A ferihegyi sztrájk mielőbbi befejezését kérték a Ferihegy 1-es
terminál vendéglátó egységei petíciójukban, amelyet Kovács Zoltánnak,
Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezetének RDSZSZ
sztrájkbizottsági elnöknek adtak át szombaton.
Bartus Boglárka, a két legnagyobb üzlethelyiség üzletvezetője az MTI-nek elmondta: a reptéri dolgozók munkabeszüntetése miatt a terminálban található üzletek a létüket is veszélyeztető veszteségeket könyvelhetnek el. A sztrájk miatt a terminálban található kereskedelmi és vendéglátó egységek több mint egy hete kénytelenek zárva tartani, nincs tehát forgalmuk, nincs bevételük, s ez az állapot lassan már az üzletek fennmaradását, az itt dolgozók megélhetését veszélyezteti. Különösen sérelmes ez a helyzet a karácsonyi ünnepek előtt, amikor az utasforgalom a legjelentősebb, így óriási veszteségeket könyvelhetnek el napról napra ezek a cégek – hangsúlyozza a petíció. Bartus Boglárka az MTI-vel közölte: a Ferihegy 1-en működő 8 üzlethelyiség összesen körülbelül 100 embert foglalkoztat.
A 11. napja tartó sztrájkot szervező szakszervezetektől tegnap délután levélben értesültünk: tárgyalást kezdeményeztek a Hochtief-BA vezetőivel, hogy a reptéren kialakult konfliktust mielőbb megoldják, egyúttal javasolták, hogy fogadják el a felek közti közvetítőnek Francois Ballesterot belga szakértő, az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége titkárának bevonását, aki közel harmincéves tapasztalattal rendelkezik a legsúlyosabb munkaügyi és társadalmi konfliktusok feloldásában, megoldásában.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!