Manapság egyre divatosabb jó nevű plasztikai sebész keze alatt
szépülni, azt viszont kevesen tudják, hogy ezeknek a műtétek milyen
kockázatokkal járnak, és miként lehet előre kiszűrni.
– A plasztikai sebész munkája korántsem a műtéttel kezdődik és persze nem is azzal fejeződik be – magyarázza Sashegyi doktor, aki nem is tagadja: számára nagy biztonságot jelent évtizedes magyarországi és németországi baleseti sebész múltja, melynek nyomán ma már nem nagyon érheti váratlan, eddig nem látott műtéti szituáció.
Miként válasszunk megbízható plasztikai sebészt? – vetődik fel a kérdés, amelyre Sashegyi doktor azt válaszolja: lehetőség szerint komoly orvosi előélettel és nagy műtétszámmal rendelkező szakemberhez forduljunk, és semmiképpen ne hagyjuk magunkat siettetni a döntéssel. Nálam döntő jelentőségű az esetleges beavatkozást megelőző – akár többszöri – ingyenes és részletes konzultáció, melyen a páciens minden kérdésére választ kap, és ennek fényében dönthet a műtétről, anélkül, hogy ez idő alatt bármilyen anyagi vagy pszichés kényszerpályára kerülne – magyarázza a több ezer műtét tapasztalatát maga mögött tudó szakember.
Arról is fel szoktam világosítani a pácienseimet, hogy egy kisebb-nagyobb esztétikai beavatkozás milyen életmódváltoztatást követel. Talán kevesen tudják, hogy egy mellnagyobbító műtétet követően döntő jelentőségű az akár évekig is szükséges rendszeres kontrollvizsgálat és az, hogy például sportolási szokásaink és életmódunk alkalmazkodjék testünk változásaihoz.
Mindig törekedni kell arra, hogy – lehetőség szerint – a test arányaihoz illő plasztikai sebészeti beavatkozást ajánlunk a hozzánk fordulóknak, ez ugyanis szintén az orvos felelőssége. Weboldalamon – www. drsashegyi.hu – számos olyan információt és fotót helyeztem el, melyek talán meggyőzhetnek mindenkit arról, hogy egy plasztikai beavatkozásnak jó esetben az emberi test harmóniáját kell szolgálnia, mert az extrémitások, ha időlegesen különlegesek is, számos szervi, sőt pszichés kockázatot rejtenek.
Természetesen ugyanezek vonatkoznak férfi pácienseimre is, akik közül mind többen keresnek meg szemhéj- és hasplasztikai beavatkozások igényével. A jól előkészített, átbeszélt és megfelelően utókontrollált műtét férfiaknál is kitűnő eredményekre képes – magyarázza Sashegyi doktor, aki meggyőződéssel vallja: az igazán sikeres plasztikai sebészeti beavatkozások nem csak egy szép mellről, laposabb hasról és elsimított ráncokról szólnak, hanem az azokhoz tartozó kiegyensúlyozottabb, önbizalmukat visszanyert és ezen keresztül kreatív energiákat újra felszabadítani képes boldogabb emberekről.B. P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!