Csak nehogy Günter kezébe kerüljön&

Achim kezdte, aki ugyanabban a gyárban dolgozik, ahol egykor a mérnöki diplomához szükséges féléves gyakorlatot töltöttük. Az üzem annak idején a Fal mellett, az elátkozott övezetben bújt meg – ma a város közepe, a környék csupa divatos kocsma, kávéház, diáktanya. Achim azt csinálja, amit egykor tanultunk, jó fizetés, stabil egzisztencia, hétvégi ház Berlin környékén. Falk dolgai is renben vannak, ő egy nagy cég utazó mérnöke, hol elad, hol új gyártóhelyet, olcsóbb termelést keres. Mostanság leginkább Kínában. Ha kiejtünk valamit a kezünkből, még földet sem ér, a kínaiak már elkapták – illusztrálja képileg a Nyugat egyre csökkenő technológiai előnyét, a fenyegető piacvesztést. De azért ő is nagyon jól elvan. Csak úgy mint Jörg, a nagydarab, egykori mókamester, aki most nagy hangon éppen azzal szórakoztatja a közönséget, miként akarja a százhuszadik születésnapot megünnepelni. Szászhúsz, hol van az még, akadékoskodunk, de Jörgön most sem lehet kifogni. Hol, hát decemberben, az asszonnyal ketten együtt akkor leszünk ennyi idősek, s az itteni tél elöl egy hónapra Új-Zélandra utazunk.
Á, utazás, kapja el tőle a szót Günter, aki mint mindig, most is csendben figyel, s leginkább csak kérdez. Ő még hozzátanult az első diplomához, most személyzeti főnök egy nagy cégnél. Mondd csak, mi van nálatok, fordul az egykor Budapestről közéjük csöppent diáktárshoz, mi történt az emberekkel? Merthogy Günterék most is rendszeresen utaznak Magyarországra, vannak törzshelyeik, korábban a Balaton, most már inkább gyógyfürdők, termálszállodák. S mostanában, úgy látja, mintha megváltoztak volna az emberek.
No, nem, a szolgáltatás, az rendben van, a szálloda tiszta, a személyzet udvarias, az étel kifogástalan – csak valahogy az egész lett más, mondja. Az emberek. Türelmetlenség, feszültség érződik rajtuk, a korábban barátságos légkör valahogy ridegre fordult. Mogorvák lettek. A közlekedés meg, hát arról jobb nem beszélni. Ő ugyan egy évben hatvan-hetvenezer kilométert is lenyom a német autópályákon a BMW-vel – tudod, sok telephelyünk van, s mindegyiken rajta kell tartanom a szemem –, de azt az agresszivitást, amit legutóbb is tapasztalt Magyarországon, hát azt már nem is érti.
Biztos csak rossz napot fogtál ki, front volt, meg lehet, hogy a szállodaszemélyzet kicserélődött, az a baj… Ám erőtlen a védekezés. Tudod, hogy nem csak a szállodában vagyunk, s nem csak egy napot. Hidd el, megváltoztatok. De aztán megkegyelmez, nem erőlteti tovább a kényes témát. A hajó is kiköt, még megfogadjuk, mostantól gyakrabban találkozunk, aztán ki-ki hazafelé. Útközben a morfondírozás: sikerült-e megnyugtatni, leszerelni Güntert, eloszlatni a kétségeit? Persze azért nyilván nem rágja le a körmeit, egy évben két-három hetet tölt Magyarországon. Majd jövő nyáron elviszem valami jó kis szegedi halászcsárdába, pontypaprikást enni, s mindjárt szebbnek látja majd a helyzetet.
Néhány nap múlva egy új könyv kerül a kezembe: Ungarn für Anfänger, vagyis Magyarország kezdőknek a címe, s egy fiatal, pályakezdő német újságírónő tette közzé benne tapasztalatait. Négy évig élt és dolgozott Pesten, s valami meghatóan jóindulatú kíváncsisággal járt-kelt ott. Közöttünk.
Megtanulta, mi a pálinka, hogy hogyan kell a metrón bliccelni, hogy milyen egy pesti kávéház és egy vidéki kakasherepörkölt. Megtanulta, hogy az egyébként tisztaság és alapvető higiénia szempontjából minden képzeletet alulmúló vonaton lehet a hivatalos jegyár feléért is utazni, csak meg kell egyezni a kalauzzal. Megtanulta, hogy a pesti utcán a gyalogosoknak felfestett zebrák nyilvánvalóan csak a városkép színesítését szolgálják, merthogy a minden bizonnyal nehéz gyerekkorukból származó frusztrációjukat most kompenzáló autósok semmibe veszik azokat. Megtanult magyarul, így aztán teljes szépségében élvezhette a pesti taxistól kapott, s a leggyakoribb magyar kötőszóval gazdagon fűszerezett kioktatást (ennek pontos fordításával immáron a német olvasóközönség is megismerkedhetett) arról, hogyan merészelt biciklivel közlekedni a pesti Körúton. Bejárta az országot, átúszta a Balatont, volt cigánygyerekek táborban alkalmi nevelő és vendég a Sziget-fesztiválon, voltak kozmopolita barátai is, meg olyanok is, akik megismertették az ősmagyar múlttal, a Turul-legendával és Nagy-Magyarországgal – és nem értették, hogy ő nem érti… 
S megtanulta azt is, hogy óvatosan kell bánni a világnézetre utaló akár félmondatokkal is. Mert elég egy félreérthető megjegyzés Che Guevaráról, hogy máris kommunistagyanús legyen az addig barátságos szomszéd szemében.
Merthogy szembesült azzal, mit jelent Magyarországon a politika. Hogy a Parlament olyan, mint az óvoda, ahol ha az egyik beszél, a másik durcásan kivonul. Hogy aki nem úgy gondolkodik az ország dolgairól, ahogy az én pártom (vagy a te pártod, a nem kívánt törlendő), az hazaáruló. Hogy önmagában az a kérdés, hogy ki melyik oldalon áll, jószomszédságoknak vethet véget, évtizedes barátságokat boríthat föl. Amitől aztán az emberek megváltoznak, rosszkedvűek, mogorvák lesznek…
…remélem, a könyv nem kerül Günter kezébe.
Weyer Béla

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!