Több magyar csúcs mellett egy újabb magyar érem is született a
horvátországi rövidpályás úszó Eb szombati, harmadik napján, így mára
maradt a „pluszfeladat” a Kiss László szövetségi kapitány igazgatta
válogatottunk számára, hogy kiteljesítse a szakvezetés 3-4 darabban
megadott „medál-előirányzatát”.
A kontinensviadal első két napján Verrasztó Evelyn (lent) – 200 m vegyes – és Kis Gergő (jobbra) – 400 m vegyes – jóvoltából egy-egy ezüsttel gazdagodtunk, s ők gyarapíthatják tovább a termést tovább a mai zárónapon is, ha kijön nekik a lépés. Szombaton éppenséggel nem jött ki csak Evelynnek, korábbi klasszisunk, Verrasztó Zoltán lányának, aki a legrövidebbik vegyesszámban, 100 méteren is másodikként csapott a célba a tegnapi döntőben. Ráadásul úgy, hogy a pénteki országos csúcsát (59.93 mp) tovább javítva a már nemzetközileg is magasan jegyzett idő, 59.49 másodperc alatt teljesítette a távot. A „dupla ezüstös” versenyzőnkhöz hasonlatosan igyekezett az ajkai Kis Gergő is 1500 m gyorson, ám a fáradtságból adódó erőlködésnek nyögés lett a vége, legalább is annyiban, hogy a tavaly, Debrecenben ezen a távon Eb-másodikként végzett úszókiválóság most Fiuméban, vagy ha úgy tetszik Rijekában csak a hatodik lett. Ugyanebben a számban Evelyn bátyja, Verrasztó Dávid a hetedik helyet érdemelte ki. Mutina Ágnes szombat délelőtt országos csúcsot (4:01.66 p) repesztett, a délutáni fináléban pedig alig elmaradva a matinés remekléstől, 4:01.83-mal ötödikként zárt 400 m gyorson, ami számára annyiból lehet csalódás, hogy egy éve e távon Európa-bajnoki bronzérmet akasztottak a nyakába a hajdúsági fővárosban. Az idei Eb harmadik napján mutatott teljesítményéért még két versenyzőnket feltétlenül dicséret illeti: egyfelől Gyurta Dánielt annak dacára is, hogy csak a 22. tudott lenni – saját magyar csúcsát így is megjavítva (27.55 mp) – a számára nyúlfaroknyi rövidségűnek számító 50 m mellen. Tudniillik csak afféle betyárbecsületből indult el, mert még távolról sem volt tökéletesen felkészült erre az Eb-re, jóllehet a pekingi olimpia után tartott pihenőjét így is lerövidítette, hogy a szakvezetés Eb-részvételre vonatkozó elvárásának eleget tegyen. Másfelől Dara Eszternek járnak méltató szavak, hiszen a tini pillangókisasszony szombaton kétszer is átírta a hazai rekordlistát 100 méteren. Délutáni produktuma (57.12 mp) nem pusztán nemzetközi szintű magyar csúcs, hanem arra is jó volt, hogy a második legjobb idő tulajdonosaként legyen ott a szám mai fináléjában – komoly éremeséllyel.
(jk)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!