A kreatív ötleteken túl egy diákkabinet létrehozása lett az eredménye a Budaörsön debütált „Város a Jövőben” játéknak.

A British Council, a Studio Metropolitana és az egyik leggazdagabb magyar település önkormányzata által szervezett egész napos játék során a városka „Budaörs2020” program keretében a jövőbeni fejlesztési lehetőségek álltak a gondolkodás középpontjában. Öt csapat – 33 fő – dolgozott azon, hogy kreatívan segítse a város fejlesztését. A játékot figyelemmel kísérő Wittinghoff Tamás polgármester úgy döntött, a játékban részt vevők kreativitását a jövőben is szeretné igénybe venni. A játék
a „Future City Game”-et a British Council fejlesztette ki, s számos európai városban játszották már nagy sikerrel. 
Az öt csapat – bennük a diákoktól az óvónőkön át a nyugdíjasokig – az első körben a kihívásokat, második körben Budaörs értékeit gyűjtötte össze. A folytatásban a negatívumok szerepeltek, majd a délutáni szakaszban a jelenlegi helyzetet állították párhuzamba az elképzelt jövőképpel. Összegzésképpen kirajzolódott 21 fejlesztendő terület, amelyet minden egyes résztvevő külön-külön fontossági sorrendbe állított. Az eredmények alapján egyértelművé vált, az oktatás-nevelést tartják a legfontosabbnak, majd a közlekedés rendezését s a termálvíz-hasznosítást.
 Egyébként egy budaörsi felüljáró megépítésének ötlete nyerte a csapatok versenyét. A játék folytatódik:  a Studio Metropolitana további önkormányzatok jelentkezését várja, akik egy teret, parkot, vagy akár egy udvart szeretnének újjávarázsolni, a helyiek kreativitására alapozva újraálmodni.
(g)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!