A hazai labdarúgó-szakértők a belga Anderlechtben játszó, 25 éves Juhász Rolandot választották a legjobb magyar labdarúgónak. A védő rá is szolgál erre a titulusra, hiszen mind klubcsapatában, mind pedig a válogatottban alapembernek számít, és legtöbbször kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az MTK egykori játékosa három évvel ezelőtt szerződött a belga élcsapathoz. Nemrég újabb hároméves szerződést írt alá klubjával.
– Nagyon jólesett, és nem gondoltam rá, mert Hajnal és Huszti kiemelkedő teljesítményt nyújt mind klubjában, mind pedig a nemzeti csapatban. Ráadásul Hajnal Tamásé lett a magyar aranylabda. Hozzá kell tennem, nem érdemtelenül, de nagy csatában volt Huszti Szabolccsal.
Az utóbbi időben sok pletyka kering arról, hogy máshová szerződik. Olyan csapatok nevét lehet hallani a Juhász iránt érdeklődők között, mint a Fiorentina, a Schalke 04, a PSV Eindhoven, ráadásul még Angliából is kiszemelték.
– Én is csak hallottam erről, de velem senki nem tárgyalt még, és a menedzseremmel sem. Egyébként még három évig az Anderlecht játékosa vagyok.
Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja… Arról is szól a fáma, hogy igencsak felment az ára, s ha a belgák elengedik, akkor 4 millió eurót kérnek önért.
– Ezt konkrétan meg tudom erősíteni, mert a klub vezetői egyszer valóban azt mondták, hogy 4 millió euró a minimum, amiért elengednének, de mostanában, amint az hírlik, feljebb ment az áram.
Milyen a belga bajnokság, annak tükrében is nézve, hogy a televízió jóvoltából a környező országok bajnoki meccseit is figyeli.
– Nincs szégyenkezni valónk, itt négy igazán jó csapat van, ezeknek a teljesítménye kiemelkedőbb a többi résztvevővel szemben.
Azon védők közé tartozik, akik nemcsak a rombolásból, a csatárok elterelgetéséből, hanem a támadásból, sőt a góllövésből is kiveszi a részét.
– Valamikor csatárként kezdtem, és még mindig bizsereg bennem a gólszerzés vágya, s arra nagyon büszke vagyok, hogy a válogatottban több alkalommal is sikerült betalálnom.
Jelenleg vezetik a belga bajnoki tabellát.
– Való igaz, az utolsó meccsünket a Genk ellen vívtuk, és ez magyar rangadó volt, mert a genkieknél játszik Tőzsér és Tóth is és 2-0-ra neyrtünk ellenük.
Milyen körülmények között él?
– Amikor kijöttem Belgiumba, egyetlenegy kérésem volt a klubhoz, hogy közel kapjak lakást a pályához. Közel kaptam, gyalog másfél-két percnyire lakom. Jó döntés volt, mert amint az kiderült, nem egy klubtársam egy-egy órát autózik, hogy ideérjen a tréningekre.
Ha már a játékostársakat szóba hozta: internacionális az Anderlecht?
– Úgy nyolc országból találhatók focisták nálunk.
Nem híres a belga konyha. Hozzászokott már?
– Hála istennek nem vagyok rászorulva, mert a barátnőm kiválóan főz, így nem vagyok híján a hazai ízeknek.
Milyen a közönségük?
– Fanatikus, leginkább a Fradi-táboréhoz hasonlíthatnám őket, pályánk 26 ezer néző befogására alkalmas, és 22 ezer bérletesünk van. Sokszor egy-egy rangadóra nem férnek be az érdeklődők, ezért a klub már évek óta keres egy olyan telket, ahová egy jóval nagyobb stadiont lehetne építeni. Egyelőre nem találták meg a helyszínt, mert igen sűrűn lakott Belgium, és nagyon kevés az a szabad terület a környékünkön, ahová fel lehetne húzni egy közel 50 ezer nézőt befogadó arénát.
Az Anderlecht az egyik legnevesebb klub Belgiumban. Eddig milyen eredményekkel büszkélkedhet?
– Két alkalommal lehettem tagja bajnokcsapatnak ez idáig, egyszer belga kupát nyertünk, és az itteni Szuperkupa-győzelemben is volt már részem.
Mi a cél a csapat előtt?
– Egyértelműen a bajnoki cím a minimális elvárás.
Hogyan látja esélyeinket a világbajnoki selejtezősorozat folytatásában?
– Amikor belevágtunk, sokan eleve leírtak minket, mondván, hogy ahol egy portugál, egy dán és egy svéd csapat is van, ott nem lehet sok keresnivalónk. Ám a második helyről várjuk a folytatást. Persze ez nem azt jelenti, hogy sínen vagyunk már, ezért fontos, hogy a soron következő meccsekre ugyanolyan hozzáállással és akaraterővel kell kimennünk, mint ahogy eddig tettük.
Ha végigfut az eddigi selejtező meccseken, hogyan értékelné azokat?
– Sajnos a dánok ellen nem tudtuk kihasználni odahaza a lehetőségeinket. A svédektől pedig úgy kaptunk ki, hogy nekünk voltak gólhelyzeteink, ha csak a felét berúgjuk, jóval előbbre tarthatnánk. Tudom, a szkeptikusok legyintenek arra, hogy legyőztük Máltát és az albánokat. Mind a két ország csapata több alkalommal is megfricskázta már a jóval nevesebb ellenfeleket, most és a korábbi meccseken, az albánokról meg csak annyit, hogy az abszolút esélyesnek tartott portugálok nem tudták legyőzni őket.
Ha továbblépne Belgiumból, hová menne a legszívesebben, főleg annak ismeretében, amit holland szövetségi kapitányunk, Erwin Koeman mondott, hogy Juhász Roland bármelyik sztárbajnokságban megállná a helyét.
– Nagyon hízelgő a kapitány véleménye, de én egyelőre nem azzal foglalkozom, mi lesz, hanem arra koncentrálok, hogy jól zárjuk a bajnoki félidőt. Ami meg a konkrét kérdését illeti, bármelyik nagycsapathoz szívesen elszerződnék, de hozzá kell fűznöm, nem mindenáron, mert nagyon jól érzem magam az Anderlechtnél.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!