Távkapcsoló

Az Á la Carte tipikus értelmiségi műsor, sok kiművelt és jelentőségteljes emberfő mond unalmasakat, zavarosakat, botorságokat, érdektelen, és olykor magától értetődő dolgokat. Viszkettem végig, míg néztem, olyan kínban voltam.
Keresztes Ildikó énekesnő, Kesjár Kamilla agrárvállalkozó, Fodor István, a köztársasági elnök tanácsadója, Kamarás Iván színész, Szabolcs testvér pálos szerzetes és Román Sándor táncművész, koreográfus voltak a vendégek. Először, aki akart, mondott egy történetet saját nagyságáról, mint például Kamarás, aki minden nap csak egy kicsit lépett előre, aztán legközelebb már „egy szinttel feljebb volt” ismerőseinél, vagy Keresztes Ildikó, aki csinálhatott volna aranylemezt, de inkább mégsem, mert a „tömegigénynek” még „az utcájába sem akar bemenni”.
Szombathy Pál, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztője a műsorvezető, aki kérdéseivel nem sokat segít vendégeinek, viszont szimpatikusan jelen van és rengeteget „őőőzik”. Adásukban „magatartásformákat, mintákat és a közösségek állapotát” vizsgálták, mondta bevezetőjében, melyet bizonyosan utólag biggyesztettek a műsor elé, nagyon akarván részletezni, miről is szólt az az egy- órányi szellemi diaré.
Kiindulásnak ott volt, amiben mindenki egyetértett – talán ez alapján is hívták meg a vendégeket? –, hogy a társadalom (nem is csak a gazdaság) az összeomlás felé halad, és erre adjunk okos válaszokat. Tipikus rádióműfaj, azzal a kiegészítéssel, hogy látjuk, amint (nem) vacsoráznak. Hogy is nézne ki, amint Szabolcs atya állán ott fityeg a hagymalevesből a megolvadt sajt? Vagy ha Kamarás belecsámcsogna a mikroportba?
Kepes András annak idején azt mondta, a Desszertben olyan embereket ültetett egymás mellé, akik az életben soha nem találkoztak volna. Ez itt is stimmel, de a műsor után sem változik. Mert mintha a többiek ott sem lettek volna – kivéve Fodor Istvánt, aki három kérdést is feltett asztaltársainak. Amúgy pedig a vendégek csehovian elbeszéltek egymás mellett. Román Sándornál nem tudtam eldönteni, hogy a gondolataiban is ekkora a kuszaság, vagy csak szóban ennyire rosszul fejezi ki magát, esetleg ügyetlenül vágták meg (eleve olyan iszonyú sok a vágás, bele se merek gondolni, milyen lehetett az eredeti beszélgetés). „Mi, magyarok nagyon erős individuummal rendelkező nép vagyunk. Ebből vannak a frusztrációk” – fejtegette Román saját válságelméletét. „Nagyon sokan küzdenek azért, hogy ideológia alapján segítsenek az embereknek. Ebben a vallás fantasztikus, amit tesz. Az emberek egyedül vannak, magukra vannak hagyva. A vezetőknek minden szinten és azoknak is, akiknek lehetőségük van ideológiákat építeni, segíteni kell az egyént, hogy bizonyos dolgokhoz hozzá tudja magát adni, és innentől kezdve alá tudja magát rendelni egy rendnek. Nálunk ilyen társadalom nem tudott létrejönni, mert nagyon sokáig a történelemben, egyelőre csak a függetlenségünkért, és ma is a hovatartozásunkért küzdünk, magyarság, európai tudat, nemzettudat, holott ez egy németben már fel sem merül…” Biztos nagyon kínos, de én már félúton elveszítettem a fonalat.
Közben időnként bevágnak egy fejszoborral megfejelt idézetet, a koccintásnál azt, hogy „hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a hősi korokban a koccintás a szövetség megkötésének jele volt. Benvenuto Cellini.” Ez meg aztán tényleg filozofikus mélységekbe taszítja le a műsort.
