Mundruczó Kornél Delta című filmjét már negyven ország vette meg. A Frankenstein-terv előadását pedig számos fontos külföldi színházi fesztiválra hívták meg. A jég produkciójával pedig az eddigitől eltérő közönséggel találkozni a Nemzetiben, Mundruczó számára forradalmian új érzés.
– Nagyjából. Sikeres volt a magyar forgalmazás, és a filmet – négy-öt kivétellel – valamennyi európai ország megvette. De Európán kívül is eljuthat majd néhány helyre.
● Ez rendhagyó?
– Amíg eddig körülbelül húsz ország vette meg a munkáimat, ez a szám most negyvenre emelkedett. A film körül kialakult egyfajta – egyértelműen a cannes-i sikernek betudható – figyelem.
● A magyar filmeknek mindinkább van fesztiválsikerük, de azért ez nem azt jelenti, hogy tényleg rengetegen, nagy mozikban látják őket.
– Körülbelül annyian látják, ahányan egy művészfilmet megnéznek. Magyarországon húszezren váltottak jegyet a Deltára, ez körülbelül annyi, ahányan az eddigi filmjeimet Ausztriában és Franciaországban látták. Eddig tehát többen nézték a filmjeimet külföldön, mint itthon. A Johannát csupán négyezer-ötszázan látták itthon, és a Szép napokat is csak hét-nyolcezren.
● Tehát a cannes-i kritikusok díja itthon is jót tett a nézettségnek?
– Lehetséges. A magyar kritikák ugyanis inkább megosztóak voltak. A film több elmarasztaló kritikát is kapott.
● Ez annak szólt, hogy a magyarok közül hosszú idő után ön kapott először Cannes-ban díjat?
– Ráadásul kritikusok díját…
● És ezért a magyar kritikusoknak le kellett önt csesznie?
– Ettől függetlenül a nézők reakciója meglehetősen szeretetteljes és pozitív volt.
● Állítólag a Magyar Filmakadémia tagságának jelentős része nem szavazott a Deltára.
– A Filmakadémia díját az Oscar pandanjának tartják, azt az akadémiai tagok szavazzák meg. Én is tag vagyok, számomra elég természetes, hogy ha szerepel a jelöltek között egy magyar film, akkor arra szavazok. Most azonban a Magyar Filmakadémia tagjainak 97 százaléka nem szavazott a Deltára.
● Ön szerint miért nem?
– Talán egyáltalán nem szavaztak. Nem volt fontos, hogy szerepel egy magyar film, és emiatt vissza kellene küldeniük a szavazólapot. Ez azonban valószínűleg sokkal inkább lustaság, mint irigység.
● A filmgyárat azért is számolhatták fel, mert a szakma nem volt képes összefogni. A színházi struktúra viszont azért maradhatott fenn szinte sértetlenül, mert az egymást nem feltétlenül kedvelő direktorok vészhelyzetben mégiscsak szövetkeztek. A filmesek még mindig széthúzóak?
– Ez a filmezés műfajából is következik, hiszen mi inkább szeparálódunk a munkánk során. És bár a Filmgyár tényleg tönkrement, mióta van filmtörvény, újra van potenciális filmkészítés. Nekünk, fiatal filmeseknek szerencsére a tökéletes nulláról kellett indulnunk, járatlan utakat kellett bejárnunk. Így könynyebben ismertük meg a külföldi struktúrát.
● Van kapcsolatuk az idősebb generációval? Vagy azt gondolják, hogy már menjenek a francba?
– Nekem úgy tűnik, az idősebb generáció nagyobb súllyal van jelen a színházakban, mint a filmkészítésben.
● És ez jó?
– Inkább nevezném felszabadítónak. Emellett pedig természetes, hogy – bár az ember filmrendezőként mindig totálisan egyedül dolgozik – erősek bennem azok az élmények, amelyeket Jancsó Miklós, Szabó István, Tarr Béla filmjei jelentettek számomra. Jancsó korai alkotásainak színészvezetésében sok hasonlóságot vélek fölfedezni az én stílusommal. Mert bár az ő világa nyilvánvalóan stilizáltabb, mint az enyém, azzal a gesztussal, ahogyan ő kihúzta a figurák pszichológiai motivációit, lényegében ugyanazt érte el, mint amikor én azt mondom, hogy nálam nincs szerep, és a színészek saját magukat adva élnek a kamera előtt.
