Már nem közülünk való vagy

 – Bár romák között szokatlan, de nem volt az olyan nagy karrier, hogy boltvezető voltam – zárja ki a büszkélkedést, nehogy hencegésnek minősítsem szavait –, hiszen olyan boltot vezethettem, amit senki nem vállalt el. Eleinte még az is előfordult, amikor eladónak jelentkeztem, hogy a felvételiről is elküldtek, hiába vittem a színjeles bizonyítványomat, felvették helyettem azt a lányt, aki saját bevallása szerint a kettest is kegyelemből kapta meg. A felvételi teszt kitöltésekor még én segítettem neki.
Aztán elmondja: a rendszerváltás idején sorstársaival gyakran morgolódtak amiatt, hogy a többségi társadalom jelölte ki azokat a roma vezetőket, akik képviselhetik a hazai cigányságot. Azok közül viszont többen úgy bebetonozták magukat a pozíciójukba, hogy a roma értelmiség, ha akart volna sem vállalhatott volna szerepet a roma közéletben. Máig nagyon sok nehézséget okoz a kontraszelekció. Úgy véli: a kiválasztódás hibáival, meg a mind több embert taszító pozícióféltéssel magyarázható az is, hogy az oktatási reform megfogalmazása során számos életrevaló, a cigányság felzárkóztatását felgyorsító kezdeményezés már a megyékben elbukott.
A kontraszelekció útján hatalomra jutott „dísz-cigányok” nagyon sok pénzt vittek haza, de ők csak arra voltak jók, hogy a többségi társadalom rajtuk keresztül érvényesítse az akaratát. Még ma is sokan vannak, akik a bársonyszékük megőrzése érdekében a legjobb kezdeményezéseket is képesek megbuktatni. Ők ma is nehezen elmozdíthatók, pedig két évtized elmúlt a rendszerváltás óta, és alig-alig érezhető a változás.

Csak a hiteles emberek
segíthetnek
Vélhetően azért is, mert újabban sokan már csak hangoskodásra, acsarkodásra, mások kirekesztésére használják fel a roma politikát, és nem csoda, ha a hazai cigányság felemelkedésében alig-alig szánnak szerepet a romaértelmiségnek. Még arra is van példa, hogy a roma önkormányzatokban a többségi társadalomhoz tartozó képviselők kívánják megfogalmazni a cigányság érdekeit. Márpedig egyre többen tudják, ha ebben nem történik változás, alighanem végzetes lesz a hazai cigányság leszakadása, és számtalan a konfliktusok forrása.
– Az volt a szerencsém – folytatja –, hogy egyetemistaként azonnal kapcsolatba kerültem a Romaversitással, ahol sok hiteles emberrel találkoztam. Ez jelentette nekem a kapaszkodót. De így vagyunk ezzel sokan, mert az ott szervezett készségfejlesztő programok, meg a követelményeknek való megfelelés akaraterőt és tartást ad az embernek. Valamennyien első generációs értelmiségiek vagyunk, akiknek helyt kell állni ebben a taposómalomban, és nem marad energiánk arra, igazi értelmiségként, úgy éljünk, hogy segíteni tudjuk a cigányság felemelkedését. Közülünk sokan az ösztöndíjuk felét haza küldik, hogy legyen miből megvásárolni az élelmet meg télen a tüzelőt. Ez hatalmas felelősség és teher rajtunk. A tartalékaink mozgósítása pedig gyakran csak a talpon maradásunkhoz elég. Aztán pedig, amikor a család, akkor meg minden erőfeszítésünkkel azon vagyunk, hogy jobb feltételeket teremtsünk a gyerekeinknek, amilyenek között mi felnőttünk. Nem tudom más, hogy van vele, de nekem csak a hiteles emberek képesek erőt adni. De ezekből kevés van. A roma értelmiség idősebb nemzedékéhez tartozók pedig zárkózottak, mintha már sokszor csalódtak volna. Nincs kapocs a generációk között, mintha nem bíznának bennünk. Pedig nekünk, pályakezdőknek nagy szükségünk lenne a hiteles emberek segítségére ahhoz, hogy képesek legyünk teljesíteni az értelmiségi létből fakadó feladatunkat.

