– Pesti Imre kardiológus kollégám – a Fidesz szakpolitikusa – úgy
tűnik, karácsony előtt krampusz szerepkörre vállalkozott és riogatásba
fogott olyan dolgokat állítva a honi egészségügyi szféra állapotáról,
amelyek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal – fejtegette a VH-nak
tegnap Kökény Mihály belgyógyász kardiológus, egykori miniszter,
jelenleg a T. Ház egészségügyi bizottságának elnöke.
Pesti Imre arra hívta fel a figyelmet, hogy évek óta jelentős forrásokat, több mint 250 milliárd forintot vontak ki az egészségügyből, 16 ezer kórházi ágyat szüntettek meg, s jövőre még kevesebb, „brutálisan kevés” pénzt kap az ágazat, reálértéken 150 milliárd forintot vonnak el, ami újabb kórházbezárásokhoz vezet. Szerinte ez nem is titkolt szándéka a kormánynak, hiszen az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak (OEP) új jogosítványként lehetősége lesz arra, hogy elemezze a kórházak forgalmát, s ahol úgy látja, nem használják ki a kapacitásokat, ott kezdeményezheti az osztályok szűkítését, bezárását. Pesti hangsúlyozta: a volumenkorlát lehetetlen helyzetbe hozta a kórházakat, amelyek kötelesek ellátni a betegeket, de a korlát feletti teljesítményt az OEP nem fizeti ki, a kórházak 30 százaléka emiatt csődben van, s az intézményeknek 70 milliárd forint az adósságállománya.
gm–MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!