Tovább hömpölyög az erzsébetvárosi ingatlanpanama-ügy.
Ennek fejleményeit így összegezte a Vasárnapi Hírek érdeklődésére tegnap Fazekas Géza, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség szóvivője:
– Az ügyben ezen a héten nem nőtt tovább a gyanúsítottak száma, ez most szombaton is kilenc, így újabb őrizetbe vétel sem történt. Az előzetesben hárman vannak: a kerületi gazdasági bizottság volt elnöke, a pénzügyi bizottság ex-elnöke, valamint az értékbecslő. A többi gyanúsítottak – egy vállalkozó és strómanok – szabadlábon vannak.
A vizsgálat fókuszába került házak száma viszont az előző heti 9-ről 14-re emelkedett, ezzel az eddig megállapított kár értéke 970 millió forintra nőtt. Az úgynevezett „kísérleti kár” – ami abból adódott, hogy két házat megpróbáltak továbbadni, de sikertelenül – változatlanul 1,6 milliárd forintnyi, a vesztegetési összeg viszont 195-ről 305 millió forintra nőtt a nyomozás során már megalapozott gyanú szerint. Arról, ami még szóba jöhetne új gyanúsításként, de amit eddig a vizsgálat során nem tettünk a megalapozott gyanú tárgyává azért nem beszélhetek, mert akkor elárulnám, hogy mik a nyomozás várható lépései, ami ugyebár ellentétes lenne a vizsgálat érdekével.
Ám nem zárható ki, hogy lesznek még újabb gyanúsítások és újabb gyanúpontok, ahogyan ezen a héten is voltak, mind a gazdasági bizottság elnöke, mind az értékbecslő esetében. Ezek mögött az állt, hogy újabb öt ingatlanról derült ki, a többihez hasonló módszerrel, hamis értékbecslés alapján értéken alul adták el, vagy ha a csalásra ugyan nem is, de legalább a hivatali vesztegetésre magalapozódott a gyanú, azaz bizonyítékokkal alátámasztott.
Azt, hogy a vizsgálat meddig tarthat és milyen fejleményei várhatók, ma még nehéz lenne megjósolni, bizonyos, hogy még hónapokig tart; folyik a nyomozás. Kádi Csaba, Hunvald György polgármester sajtószóvivője a VH-nak tegnap – a sokadik keresés után – azt mondta, „a polgármester úr addig, amíg a vizsgálat tart, e tárgyban nem kíván nyilatkozni.”vgp
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!