Szigetként
Balogh István katonatiszt, a Romaversitás korábbi programigazgatója úgy látja, nagyon jó ütemben emelkedik az egyetemet és főiskolát végzett roma fiatalok száma. A programok is figyelemre méltóak, az pedig felettébb jól hangzik, amikor politikusok nyilatkoznak, milyen sokat fordítanak a roma fiatalok támogatására, ám az utóbbi években úgy látszik, mintha a programok egyre inkább megfeneklenének. Az intézmények kezdenek ösztöndíj kifizetőhelyekké válni, egyre inkább háttérbe szorulnak azok az értékek, amelyek arra voltak hivatottak, hogy segítsék a romák értelmiségivé válását. Egyre ritkábban valósul meg az a cél is, hogy a pályakezdő értelmiségiek visszamennek szülőfalujukba, s ott civil szervezetek alapításával segítenék sorstársaik boldogulását.
A pályakezdők közül sokan a diplomájuk megszerzésekor kénytelenek szembesülni azzal – összegzi tapasztalatait –, hogy gyökértelenné válnak. Azok, akiken egyértelműen láthatóak a rassz jegyei – hiába beszélnek olykor több nyelven –, nehezen boldogulnak a munkaerőpiacon. A munkáltatók ezernyi kifogást találnak arra, miért nem velük kívánják betölteni a meghirdetett állást. Nehezen nyílnak előttük a kapuk. Márpedig aki elbukott a munkaerőpiacon, az nem kap a társadalomtól semmiféle megbecsülést. Attól még a leszakadt sorstársak sem fogadnak el segítséget. Azok a kevesek pedig, akik korábbi környezetükben kívánnak boldogulni azzal szembesülnek, hogy nem fogadják vissza őket. „Már nem közülünk való vagy” – vágják a fejükhöz azok az egykori osztálytársaik, akik soha nem tapasztalhatták meg, mit jelent munkából boldogulni, akik a kilátástalanság elől menekülve a megkapott segélyekből gyakran az alkohol rabjaivá váltak.
– A roma értelmiség egyre inkább szigetté válik, mert a többségi társadalomtól nem kapják meg a megbecsülést, a sajátjaik között pedig kitaszítottnak érzik magukat. Akik pedig megtalálják a helyüket a társadalomban, gyakran azzal szembesülnek, hogy kirakatemberként igyekeznek használni őket, olyan bábként, vagy ha úgy tetszik dísz-cigányként, akivel azt bizonygatják, hogy az ő közösségükben nyoma sincs a kirekesztésnek. Vagyis reprezentálni már szeretnek velünk, csak éppen az igazi kihívást jelentő, a felkészültségükhöz illő feladatokkal nem bízzák meg a roma értelmiséget... Nem csoda, ha sokan elutasítják ezt a szerepet, és beérik azzal, hogy csupán a szűkebb családjuk boldogulását tekintik feladatuknak.

A felemelkedés esélyei
Csodákban aligha bízhatunk, véli Balogh István, hiszen a jelenlegi gazdasági és munkaerő piaci helyzet nem kedvez a hazai cigányság felzárkóztatásának. A roma önkormányzatokat pedig gyakran nem a több diplomás, hanem a széles családi és rokoni kapcsolatokkal rendelkező emberek vezetik. Pedig olyan roma vezetőkre lenne szükség, akiket felkészültségük miatt a többségi társadalom is elfogad partnereként. Az út azonban rögös, a pályakezdők közül ezért is kacérkodnak egyre többen a külföldi munkavállalás gondolatával. Úgy gondolják, a felzárkózáshoz még el kell telnie ötven-hetven esztendőnek, amíg a romatársadalom az értelmiség vezetésével képes lesz az önszerveződésre és az érdekérvényesítésre. Borúlátására a hazai társadalmi és politikai viszonyok ismerete adja a magyarázatot.
– Nem olyan időket élünk – mondja –, amikor igazából szükség van az értelmiség, ezen belül a roma értelmiség által képviselt értékekre, s ennek hű tükörképe a tömegkommunikáció, ahol elsősorban a bulvárvilág szereplőit állítják az érdeklődés homlokterébe, de az akadémiai díjjal kitűntetett fiatal roma kutató híre el sem jut a hazai cigánysághoz. A rendszerváltás óta jelentősen csökkentek a cigányság felemelkedésének esélyei. A romapolitikát alakító szakértők az utóbbi időben alig-alig támaszkodnak a friss diplomás roma értelmiség tudására, és ma még ott tartunk, hogy felemelkedni, egyéni karriert felépíteni igazán csak a politika pártfogoltjaként lehet Magyarországon.
Orsós József szerint a pályakezdő roma értelmiségnek egyszerűbb a helyzete, ha külföldön kezdi meg a felnőtt életét, mert amíg a hazai cigányság képes lesz érdekérvényesítésre, addig évtizedeknek kell eltelni. Nem csoda hát, ha sokan már a pályakezdéskor is talajvesztettnek érzik magukat. Egyéni boldogulásának esélyeiről pedig így vélekedik:
– Mi csak sokszoros energiabefektetéssel tudjuk bebizonyítani a többségi társadalomnak, hogy méltók vagyunk a feladatra. Úgy gondolom, szociológusként akkor tudnám segíteni a hazai cigányságot, ha megkapnám a lehetőséget a kutatásra és a rendszeres publikálásra. Vagyis fogalmazhatok úgy: ez az álmom. S mi a realitás? – kérdez vissza. – Arra van a legnagyobb esélyem, hogy az ifjúságvédelemben, vagy nevelőtanárként foglalkozhatok majd gyerekekkel, de ezen a területen is lehet hasznos munkát végezni.
Ma még senki nem tudja megmondani, hová és meddig vezet majd az útja.
Császár Nagy László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!