Változásra és összefogásra van szükség a jövő évben Magyarországon –
mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, az MSZP elnöke szombaton
Budapesten a párt választmányának ülése után tartott sajtótájékoztatón.
A politikus szerint a változások a szociális, az önkormányzati és adórendszerben szükségesek elsősorban. Kérdésre válaszolva elmondta, azt szeretné, ha a következő években megőriznék a szociá-lis ellátás színvonalát, a nyugdíjaknál garantálnák a bérekkel azonos emelkedést, de minden többletpénzt a gazdaságra, a beruházásokra, a fejlesztésekre és az oktatásra fordítanának. Hangsúlyozta, ehhez társadalmi megállapodásra van szükség, és utána döntésre, nem pedig fordítva. Úgy fogalmazott: „érzek elegendő erőt és elszántságot a Magyar Szocialista Pártban, hogy nyugodt párbeszédben és konzultációban meg tudja szervezni az ország jelentős részének, akár többségének támogatását ahhoz, hogy az ország működésének egy sor területén közös változásokat indítsunk el”.
„Azt megtanultam, hogy az én reformakaratom nem elég, fontos, de nem elég. Kell az ország is hozzá” – tette hozzá. Gyurcsány Ferenc szerint a választókat nem körbeudvarolni kell, hanem tisztességes politikával meg kell velük egyezni a változásokról.
Az önkormányzati reform részleteit firtató kérdésre az MSZP elnöke közölte, nem kevesebb demokrácia, hanem kevesebb bürokrácia. Hozzátette: a magyar településeket lehet úgy is „önkormányozni”, ha kevesebb a hivatal, a képviselő. Úgy vélte, a 2009-es költségvetés hétfői parlamenti zárószavazásával 2008 végére „lényegében pontot tehetnek”. A büdzsére vonatkozó kérdésre azt mondta, az SZDSZ támogató nyilatkozata kellő garancia ahhoz, hogy elfogadják a törvényjavaslatot.
A kormányfő a következő év fontos feladatának nevezte még a nemzetközi gazdasági válság következményeinek kezelését. Mint mondta, a pénteki brüsszeli döntések segítenek Magyarországnak, mivel lehet uniós forrásokból finanszírozni a kis- és közepes vállalkozások munkahelymegtartó támogatásait. Gyurcsány Ferenc szerint az Európai Tanács döntése világosan mutatja, a szervezet azt várja a tagállamoktól, hogy együttműködve, de elsősorban nemzeti hatáskörben találjanak megoldást a problémákra. Megjegyezte, nincs egyetlen európai gyógymód, mást tesz a brit, a francia és a német kormány is, Magyarország pedig a célzott állami beruházásokra alapuló francia utat követi.
Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke beszámolt arról, hogy a testület meghallgatta a párt európai parlamenti képviselőinek beszámolóját: „Jó képviselőket szeretnénk” – így összegezték a kiválasztás elveit.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményében így reagált Gyurcsány Ferenc szavaira: „arcátlanul hazudott ma is, hiszen volt mersze a nyugdíjak értékének megőrzéséről beszélni, miközben a kormány elvette 13. havi nyugdíjat”.
Daróczi Dávid kormányszóvivő erre reagálva közölte: „különösen aljas hazugság” ez az állítás egy olyan párt szóvivőjétől, amelyik a parlamentben kétszer is a 13. havi nyugdíj ellen szavazott. Ha a Fideszen múlt volna, ma nem lenne 13. havi nyugdíj, és a nyugdíjak 40 százalékos reálemelkedéséből egy fillért sem láttak volna az idősek. Hozzátette: 2002 és 2006 között több mint 40 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!