Minden évben a sportolók nagy izgalommal várják, hogy az adott esztendőben a sportújságírók kit választanak meg a különböző kategóriákban az év legjobbjának. Az olimpiák esztendejében korábban mindig a bőség zavarával küszködtünk, hogy a sok olimpiai bajnok közül ki legyen az év legjobbja. Sajnos Peking után ez nem mondható el.

Ám mind a férfiaknál, mind pedig a hölgyeknél igen éles küzdelem zajlott a büszke címért. A férfiaknál az olimpiai bajnok Vajda Attila és a háromszoros ezüstérmes Cseh László között nehéz volt dönteni, úgyszintén a hölgyeknél a párosban aranyérmet, a négyesben pedig ezüstérmet szerzett Kovács Katalin kajakos és az egyéni bronzérmes párbajtőröző Mincza-Nébald Ildikó között. A csapatversenyben nem volt kétséges, hogy ki lesz a legjobb, egyértelműen a férfi vízilabda-válogatott, hiszen a Kemény-legények immár sorozatban harmadszor szerezték meg az olimpiai aranyérmet. Amint azt már a címben említettük, Mincza és Kovács között nehéz volt dönteni, végül is Mincza javára billent a mérleg. A férfiaknál néhány pont különbséggel Vajda nyert.

Még az eredményhirdetés előtt kerestük meg Kovács Katalint és Mincza Ildikót, hogy ők miként értékelik saját olimpiai szereplésüket, és azt, hogy egymással csatáztak a legjobb magyar női sportoló címéért.
Kovács Katalintól még azt kérdeztük az eredményhirdetés előtt, hogy mit szólna hozzá, ha Mincza Ildikóé lenne ez a kitüntető cím? És mi jut az eszébe, ha azt a nevet hallja, hogy Mincza Ildikó?
– Hogy a  legtehetségesebb magyar sportolók egyike, aki hosszú évek óta a világ legjobb vívói közé tartozik, és aki már 1992-ben ott volt a barcelonai olimpián. Ő sokszor állt úgy, hogy aranyérmes lehet. De a mostani pekingi bronzérme önmagáért beszél. Egyébként sajnos közelebbről nem ismerem, mert merőben másutt vannak az edzéseink, mint ahol az övék. A különböző, sporttal kapcsolatos rendezvényeken azonban gyakorta találkozunk, és ilyenkor úgy beszélgetünk egymással, mintha régi barátnők lennénk. Természetesen elfogadnám a döntést, hogy ő nyer, mert valóban egy egyéni számban érte el ezt a sikert, és megérdemelt helyre kerülne a győztesnek járó serleg.
Az olimpia előtt kisebb vihart kavart, hogy három számban is rajthoz állt. Sajnos az egyesben nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy remélte. Ma is vállalná a három számot?
– Egy kicsit csalódott voltam, de így utólag, a csapathajókban elért ezüst- és aranyérem, úgy gondolom, önmagáért beszél. Ami meg a három számot illeti, ma is elvállalnám, annak ellenére, hogy az egyesben nem sikerült dobogóra kerülnöm. Egy versenyző, aki kivívja odahaza a részvételi lehetőséget, úgy vélem, annak ki is kell használnia. Azért sportoló valaki, hogy helytálljon azokban a számokban, amelyekben megkapta a lehetőséget.
Mikor kezdi el a felkészülést a következő esztendőre?
– Már két hónapja edzésben vagyok, és ez a következő esztendőben majd egy úgynevezett meleg égövi vízitáborral folytatódik.
Ezek szerint nem is volt pihenője az olimpia után?
– Mindössze a madeirai nászutam jelentett kivételt.
Hogyan látja az esélyeit a következő évadban?
– Úgy érzem, még néhány évnyi versenyzés bennem van, a legnagyobb ellenfeleknek a feltörekvő fiatalokat, és a velem egykorú német Wagnert tartom. Ám nem szabad elfelejtkezni az örökifjú, olasz színekben versenyző német Idemről sem.

 Mi jut az eszébe, ha azt a nevet hallja, hogy Kovács Katalin, és hogy egymással küzdöttek azért, hogy ki lesz az év sportolója? – kérdeztük Nébald-Mincza Ildikót.
– Kovács Katinak már nagy rutinja van abban, hogy miként kell átvenni az év sportolója címért járó serleget. Ő a legeredményesebb magyar kajakos, hiszen több mint húsz világbajnoki címmel büszkélkedhet, kétszeres olimpiai bajnok, Európa-bajnoki aranyainak se szeri, se száma, nem is beszélve a különböző ezüst- és bronzérmekről. Az, hogy az én egyéni versenyben elért bronzérmem, illetve az ő ottani teljesítménye között miként döntenek a sportújságírók, ez az ő ügyük. Sajnos közelebbről nem ismerjük egymást, mivel igen messze van egymástól a vívóterem és a kajakpálya, nem is beszélve arról, hogy az olimpiai faluban sincs lehetőség egy traccs-
partira, mivel ők nem a faluban, hanem a kajakpálya környékén kapnak szállást. Ám ha mégis összetalálkozunk, úgy beszélgetünk egymással, mint régi ismerősök.
Az olimpia előtt ha valaki azt mondja, hogy egyéni bronzérmes lesz, aláírta volna?
– Nem. Persze ezt nem azért mondom, mert nem vagyok büszke a bronzérmemre, hanem azért, mert egy sportoló, akinek esélye van, mindig úgy megy a pályára vagy a pástra, hogy nyerni akar. Én is úgy mentem, végül is a bronz lett az enyém.
Folytatja még a versenyzést, hiszen olyan hangok is hallatszottak, hogy ...
– Aki több mint húsz évet eltöltött a páston, az az egyik pillanatról a másikra nem tudja abbahagyni. Én egyelőre nem tudom még, hogy levezetésként, vagy teljes elánnal fogom a következő esztendőt végigversenyezni.
Férje, Nébald György olimpiai bajnok kardvívó. Ő mit mond a folytatásról, hogy az a páston, vagy pedig az ügyvédi pályán lesz-e?
– Egyelőre kislányom nevelésével vagyok elfoglalva, és nagyon várjuk a karácsonyt, mert már hároméves, és talán most lesz az első olyan szenteste, amikor már ő is értékelni tudja azt, amit ez az ünnep ad. Ami meg a kérdés konkrétumát illeti, még fél évet kell ügyvédbojtárként kihúznom, hogy elmehessek az első szakvizsgámra. A vívás, a gyereknevelés és a tanulás kicsit nehezen összeegyeztethető, de remélem, hogy azért előbb-utóbb minden sikerülni fog.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!