A hatgyermekes Angelina Jolie már csak kivételes esetben vállal el filmszerepet. Ilyen volt Clint Eastwood felkérése az Elcserélt életek főszerepére, mely egy egyedülálló anya igaz története, aki elveszíti a fiát, és visszakap helyette egy idegen fiút. Ám szembeszáll a rendőrséggel és az 1920-as évek Amerikájának korrupt politikai és alvilágával is, hogy kiderüljön az igazság, és visszakaphassa édesgyermekét. Angelina Jolie az IndieLondon brit filmes portálnak arról beszélt, milyen iszonyatos egy anya számára a gyermeke elvesztését még eljátszani is. Ennek ellenére úgy érezte, muszáj elmesélnie ennek a rendkívüli asszonynak a történetét.
– Igen. Mindannyiunk számára nagy lelki megpróbáltatást jelentett a film, de az adott erőt, hogy igaz történetről van szó, és ez az asszony annyi mindenen ment keresztül.
l Régi vágya volt Clint Eastwood-dal dolgozni?
– Mindig is szerettem volna vele dolgozni, mert oda vagyok a mun-káiért és mert érdekes figurának tűnt. Aztán megismertem, milyen jó ember is valójában. Szilárd, erős és remek stábja van. Igazságos, jó vezető és rendkívül határozott. Híres arról, hogy csak egy-két felvételt készít egy jelenetről, ami ijesztően hangzik egy színész számára. De ő nagyon felkészült rendező. Rögtön tudja, hogy mit szeretne tőled, amint besétálsz az ajtón. Ezért az volt az érzésem, hogy mindent bele kell adnom. Az ember megtesz mindent, amit tud, egészen addig, amíg érzelmileg teljesen felőrlődik. Ezt veszi fel, és nem várja el, hogy egy jelenetet hússzor vegyünk fel. Ez nagyon ösztönzően hat az emberekre, és mert tényleg csak egy felvételt készít, nagyon friss hatást ér el. Nincs idő agyonelemezni a jelenteket, amire egyébként a színészek hajlamosak. Így az alakításunk nagyon valódi lesz.
l Édesanyaként nehéz volt feldolgozna azt, ami a filmben szereplő anyával történt?
– Rettentő nehéz. Amikor először olvastam a forgatókönyvet, nem tudtam letenni, de azonnal nemet mondtam a szerepre, mert nem akartam elvállalni olyan filmet, amely ennyire kiborít. Később azt vettem észre, hogy állandóan arról az anyáról beszélek. Nem bírtam megállni, hogy ne meséljem el az embereknek ennek a csodálatos nőnek a hihetetlen történetét. Átértékelődtek bennem a dolgok. Úgy láttam, hogy a történet jóval többről is szól, demokráciáról, igazságról. Ezt nagyon inspirálónak találtam, és szerettem volna minél több emberrel megosztani. Anyaként viszont borzalmas volt átélni a helyzetet. Ha csak lehetőség volt rá, ebédszünetben is velem voltak a gyerekeim, és munka után azonnal rohantam haza hozzájuk. Annyira elérzékenyültem, hogy egyfolytában csak bolondoztam velük. Szinte leírhatatlan örömet éreztem, hogy tudom, hol vannak a gyerekeim, és hogy jól vannak.
l Volt olyan jelenet, amely különösen szívszorító volt?
– Számomra talán a legnehezebb jelenet az volt, amikor a film elején telefonon be kellett jelentenem a fiam eltűnését. Már a gondolat is annyira szörnyű egy szülő számára, hogy rettegtem attól, hogy eljátszszam. Anyaként iszonyú volt felvenni a telefont és bejelenteni egy gyermek eltűnését. Borzasztó. Nagyon nehezen ment. Szintén nehéz jelenet volt, amikor a pályaudvarra kimentem a megtalált fiamért, ám egy idegen gyereket kaptam helyette. Ebben a rövid jelenetben az anyának el kell jutnia a „de hát ez nem az én gyerekem” érzéstől a „na jó, haza viszem magammal” érzésig. A jelenet rendkívül furcsa és bizarr volt. Clint sokat segített nekünk, hogy megértsük, de én nem nagyon tudtam magam hová tenni ebben a jelenetben.
l Ön szerint miért ilyen rejtélyes ez az ügy?
– Nem tudom, hogy a hátterében valamiféle összeesküvés áll-e, de fölöttébb különös az eset. Akkoriban hatalmas port vert fel, a Los Angeles Times is címlapon hozta.
l Elképzelem, hogy a forgatókönyv olvasása közben mennyire hihetetlennek tűnhetett a történet.
– A forgatókönyvírók nagyon ügyesen dolgoztak. Az LA Times címlapjait beillesztették a megfelelő helyekre a forgatókönyvbe. Így amikor olvastam, hogy a pályaudvarról kénytelen volt hazavinni az idegen fiút, azt gondoltam, ez képtelenség, hogy a csudába történhetett ez? De a következő oldalon ott állt az újságkivágás, mint egy bizonyíték.
l Harcolt már életében bármiért ilyen keményen, ilyen szenvedéllyel?
– Nem tudnék most egy konkrét esetet kiemelni. Úgy gondolom, amikor rászánjuk magunkat a gyerekvállalásra, azonnal elkötelezzük magunkat, hogy mindent megtegyünk gyermekeinkért és megvédjük őket mindentől és mindenkitől. Ez egy természetes elkötelezettség, és csak remélhetjük, hogy nem lesz próbára téve soha.
l Sok a szóbeszéd az Oscar-jelölésekről. Egyáltalán fontos elismerés lenne Önnek, ha jelölnék az alakításáért? Azt rebesgetik, hogy elhagyta az első Oscar-díját…
– [Nevet] Valójában nem veszítettem el. Az édesanyámnak adtam, és nem tudom hová tette, mielőtt meghalt. Még nem néztük át minden holmiját, de jelenleg senki sem tudja, hol van a szobor. Egy filmben végzett kemény munka bármilyen elismerése sokat számít. Ugyanakkor, ha nincs elismerés, akkor is ugyanolyan büszke vagyok és tudom, hogy keményen dolgoztam.
l Volt néhány érzelmileg szélsőséges éve. Hogy érzi magát most?
– Nagyon szerencsésnek érzem magam. Édesanyám ötvennyolc éves volt, amikor elveszítettem. Szerintem túl fiatalon hunyt el. De még megélte, hogy találkozhasson a legtöbb gyerekemmel. Erre gondolok, és hálás vagyok, hogy így történt. Azt is gondolom, hogy ha ennyire szeretünk valakit, akkor boldogok vagyunk, ha véget érnek a fájdalmai. Ennyi. Igazi áldásnak tekintem, hogy egészséges gyerekeim vannak és csodálatos társam. Boldogan neveljük együtt a gyerekeket. Rengeteg szeretet van az otthonunkban, és ez erőt ad nekem, amikor arra gondolok, kit veszítettem el nemrég.
Fordította: Kántor Zsána
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!