Orbán Viktor kiírta magát a komoly, felelős politikusok sorából – Nyakó István, az MSZP szóvivője szombati telefonos sajtótájékoztatóján ezt azzal indokolta, hogy a Fidesz elnöke, mint mondta, nem képes a kormány intézkedéseivel szemben reális alternatívát megjelölni.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője szerint nyilván Nyakó István sem gondolja komolyan, hogy miután egész évben szembe mentek a magyar gazdaság és a magyar emberek érdekeivel, év végén pedig brutális megszorításokat tartalmazó költségvetést fogadtak el az ellenzék tiltakozása ellenére – amelyet egyébként egész évben fasisztáztak és más otromba módokon sértegettek –, most majd bárki komolyan veszi összefogási szándékukat. Mindez kizárólag egy látványos PR-akció céljait szolgálja most, amikor összeomlás előtt áll a szocialista politika. A Fidesz soha senkivel nem fog össze az emberek ellen, márpedig Gyurcsány Ferenc és a szocialisták végleg szembe kerültek az emberekkel, mondta a helyettes szóvivő.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!