Nagyhalak és tőzsdecápák

Amikor is a versenyképesség egyetlen garanciájának a munkatársak „munkaerőpiacra való visszavezetése”, azaz kirúgása kínálkozik. Hát még olyan esetekben, amikor az egyik gépsoron folyik a munkatársi gárda karcsúsítása, vagyis szélnek eresztése, a másikon meg a kölcsönmunkaerők bevetése, akik aztán szűk keresztmetszetek esetén még rövidebb úton vezettetnek vissza a munkaerőpiacra, bezárva az aszociális piacgazdaság ördögi körét.
Elefántnászok
A válság elleni küzdelem egyik csodaszerének, a globális kihívásokra adott legtalálóbb válasznak sokáig a vállalati összeolvadás látszott – újabb alkalom a „túlfoglalkoztatás” leküzdésére, a szinergia-effektusok kihasználására, a profilok megtisztítására, a ballasztoktól való megszabadulásra (kirúgás), az egészségtelen átfedések megszűntetésére.
Megannyi elefántnász nyomán hajdanában elképzelhetetlen méretű szupervállalatok születtek, de a fúziók, az ellenséges felvásárlások útján nem volt megállás. Míg korábban a megrendült, meggyengült cégek veszthették el könnyen önállóságukat, manapság mennél jobban megy a vállalatnak, annál nagyobb a veszedelem, hiszen akkor érdemes igazán bekebelezni, ha van benne fantázia.
Végtére is napjaink jellegzetes vállalatvevője nem annyira szakmai, mint inkább pénzügyi befektető. Míg az előbbi főképp azért vásárolt fel önmagához hasonló vagy a saját profilt kiegészítő cégeket, hogy megszabaduljon valamelyik versenytársától, az utóbbi mazsolázni akar, a portékából csak az érdekli, amivel gyorsan nagy haszonhoz lehet jutni. Az ilyen sáskatőkések – így nevezik a kétes „eseményre fókuszáló” fedezeti alapokat Németországban – nem üzemeltetni akarják szerzeményüket, hanem kitermelni, azaz kibelezni-kivesézni, aztán továbbállni, ha lelegelték a mezőt. Amin aligha van mit csodálkozni olyan időkben, amikor légitársaságokat lehet venni kevesebbért, mint repülőgép-állományának valós értéke, mert az illető cég részvényeit pillanatnyilag „nehéz értékelni”.
Olykor azonban amúgy igen komoly vállalatok viselkednek úgy, mintha fedezeti alapok volnának, ami megfordítva is igaz lehet: egy-egy hedge fund lép föl komoly vállalkozás álarcában. Azt azonban senki sem gondolta volna, hogy Németország egyik legsikeresebb cége, a sportkocsigyártó Porsche kerül ebbe a gyanúba.

A zenét Stuttgartból rendelik
Maga a történet évekre nyúlik vissza és a manapság divatos séma szerint kezdődött: a kishal hozzáfogott, hogy felfalja a nagyhalat.

(Folytatás a 3. oldalról)
A német autóipar Dávidja, a mintegy hét és fél milliárd eurós forgalmat lebonyolító Porsche beszállt az ágazat Góliátjába, a Volkswagen konszernbe (forgalom: 105 milliárd euró) és időközben részesedését az eredeti 31 százalékról mintegy ötven százalékra növelte – vagy többre, vagy kevesebbre, miként az az elmúlt hetekben kiderült, illetve éppen nem derült ki. Mindennek érdekében a Porsche előrelátó módon új vállalati formát választott: európai részvénytársasággá (societas europaea, SE) alakult át, amivel megannyi lehetőség nyílt meg előtte arra az időre, amikor valóban elnyerte a Volkswagen többségét.
Az egyik legvitatottabb lépés a német szociális partneri viszony nagy vívmányát, a beleszólási jogot érintette. Az európai és a nemzeti jogszabályok értelmében egy SE alapításakor a munkáltatók és a munkavállalók szabadon alakíthatják a beleszólási jog formáját. A Porsche-holdingnál ez mintaszerűen meg is történt, a megszabott hathónapos határidőn belül megszületett a megállapodás. A sietség hamar megérthető: a megállapodás értelmében a felügyelőbizottságban a jogszabályban előírt paritásos alapon az eddigi tíz-tíz helyett hat munkáltatói és hat munkavállalói képviselő foglal helyet – igaz, csak a Porsche-munkatársak képviselői. A Volkswagen embereire is gondoltak, ők a hatból három helyet vehetnek át, ha a Porsche megszerezte a VW részvényeinek több, mint a felét. A jelenlegi válságban elhúzódó formális átvételig tehát a Volkswagen munkavállalóinak képviselői kint rekedtek. De, majd ha bejutnak, akkor sem lesz sok örömük: három-három fb-tag képviseli majd mind a 12.000 Porsche-munkatársat, mind pedig a 324.000 volkswagenes kollegát.
Más szóval: vita esetén egy porschés szavazata harmincszor annyit ér, mint a volkswagenesé. Ráadásul az új SE-ben a tisztán német Porsche a bekebelezendő Volkswagen nemzetközi jellegéből is profitál: az új SE felügyelő bizottságban a külföldi munkavállalói képviselőknek is helyet kell kapniuk, vagyis a német VW-sek befolyása határok között tartható. És mindez a jogszabályi lehetőségek ügyes kihasználása következtében évekig megváltoztathatatlan: más szóval a Porsche kész helyzetet teremtett. Mindez nem csupán hiúsági kérdés, bár hiúság tárgyában az érintettek nem hagynak sok kívánni valót. A Porsche holding SE előtt a Volkswagen bekebelezését követően hatalmas kihívások állnak, ez már akkor világos volt, amikor még senki sem gondolt az autóipar világméretű válságára. A Volkswagen-konszernnél szívesen vennék, ha a Porsche beszállásával az eddig a Volkswagenből, az Audiból, a Bugattiból, a Lambroghiniből, a Seatból és a Skodából álló család gyarapodnék egy új taggal, a Porsche vezetésének fellépése azonban nem sok jóval kecsegtet. A zenét a jövőben Stuttgartban rendelik, csak a cehhet kell majd Wolfsburgban fizetni – hangzik az aggódók gyanúja.

