Koh Samet kicsiny sziget a Dél-kínai-tengeren. A thaiföldi üdülőparadicsomból, Pattayáról kocsival vagy busszal juthatunk el a kikötőig, ahonnan lassú, de olcsó, vagy gyors, de kevésbé olcsó hajóval visznek át a természetvédelmi területre. A központi strand fehér homokos, a víz átlátszó, kristálytiszta. A pálmafák alatt vendéglők tucatjai sorakoznak. Betérünk egy gyors ebédre. Főleg halat és rákokat kínálnak. Italként a friss kókuszt választjuk. A helyi fiatalember macskaügyességgel robog fel a fára, és levágja a pálma gyümölcsét. Ezt már nincs idő behűteni – szabadkozik, de nem bánjuk. Ennél frissebb tényleg nem lehetne. Bárddal vágja le a tetejét, majd belerak egy szívószálat, és már hörpölgethetjük is a finom nedűt. Alig végzünk az ebéddel, megérkeznek a partra a mozgóárusok. Egyikük bogarakat, rovarokat kínál. Valahogy nincs gusztusom a szöcskelábat ropogtatni, a tücsköt meg nézni is alig bírom. Pedig az árus buzgón bizonygatja, hogy ennél jobb csemege aligha van a világon. Talán a hernyó, pirítva, na, az még lehet jobb. Újabb árusok jönnek, eredetinek tűnő órákat árulnak. Ütésálló – magyarázza az egyik időmérő fémszerkezetére mutatva, majd bizonyságul néhányszor a nyugágyhoz ütögeti. Nem győzött meg.
Még el se ment az órás, jön a hajfonó. Steven Seagal haját is pödörte már – mondja büszkén. Az enyémet egyelőre nem pödri. Érkezik viszont a kukoricás. A meleg csemegét felszeleteli, és pálcikát is ad hozzá. Kulturáltabb, mint nálunk, ahol mindig malacnak érzem magam, amikor kukoricázok a balatoni strandon. Az idő gyorsan szalad a parton, másodszor is fordulnak a gyümölcsárusok. Átszámítva ötven forint egy adag ananász, népszerű is a turisták körében. Ennyi falatozás után jólesik felfrissíteni az izmokat, így könnyen enged az ember a masszőrhölgyek csábításának. Közelben van a szőnyegük, erre kell ráfeküdni. Ha kell, olajjal dolgoznak, de kívánság szerint akár egyes testrészek speciális masszírozását is lehet kérni.
Alig tápászkodik fel a turista, máris megszólítják a kendőárusok. Ajándékba jó lesz – ismételgeti egyikük tört angolsággal. Az árus alkuképes, felére engedi az árat. Végül nem veszem meg, mosolyogva mondom, hogy sajna nekem már mennem kell filmet és fotókat készíteni. Pedig szerettem volna fürödni is.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!