Igen, most már biztosan tudom, hogy nem az értékek átalakulását éljük meg, hanem valóban értékválság van kishazánkban!
Igaz, a rendszerváltás előtti évtizedekben sok mindent a szőnyeg alá söpörtünk. Nem söpörtek, hanem söpörtünk! Bár sok mindenről nem, vagy csak csendesen beszéltek. A mennyiségileg kevesebb, és esetenként minőségileg jobb tömegkommunikációs eszközöknek – akár a televízióról, rádióról vagy az újságokról beszélünk – sokszor előre meghatározottan kellett a riportokat elkészíteni. Ritka volt az az egyéniség, akire az úgynevezett élő adást rá merték bízni, de az is igaz, hogy ennyi kulturálatlan, analfabéta, viselkedni, beszélni nem tudó ember nem került nap mint nap a képernyőre!
Tudom, a negatív példa is példa – csak nem kell követni!
Hihetetlen, napról napra egyre több példát látok arra, hogy – de lehet, hogy csak érzékenyebb vagyok – a másra mutogatás mekkora mértéket ölt. Erre a legtöbb példát a politika szereplői adják, mert akik saját tudásuk, munkájuk eredményeként (legalábbis korábban azt hittem!) a város az ország vezetőivé váltak, azokra, akikre esetleg fel kellene, lehetne nézni, követendő lassan-lassan teljesen lejáratják magukat!
Csak remélni tudom, egyszer észreveszik talán, hogy amennyire viselkedésük a jobb érzésűeket taszítja, annyira fordulnak el az emberek a politikától, közélettől!
Ha a tapasztalataimat osztják mások is, akkor könnyen eljuthatunk oda, hogy lassan senkinek sem lehet hinni, hogy az önzés lett a huszonegyedik század első évtizedei magyar mentalitása.
Korábban is igaz volt, hogy általában valamilyen végzettséget igazoló papír kell életünk különféle tevékenységeihez, csak egyetlen, életünket nagyon meghatározó cselekedetéhez nem kell papír – s ez nem más, mint a gyermeknemzés, a szülés!
Persze nem voltunk egyedül, mert a kezdeti lépéseknél segítettek a szüleink, a nagyszüleink, a társadalom, nyugodt lelkiismerettel bíztuk rá az orvosra, később a pedagógusra – hiszen ők ezt tanulták! – nagyobbak lettek, és mi kissé féltve, de általában nyugodtan engedtük őket az utcára, mert védte, segítette a közlekedő ember, aki gondolkodás, viselkedés szempontjából is felnőtt volt, a biztonságot pedig a rend őre is szavatolta. Ma a szülő hibáit áthárítja másra, a társadalomra!
Mára minden megváltozott! A köz ügyeit felelősen intéző testületbe bárki bekerülhet, aki a választópolgárok szavazatait elnyeri – csak a jegyzőnek kell jogi végzettség! – s ha bekerült, akkor pedig pártfegyelmével, szavazataival rendkívül nagy károkat tud okozni. De az ilyen döntéseit is megtudja magyarázni, mert hibás döntéseinek is a másik fél az okozója!
Talán az esztendő utolsó napjai adnak néhány órát arra, hogy végiggondoljuk a fentiekben rejlő igazságot, s ha a leszűrt tanulság cselekedeteinkben is megnyilvánul, akkor lesz igaz a címben megfogalmazott jó kívánság!
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!