Visszatér a Dóm térre 2009-ben a Szegeden világpremierként bemutatott
legendás produkció, az Elisabeth. Néhány meghirdetett előadás időpontja
is változik a Szabadtéri jövő évi programjában.

A műsorváltozásnak technikai okai vannak, a már megvásárolt jegyek visszaválthatók és becserélhetők. A Szentivánéji álom helyett játsszák jövő nyáron sokak kedvencét, az Elisabethet a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A fesztivál saját darabját hozza vissza a bemutató értékű felújítással, hiszen tizenkét éve itt állították színpadra először hazánkban a világhírű, Grammy-díjas, magyar származású Michael Kunze darabját. Az Elisabeth az egész világot meghódította. Az előadás 2009-ben változatlan rendezésben, ám megújult szereposztással kerül a Dóm tér színpadára. Tizenkét éve ebben az előadásban aratott elsöprő sikert az akkor még csupán rockzenészként ismert Mester Tamás a Halál-alakítással.
A Turandotot – amelyet olasz nyelven adnak majd elő, és Rost Andrea játssza benne Liu szerepét – július 24-én és 25-én láthatja a közönség. Az István, a király július 31-én és augusztus 1-jén, az Elisabeth augusztus 15-én, 16-án, 20-án, 21-én, és 22-én látható. A Mezzo Operagála időpontjáról még egyeztet a menedzsment. Népszerű a Szabadtéri karácsonyi bérletakciója, hiszen sokan ajándéknak szánják a fesztiválra szóló belépőket. Egy bérlet megvásárlása két előadás megtekintésére jogosít, 10 százalék kedvezményt biztosít, és már 4950 forinttól kapható. A nyári előadásokra szóló jegyeket és bérleteket a REÖK jegyirodájában lehet megvásárolni. A már megvásárolt jegyek és bérletek visszaválthatók, illetve becserélhetők. Az új műsorrend szerinti jegyértékesítés és jegyvisszaváltás december 5-én, pénteken kezdődött. További információ a www.szegediszabadteri.hu oldalon vagy a 62/541-205-ös számon. Az interneten rendelt jegyekkel kapcsolatban érdeklődhet az Interticket budapesti jegyirodájában (061/266-0000, helpdesk@interticket.hu).  KV.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!