„Szerintetek létezik-e a, látjátok-e a bizakodásnak meg az összetartásnak azokat a jeleit, amire egy ilyen válságban szükség lenne? Vagy tartunk-e már ott egyáltalán, hogy diagnosztizáltuk, hogy mi a probléma?” – kérdezte Szombathy. „Én inkább apátiát látok meg agresszivitást” – mondja Keresztes Ildikó, akinek ellopták a kocsiját, ezért szembesült a Nagy Magyar Valósággal, és azóta inkább menne a dzsungelbe, mint a Nagykörútra. Mire Kesjár Kamilla elmesélte, hogy a vetőmag bizalmi dolog, és a hitre is szükség van hozzá, azon túl, hogy a vevő elhiszi, hogy az nő ki belőle, aminek mondják. De hát ezt így nem lehet, mikor a vállalkozók bűnözőnek vannak kikiáltva. Erre Szabolcs atya előadja, hogy őt meg elgázolják a biciklisek a járdán – micsoda morálok. Keresztes rákontráz: „a magyar mentalitás oda süllyedt, hogy semmi más nem számít, csak én, én, én, és mindenki dögöljön meg, és az emberek annyira ostobák, hogy nem veszik észre, hogy ha nincs már körülöttem senki, akkor én magam se vagyok.”
A hangulat fokozásaképp bevágnak megint egyet a Kedvenc aranyköpések, falvédőszövegek és graffittik könyvéből: „tedd, amit tenni kell! Annak nem lehet rossz következménye. G. B. Shaw.” Aztán kórusban azon siránkoztak, hová lesz a mai fiatalság, még Kamarás Iván is, aki 36 évesen igazán ráérne erre. „Mi voltunk az a generáció, akik(!) bármennyire is lázadtunk, meg lettünk még nevelve… Úgy beszélek már, mint egy nyolcvanéves néni” – fűzte hozzá Keresztes Ildikó, végre kicsit önkritikusan.
„Egyikünk sem állítja, hogy genetikusan ilyennek születtek volna, mert hát mitől, meghúztunk egy vonalat?” – kérdezte a költőien dadaista Szombathy. Szabolcs atya még elnézést is kért, hogy „szakmába vágó” választ hoz: szerinte hiányzik a bűnbánat. Keresztes szerint az a baj, hogy „azt látják, hogy bárkiből lehet sztár, úgy hogy semmit nem tett le az asztalra, és mégis rengeteget keres”. Majd közösen a médiát hibáztatták: „bejön a szenny, mert üzlet lesz belőle” – mondta undorral a köztársasági elnök tanácsadója.
Előkerült a magyarok önmarcangoló, önpusztító virtusa is, amit ezek a hatalmas egók át nem érezhetnek, miközben az asztaltársaság szinte végig panaszkodott, sopánkodott. Nincs szolidaritás, nincs felelősségvállalás, nincs példamutatás, nincsenek következmények, nincs alázat és akarat, nincs motiváció és cél, nem is szeretünk dolgozni, nincs a munkának se becsülete, semmi nem fontos, semmi nem értékes – sorolták. Van viszont kapzsiság, korrupció meg adócsalás. Sőt, az ifjú vetőmag-vállalkozó hölgy szerint kormányzati cél a magyar kertészet elsivárítása, hogy aztán Európának 3. és 4. osztályú zöldségeit együk. Egyedül Fodor István mondott végre valami pozitívat, hogy a civilekben lát reményt, és a társadalom egészséges része fog tudni segíteni a többieken, és majd lesz itt összefogás. „Ehhez nincsen akkora múltunk vagy akkora kulturális hátterünk, hogy ezt mi úgy tudjuk végigvinni, hogy ennek tényleg legyen szava, vagy hogy egy-egy civil szerveződés olyat tudjon tenni, amivel fel tudja hívni az ő feladatára a figyelmet. Mert hogy nem volt rá ideje, hogy ezt megtanulja” – tromfolt az agrár-vállalkozónő. Azért ez csúnya sértés, húsz év alatt elég jól működő civil szervezeteink nőttek fel, bár mindig lehetnének többen és lehetne több szavuk.
„Nagyon szeretnék aranylemezt, de ha az az ára, hogy olyat énekeljek, amiben nem hiszek, akkor ezt nem fogom tudni megtenni, mert egy Oroszlán jegyű ösztönlény vagyok” – tért vissza Keresztes Ildikó vesszőparipájához.  „Nincs benne a cinizmus ebben a jegyben, igaz?” – kérdezett vissza Szombathy. Ha már asztrozófiai vitát nyitottak, ki kell kérjem az általánosítást az Oroszlán jegyűek nevében.
„Tegyük hozzá zárszóként, ceterum censeo, a mintákat a közösségek vezetői adják személyes viselkedésükkel és értékrendjükkel, és ez is döntő a szabályok betartásán túl” – zárszavazott bölcselkedőn Szombathy.  A ceterum censeo Cato óta szinonimája az argumentatio ad nauseamnak, ami ugyanazon mondandónak a (hallgató, néző) rosszullétéig való ismételgetése. A korábbi adásokat is tekintve, jelentem, ez bejött.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!