Nem született megállapodás a MÁV-társaságok és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a sztrájkkövetelésekről és a még elégséges szolgáltatásról a szombati egyeztetésen. Napi százmillió forinttal rövidíti meg a VDSZSZ a vasutat és a munkavállalókat, nyilatkozta lapunknak Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója.
Kozák Tamás, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a szombati egyeztetés után újságíróknak elmondta, hogy újabb ajánlatot tettek a vasutassztrájk idején nyújtandó, még elégséges szolgáltatásra, eszerint a korábban ajánlott 724 vonat helyett 506 vonat közlekedne. A VDSZSZ még szombaton este visszautasította az indítványt, kifejtvén, hogy annak elfogadását „sztrájktörésnek” tartaná, bár értékeli a munkaadói álláspont elmozdulását. A VDSZSZ közleménye hozzátette, a tárgyalásokon közeledtek az álláspontok.
A MÁV Zrt. közleménye még a VDSZSZ válasza előtt azt hangsúlyozta, hogy a tervezett 506 vonat – a napi vonatmenynyiség 16 százaléka – december 23-án, kedden üzemkezdettől tudná szállítaná az utasokat. Ugyanis erre a vonatmennyiségre ki kell dolgozni a „szükségmenetrendet”, meg kell szervezni a mozdony- és vonatszerelvényeket és a személyzetet, valamint meg kell tervezni az irányítási, forgalmi technológiát. Ami a vasárnapi menetrendet illeti, továbbra is hasonló lesz a korábbi napokhoz, vagyis a vonatok kiszámíthatatlanul közlekednek.
A vasúttársaság tájékoztatása szerint szombaton a nappali műszakban a forgalomirányítók többsége és valamennyi mozdonyvezető munkába állt. A MÁV-START Zrt.-nél dolgozó, összesen 1149 munkára vezényelt munkavállaló (jegyvizsgáló, műszaki kocsivizsgáló és pénztáros) közül 262-en sztrájkoltak, 887-en dolgoztak. Ahol a vasútüzem-biztonsági feltételek biztosítottak, ott a társaság közlekedtette a vonatokat. Vidéken a Volán társaságok rásegítő járatokkal igyekeztek eleget tenni a vasúti sztrájk miatt megnövekedett utasforgalomnak.
Kavalecz Imre, a MÁV Zrt. sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: egy átlagos napon mintegy 300 ezren utaznának a vonatokon, a karácsonyi ünnepi forgalomban pedig ennek másfélszeresét is elérné az utazni szándékozók száma. A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint az utasok folyamatosan figyelemmel követhetik az aktuális vasúti közlekedés helyzetét a www.mav-start.hu oldal sárga színnel kiemelt „Sztrájk percről percre” rovatában.
A MÁV adatai szerint napi százmillió forinttal rövidíti meg a VDSZSZ a vasutat és a munkavállalókat. A dolgozók közül minden hetedik döntött úgy, hogy nem veszi fel a munkát, a többi vasutas- szakszervezet nem támogatja Gaskóék terveit. A MÁV Zrt. vezetése, ahogy azt Heinczinger István vezérigazgató lapunknak kijelentette, sajnálattal kénytelen megállapítani, hogy a VDSZSZ a valóságtól elrugaszkodva tudomást sem vesz napjaink súlyos gazdasági nehézségeiről, így követelései vasúti munkahelyek százainak a létét fenyegeti. A privatizációs bevétel szétosztása nem a hazai vasút jövőjét szolgálná, és értelmetlenné tenné a MÁV Cargo eladását. A magyar vasút vezetése bízik abban, hogy a vasutasok túlnyomó többsége belátja: most a jövő, a munkahelyek megőrzése a tét, és nem csatlakozik a kétes célokkal meghirdetett munkabeszüntetéshez. A Gaskó István vezette VDSZSZ a MÁV Cargo privatizációs bevételéből minden vasutasnak nettó 250 ezer forintot követel, és a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a 2008-as évre vissza-
menőleg is 10 százalékos többletbéremelést. Heinczinger István szerint ebből akár minden magyar állampolgárnak követelhetne a VDSZSZ pénzt. Ezek a követelések nem túlzottak, hanem irreálisak. Készek vagyunk továbbra is érdemben tárgyalni, de olyan lehetetlen követelésekről nem, amely további munkahelyek elvesztését generálja. Ezeket a politikai célú fellépéseket nem tudjuk, és nem is akarjuk elfogadni. A követelések jogszabályba ütköznek, ezért is teljesíthetetlenek. A vezérigazgató leszögezte: a sztrájk a munkahelyek jövőbeni biztonságát veszélyezteti és az utasoknak a magyar vasútba vetett bizalmát. Beláthatatlan kockázatot és veszteségeket okoz gazdaságilag és társadalmilag a MÁV-vállalatok számára. MTI–E. É.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!