Egyértelműen bíráló hangnemben ír pozsonyi MTI-jelentés szerint a szlovákiai sajtó szombaton arról, hogy Ivan Gasparovic államfő nem volt hajlandó aláírni a módosított oktatásügyi törvényt, amely lehetővé tette volna a földrajzi megnevezések anyanyelvű használatát a szlovákiai kisebbségi tankönyvekben.

„A magyar tankönyvekről megkötött törékeny kompromisszum három hétig sem bírta ki. Az elnök összetörte. Nem ügyetlenségből. Engedelmességből. Mindezt tulajdonképpen a faragatlan (Ján) Slota intézte el. December 3-án felkereste Gasparovicot és megmondta neki, hogy a törvényt le kell állítani. Máskülönben azt kockáztatja, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem tudja őt támogatni az elnökválasztáson (már a láthatáron vannak). A döntés már akkor megszületett. Gasparovic megtörölte homlokát és engedelmesen támogatásáról biztosította Slotát és Ján Mikolajt” – írja a Pravda az SNS vezetőjére és oktatási miniszterére utalva.
„Slota és Gasparovic álláspontjában nincs semmi hazafias, semmi nemzeti. Éppen fordítva. Az SNS egyszerűen gondolkodó vezetői az ő átlátszó elnökjelöltjükkel komolyan megkárosították Szlovákia érdekeit. Bután és feleslegesen. Csak azért, mert erősnek érezték magukat” – szögezi le a szerző. A Fico által kikényszerített kompromisszum ugyanis erősítette az államnyelvet, mert a tiszta magyar tankönyvekbe kötelezően bevezette a kétnyelvűséget – áll az újságban, amely szerint az elnöki vétó azt jelenti, hogy a magyar tanulók továbbra is mindent magyarul fognak tanulni, mert Mikolaj új tankönyvei a szemétkosárban kötöttek ki. Az iskolák tömegesen visszaadták őket. És ami hasonló rossz: a Fico által Gyurcsánynak ajánlott megállapodás felrúgása gyengíti Szlovákia diplomáciai pozícióját és erősíti ellenfelét. Szomorú történet. Slota megint bebizonyította, hogy megbízhatóan szlovákellenes elem. Gasparovic pedig azt bizonyította be, milyen kicsi tud lenni, ha valaki hangosabban rászól – zárja kommentárját a Pravda.
Az elnök úr kérése, hogy a parlament az oktatásügyi törvényt az újratárgyaláskor a maga egészében utasítsa el, világosan mutatja, milyen alkotmányjogi iskolába járt (Ivan) Gasparovic docens. Slota professzor úr iskolájába – írja a Sme című liberális napilap. Gasparovic döntésének indoklásából kitűnik, hogy az államfőnek a törvénnyel kapcsolatban semmi sem világos, állítólag semmit sem ért. „Ha ez nem lenne olyan nagyon szomorú, akkor bizony vicces lenne” – jegyzi meg ironikusan a szerző.
„Az államfő elsősorban a Smer képviselőinek és a parlament elnökének dobta vissza a törvénymódosítást, hiszen a Nemzeti Tanács csak azt hagyta jóvá, amit a párt nevében Pavol Paska (házelnök) javasolt. Gasparovic docens most azt üzente nekik, hogy az SNS-től kellene alkotmányjogot tanulniuk, ahogy azt ő is tette” – záródik a jegyzet. A Sme egy másik jegyzetének szerzője úgy véli, hogy a vita még hasznos is lehet. A vitát a Slotától Caplovic kormányfő-helyettesig felsorakozó nacionalisták ugyan mesterségesen keltették, de nem feleslegesen. Ezek a viták egyrészt mozgósítják a nacionalistákat, másrészt elterelik a figyelmet az államvagyon folyamatos szétlopásáról. Gasparovic tehát csak látszólag döntött a Smer ellenében. Az állami vagyon szétlopása terén a koalíció összetart. „Minél hosszabb ideig él a tankönyvvita, annál kevesebb figyelem és fény terelődik a tolvajokra” – szögezi le véleményformáló szlovák lap.
Várhatóan Igor Slobodník karrierdiplomata lesz az új szlovák külügyminiszter – írta szombaton a Pravda című jól értesült magas rangú külügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A 46 éves Slobodník az egyetem elvégzése után újságíró volt, 1992 óta dolgozik a diplomáciában, s jelenleg a szlovák külügyminisztérium politikai osztályának igazgatója. „Robert Fico (kormányfő) két jelöltet mérlegelt. Maros Sefcovicot, Szlovákia európai uniós nagykövetét azonban valószínűleg a jövő évben Szlovákia EU-biztosi tisztségébe jelölik” – mondta a lapnak a magát megnevezni nem kívánó forrás. Slobodník véleményét a szerkesztőségnek nem sikerült megszereznie. Ján Kubis jelenlegi külügyminiszter januárban távozik tisztségéből, és Genfben az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságának végrehajtó titkára lesz. Slobodník mai tisztsége előtt – 2003–2008 –Szlovákia NATO-nagykövete volt Brüsszelben, angol, német, francia, orosz és dán nyelven beszél. Nős, két gyermeke van. Édesapja Dusan Slobodník irodalomtudós és politikus, a Meciar-éra egyik legbefolyásosabb, erősen magyarellenes közéleti személyisége.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!