor az úszásra, majd a lovaglásra. Ezután kezdődik a futás és közben kell teljesíteni a lövészetet.
Annak idején, amikor a sportágat kitalálták és létrehozták, akkor egy mondát kerekítettek köré. A mese így szól: a futár lóra pattan, majd kard- és pisztolypárbajba keveredik, a lovat kilövik alóla, ezek után át kell úsznia egy folyón, és futva kell elérnie a saját táborába. Nem gondolja úgy, hogy ez az új szabályzat visszatért az alapokhoz?
– Mondhatnánk azt is, hogy igen, de ennél sokkal bonyolultabb a helyzet. Ugyanis a vívás és az úszás után kerül sor a lovaglásra. Itt egy kicsit sarkítva mondom, de tulajdonképpen büntetve lesznek azok, akik a legjobb helyezést érték el az első két szám után, mert a lovaglásban ezúttal a legjobb helyen állók ülnek utoljára lóra, és mindössze 35 percük lesz arra, hogy a lóról leszállva nekikezdjenek a futásnak, és a lövészetnek. Míg a többiek jóval több időt pihenhetnek.
Hogyan fogják lebonyolítani a futást és a lövészetet egyszerre?
– A legjobbak kezdik a versenyt. A rajt után húsz méterre lesz az első lövészet, és öt lövést kell leadni, bukó céltáblára. Igen ám, de itt van egy kis csavar a dologban. Tudniillik 1 perc 10 másodperc az az idő, amit valaki a lőállásban tölthet, és akkor is tovább futhat, ha egyetlenegy találatot sem ér el. De ha valaki, tegyük fel, 40 másodperc alatt mind az öt táblát eltalálja, akkor tovább mehet. De ha csak négyet lő le, akkor ki kell töltenie az 1 perc 10 másodpercet, igaz, annyi lőszert használhat el ez idő alatt, amennyit csak akar. Majd közel egy kilométer megtétele után ismét be kell állni a lőállásba, és ugyanez a procedúra következik, mint amit az előbb említettem.
Miért hozták ezt a szabályt?
– Ebben nagyon nagy szerepet játszott a televízió jelenléte. Ha tetszik, ha nem, azért azt el kell mondani, hogy a lövészet, amikor még külön számként szerepelt, nemigen volt látványos, és nem volt médiaértéke. Talán ez a szabály egy kicsit megváltoztatja az érdeklődést, már ami a közvetítéseket illeti.
Ha jól emlékszem, volt már erre kísérlet, és az Fábián László nevéhez fűződik.
– Való igaz. Nálunk két versenyt is rendeztek, az egyik nagyon jól sikerült, a másik egy kicsit unalomba fulladt, mert a lövészet után igen nagy előnyre tettek szert néhányan, hogy az első és a negyedik között majdnem fél kilométer differencia volt.
Hogyan látja, a magyar öttusázók miként fognak tudni alkalmazkodni ehhez az új szabályhoz?
– Már beszéltem erről versenyzőkkel, igen vegyes a fogadtatás, de nem lehet mit tenni, alkalmazkodni kell, hogy ha meg akarjuk őrizni azt a pozíciónkat, amelyet az évtizedek során kivívtunk ebben a sportágban.
Árulja el elnök úr, hogy igaz-e az, hogy nem jelölteti magát ismét a szövetség elnökének a soron következő választásokon.
– Igaz. Nem indulok ismét az elnöki címért. Ennek pedig az az oka, hogy nem akarok ártani kedvenc sportágamnak, mert a szabály módosításakor szembe kerültem a nemzetközi öttusaszövetség elnökével, aki támogatta velünk, azaz néhány országgal ellentétben a szabálymódosítást.
(fluck)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!