Remek hangulat, közel telt ház várta a 85. férfi ökölvívó országos
bajnokság és Lasz György Kupa finalistáit, s a nézőknek nem is kellett
csalódniuk. Rögtön az első meccs, a 48 kilósok döntője nagy
meglepetéssel ért véget, ugyanis a hajdúsámsoni Ungvári látványos
mérkőzésen kikapott Kanalas Róberttől.
A Liverpoolban nagy szenzációt keltve az elődöntőig menetelő Ungvári ezen a napon nem tudott mit kezdeni riválisával, a Kanalas-siker teljesen megérdemelt volt. Eggyel feljebb, a 51 kilósoknál is trónfosztás történt, miután Berna Dávid nagyon magabiztosan verte a tavalyi győztes Szalai Gergelyt. Az 54 kilósoknál a papírforma érvényesült, az elődöntőben az olimpikon Kalucza Norbertet legyőző szegedi Oltványi Dávid fölényesen győzte le Nagy Krisztiánt. Az 57 kg-ban a válogatott Mihály János viszonylag szoros pontozással ugyan, de a várakozásoknak megfelelően megszerezte az aranyérmet. Ezek után következett a szintén friss Eb-bronzérmes Varga Miklós (60 kg), aki szombaton is azt hozta, amit az előcsatározások során: könnyed, látványos boksszal nagyon megverte aktuális riválisát, most éppen Cuibus Jánost. A 64 kiló fináléja minden igényt kielégített: az Eb-ezüstérmes Káté Gyula óriási meccset vívott Klasz Árpáddal. A kispesti Klasz az első perctől remekül küzdött, keményen állta a harcot a szokás szerint energikus, ám kissé pontatlan MTK-s öklöző ellen. Az eredmény folyamatosan változott, a nézők az utolsó két menetben felállva biztatták a bokszolókat. Az állás még néhány másodperccel a vége előtt is döntetlen volt, ám Káté szinte utolsó pillanatban eleresztett jobbcsapottja győzelmet ért (15-14) a számára.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!