● Mekkora esélye van a nemzeti filmgyártásnak? Úgy tudom, hogy a nézők legalább 90 százaléka amerikai filmekre vált jegyet.
– Minden állam öngyilkosságot követ el, ha a kultúrát nem támogatja eléggé. Ekkor az önképe romlani kezd, és ez egész biztosan rosszat tesz az adott ország társadalmának. Budapestnek egyébként ebből a szempontból egyáltalán nem rossz a helyzete, van például egy elég jól kiépített a művészmozi-hálózata.
● És vidéken mi a helyzet?
– Jóval rosszabb. A főváros a mozinézettség 90 százalékát hozza. A vidéki mozikat azonban elsorvasztották, bezárták.
● Ma már az emberek gyakran tévéképernyőn, számítógépen vagy akár mobiltelefonon néznek filmeket, amelyeket eredendően nagy vászonra szántak. Lehet ennyire játszani a méretekkel? Példáula horrorfilm esetében az óriási szörnytől esetleg megijedek, egy picin viszont röhögök.
– Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen méretben nézzük a filmeket. Az elmúlt öt évben csökkent a mozinézők száma, de ez a tendencia most megállt. Az emberek kezdenek rájönni arra, hogy moziban sokkal jobb filmet nézni, mint otthon. Szerintem a digitális forradalom nem veszélyezteti annyira a mozit, ahogy többen képzelik. Én inkább az előnyeit
látom. Arra pedig, hogy Magyarországon már elkészíthetők hollywoodi típusú filmek, nagyon büszkének kéne lennünk, mert ez azt jelenti, hogy van olyan szakembergárda, melynek tagjai erre képesek.
● Miközben alapvetően filmrendezőnek tartja magát, beszélt már arról, hogy a színházat abból a szempontból jobban szereti, hogy általában nem alkalmi társulásról van szó, hanem egymáshoz szokott emberek hosszabb ideig dolgoznak együtt.
A színházhoz azért intenzívebb a viszonyom, mert rendszeresen bejárok, karbantartom a futó produkciókat.
● Színházban is szereti, ha a színészek nem szerepet játszanak, hanem már-már magukat adják. Monori Lili például ilyen módon van jelen a vásznon és a színpadon is.
Monori Lili külön fejezet az életemben, annyira sokat kaptam tőle.
● Borzasztó ritkán játszik.
– Mert tudja, hogy egy-egy feladat mennyit vesz ki belőle. Európa legjelentősebb színházi fesztiváljaira hívják meg a Frankenstein-terv előadását. Ez csak az ő döbbenetes jelenlétével volt elérhető.
● Az eredetileg a Trafóban bemutatott, szintén ön által rendezett, A jég című, igazán rendhagyó produkció, most átkerült a Nemzetibe, bizonyos színészek is kicserélődtek. A Trafó közönsége általában arra az előadásra megy, amit meg akar nézni. De a Nemzetibe gyakran busszal hoznak vidékről nézőket, akiknek esetleg elképzelésük sincs arról, hogy mire jönnek, nem látták még az épületet, és inkább arra kíváncsiak. Mi történik, ha beülnek A jégre, és meztelenséget látnak, trágár kifejezéseket hallanak?
– Sokkal nagyobb botrányra számítottam, de tévedtem. Van annyira kommersz ez a történet, hogy bármilyen nézőt meg tud szólítani. Alig lehet rá jegyet kapni, és ez a buszos közönségnek is köszönhető.
● A Delta leginkább arról szól, hogy nincs tolerancia. Ha egy alapvetően könnyedebb szórakozásra vágyó közönség képes elfogadni A jég előadását, akkor van remény a toleranciá-ra?
– Szerintem az átlagnéző számára paradox módon az úgynevezett „normál színház” válik egyre avantgárdabbá. Ibsen Nóráját megnézni 2008-ban valószínűleg jóval nagyobb kihívás, mint egy mai nyelven, mai közegben játszódó történetet. Azt hittem, hogy A jég a Nemzetiben két-három előadás után megbukik. Kiderült, hogy nem. Számomra pedig a Trafó vagy a Bárka vendégeitől ennyire különböző közönséggel találkozni forradalmian új érzés.
Bóta Gábor
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!