Tőzsdecápa módra
Wendelin Wiedeking, a Porsche igazgató tanácsának elnöke, Németország legmagasabb jövedelmű menedzsere nem árul zsákbamacskát. Nem igazán diplomatikus szándéknyilatkozatai a legvészesebb félelmeket táplálják, szó van valamelyik VW-leányvállalat esetleges eladásáról csakúgy, mint nem (elég) nyereséges gyárak bezárásáról vagy arról a lehetőségről, hogy a Porsche technológiai transzfert vesz igénybe, azaz az Audi vagy a VW fejlesztéseit átveszi-elveszi. Éppen az ilyesmi megakadályozása vagy megnehezítése lett volna könnyebb, ha az SE-ben a Volkswagen nem került volna vagy nem kerülne olyan hátrányos helyzetbe. Ugyanakkor a Porsche huszárcsínyei is borzongatóan hatnak a hagyományos autógyártó Volkswagen vállalati kultúrájának letéteményeseire. A Porsche az idén nagyobb nyereséget könyvelt el (adózás előtt 8,6 milliárd eurót), mint amennyi éves forgalma volt (7,5 milliárd euró). Ezt persze nem a legyártott autók értékesítése révén érte el (az „csak” egymilliárdot hozott a konyhára), hanem tőzsdei manőverekkel.
A Porsche utolsó nagy dobása épp a Volkswagenhez kötődött. Az év utolsó negyedében a VW-részvények árfolyama soha nem látott ingadozásba kezdett. A néhány éve 30-50 eurós részvények árfolyama napokig ezer euró körül mozgott. A dolog hátterében az állt, hogy számos fedezeti alap arra fogadott, hogy a VW-részvények kereslete, következésképpen értéke csökkenni fog, mihelyt a Porsche bejelenti, hogy megszerezte a szükséges többséget. A játékosok shortoltak, azaz a fedezetlen eladás eszközével éltek. Kölcsönöztek Volkswagen-részvényeket, amelyeket abban a reményben eladtak, hogy majd olcsóbban visszavásárolhatják őket, mielőtt vissza kell adniuk és nagy hasznot zsebelhetnek be. A mostanában amúgy is ideges német tőzsdevilágban megindult a VW árfolyam-növekedése, amely hisztérikussá vált, amikor a Porsche bejelentette, hogy opciókkal együtt több mint hetven százalék fölötti részesedéssel rendelkezik. Következésképpen a piacon legfeljebb ötszázaléknyi szabad részvény lappangott, a shortolóknak azonban mintegy 15 százaléknyit kellett volna visszaadniuk, vagyis mindenáron megvenniük. Becslések szerint mintegy harmincmilliárdot buktak az ügyön a spekulánsok, ami persze keveseket fakaszt őszinte könnyekre, a dolog mégis elgondolkodtató. Az ügyben ugyanis Ferdinand Porsche leszármazottainak szolid családi vállalkozása viselkedett tőzsdecápa módjára, a legalitás legszélén tántorogva és égre-földre esküdözve, hogy ügyletük ugyan nagyon hasonlít az insider-kereskedelemre, de a törvényesség határain belül. Ami nem sok jót ígér a jövőre nézvést.

Józsa György

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!