Az élelmiszer-biztonsági tanácsok kéthetente megjelenő sorozatában a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság munkatársai segítségével a karácsonyi és szilveszteri előkészületek, a bevásárlás, a háztartásokban elkészített ételek és a vendégvárás élelmiszer-biztonsági tanácsai következnek.
betegszenek meg a háztartásokban elkészített ételektől, süteményektől, mint a közétkeztetésben. Karácsonykor, szilveszterkor a családi, baráti találkozók régi magyar szokás szerint elképzelhetetlenek az ünnepi, a különleges ételek nélkül. A hatóságok – mint minden évben – idén is fokozott ellenőrzésekkel igyekeznek védeni a fogyasztók érdekeit, azonban mindenhol, minden nap nem lehetnek jelen. A háztartásokban az étkezéssel összefüggő „balesetek” odafigyeléssel megelőzhetők.
Aranyszabály, hogy csak megbízható helyen, üzletben, vagy piacon vásároljunk. Az üzlet tisztaságát, rendjét, a személyzet ápoltságát, ruházatát a gondos háziasszony gyorsan felmérheti. Ahol e téren kivetni valót látunk, ne vásároljunk.
Az üzletekben az élelmiszert szennyeződéstől védve, a hűtést igénylő élelmiszereket mindig jól működő hűtőtérben kell tartani. Győződjünk meg arról, hogy kellően hideg-e a kiválasztott élelmiszer. A már kiengedett, és visszafagyasztott mélyhűtött terméket nem szabad árusítani, ha ilyet találunk, ne vegyük meg! Megismerhető az ilyen termék, mert a csomagoláson belül jégkristályos „deres”, előfordul, hogy deformált, és az egyébként különálló darabok összetapadtak, vagy teljesen sima felület képződött a máskor egyenetlen felszín helyén.
Lejárt terméket TILOS árusítani, ezért azok akciós értékesítése szabálytalan. Figyelni kell a dátum olvashatóságára, átjavítására is: több, eltérő vagy javított adatot tartalmazó címke esetén a terméket ne vásároljunk meg!
Nem véletlen a mondás: „Olcsó húsnak híg a leve!”. Az átlagosnál olcsóbb élelmiszer legyen gyanús! E bölcs közmondás alátámasztására jellemző példa a virsli. Sokszor a hús-, a fehérjetartalom több-kevesebb részét szójával helyettesítik. Fontos tájékozódni az összetevőkről, és a származásról is.
A boltokban a különféle élelmiszerek külön részlegekben, vagy elkülönített polcokon találhatók. Ezt az elkülönítést fontos betartani a bevásárlókocsiba, kosárba szatyorba rakodáskor is. A zöldség, hús, kenyér, tejtermék háztartási vegyi áru stb. ne érintkezzen egymással!
Mire figyeljünk az ünnepi vacsora, ebéd,
előkészületei során ?
Sokan előre bevásárolnak az ünnepekre. Ilyenkor jól át kell gondolni, mekkora hűtőtároló és mélyhűtő áll rendelkezésünkre. Míg régen elegendő volt a teraszra, erkélyre, a szabadba kitenni a hűtendő ételeket, jó tudni, hogy az utóbbi években nem mindig volt folyamatosan 5 °C alatt a külső a hőmérséklet. Jó módszer az ünnepi menü alapanyagait előre feldolgozni, majd konyhakész, vagy félig előkészített formában lefagyasztani.
Nem szabad megfeledkezni arról, hogy sem a hűtés, sem a fagyasztás nem pusztítja el az élelmiszerekben a baktériumokat, csak a szaporodásukat lassítja, gátolja. Egyes baktériumok azonban még a hűtőszekrényben is képesek szaporodni. Tartsuk tehát tisztán a hűtőszekrényt, ellenőrizzük rendszeresen a hőmérsékletét és a benne tárolt élelmiszereket. Csak akkor biztonságos a hűtés, ha a belső hőmérséklet 0 és 5 °C között van!
Külön vágódeszkát és kést használjunk a zöldségekhez, a húsokhoz és az elkészült, már fogyasztható ételekhez (kenyér, felvágott, sajt, gyümölcs). A zöldség, valamint a nyers hús előkészítése után mindig mossunk kezet, mosogassuk el a használt eszközöket. Ezzel megelőzhetjük, hogy egyik nyersanyagról a másikra átvigyünk kórokozókat.
Az alapos sütés, főzés elpusztítja a baktériumokat, ezért az ételeket gondosan süssük át, vagy főzzük meg, hogy a belsejük is forró legyen (75 Celsius-fok felett). A hőmérséklet mellett fontos a sütési, főzési idő. A nagyobb darabokat, vastagabb szeleteket, egyben sült húsokat hosszabb ideig kell sütni.
Tudni kell azt is, hogy a száraz ételek kevésbé jelentenek veszélyt, mert a kórokozók ezekben nehezen, vagy nem képesek szaporodni (pl.: piskóták, linzerek, bejgli, pogácsa). Hasonlóan a hosszú ideig forralt ételek, a jól átsütött húsok frissen fogyasztva nem képeznek veszélyforrást. Figyelni kell azonban a vastag, csontos hússzeletekre, sütéskor a belsejük ne maradjon véres. Savanyú ételek is a veszélytelen ételek közé tartoznak (pl.: olajos, citromos, ecetes saláták).
Mire kell figyelni vendégség idején?
Szervezzük úgy a vendéglátást, hogy a meleg ételek elkészültük után azonnal elfogyasztásra kerüljenek. Minél kevesebb idő telik el az elkészítés és a fogyasztás között, az ételbe jutott vagy benne maradt kórokozónak annál kevesebb ideje marad elszaporodni, annál kevésbé jelent veszélyt az étkezésben részt vevőkre.
Tálalásig igyekezzünk forrón tartani a meleg ételt, a majonézes salátákat, hűtendő ételeket azonban a kínálásig tároljuk hűtve. Szobahőmérsékleten ne tartsunk, „veszélyesnek” minősülő ételeket, ami nem fogyott el, mielőbb kerüljön hűtőszekrénybe. Korábban elkészített készételt (pl. töltött káposztát) szintén alaposan forrósítsunk át fogyasztás előtt! Olyan ételt, amelyben a tojás és hús nyersen maradt, ne kínáljunk! Ha mégis tervezzük, az étel elkészülte után 1-2 órán belül kerüljön elfogyasztásra, addig mindenképpen hűtőszekrényben tároljuk. Hosszabb ideig tartó vendégség esetén azonban nem ajánlott ilyen ételt készíteni, és ilyet 3 év alatti gyermeknek semmiképp ne adjunk!
Az előre elkészített készételeket azonnal, vízfürdőben le kell hűteni, és gondosan fedve a hűtőszekrénybe helyezni. Az így tárolt készételek összetételüktől függően 24-48-72 óráig tárolhatók, de fogyasztásuk előtt alaposan át kell sütni, vagy forralni. Megszívlelendő tanács, hogy azt az ételt, amely valamilyen okból gyanús, szokatlan ízű, állagú, vagy illatú, vagy felmerült a fogyaszthatóságával kapcsolatban bármilyen kérdés, soha ne fogyasszuk el!
Betegségtől mentes, szép ünnepeket,
a finomságokhoz
jó étvágyat kívánunk!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!