Mintha festője viharos, botrányoktól, zseniális fellángolásoktól és
mocskos kiskocsmai randalírozástól gyilkosságig ívelő sorsában művei is
osztoznának, Caravaggio festményei szinte vonzzák a bűnt. A 16. század
végén kevesebb, mint 40 évet élt olasz festő naturalisztikus
ábrázolásmódjával, a fény és árnyék kontrasztjának drámai hatást keltő
alkalmazásával vált az itáliai barokk festészet megteremtőjévé.

Miközben Róma, majd Nápoly leghíresebb festője lett, élete utolsó évtizedében folytonosan menekült egy verekedés közben elkövetett emberölés és egy máltai lovag súlyos bántalmazása miatt. A pártfogói által kijárt pápai kegyelem két napot késett, Caravaggio bujdosás közben egy elhagyatott tengerparton lelte halálát 1610-ben.
Egyik művéről, amelyet Palermo óvárosának templomából 1969-ben raboltak el, az a hír járja, hogy a maffia vágta ki a keretéből és tüntette el. A Jézus születése című, 240x210 centiméteres festmény visszaszerzéséért folytatott rendőrségi titkos akcióról könyv is született. Caravaggio mintegy hatvan-nyolcvan festménye közül többet eltűntként tartanak számon. Éppen két esztendeje jelentette be az angol udvar, hogy a brit Királyi Gyűjtemény művészettörténészei restaurálás és hat éven át való tanulmányozás után eredetinek ismerik el a Szent Péter és András jelenése című festményt, amelyet még I. Károly vásárolt meg 1637-ben, s azóta Hampton Court egyik raktárában porosodott.
Most meg a Krisztus elfogatása avagy Júdás csókja című, az Odesszai Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumából 2008. július 20-én ellopott festményről hallani elképesztő híreket. A képet – amelyről a
Szovjetunió művészettörténészei az 1950-es években megállapították, hogy az olasz mester eredeti műve, de külföldi szakértőt, művészettörténészt nem engedtek a közelébe –, 1993 óta a Caravaggio-kutatók csupán kitűnő másolatként tartják számon.
A festő kezétől származót ugyanis 1990-ben egy olasz restaurátor fedezte fel egy dublini jezsuita rendházban, s három éves tisztogatás, restaurálás során nemcsak a kép kapta vissza eredeti fényét, de a fellelt dokumentumok arra is rávilágítottak, hogyan került 1602-ben a festmény jelenlegi tulajdonosának őseihez.
Ez a tény azonban az ukrán múzeumot nem nagyon érdekli, következetesen Caravaggio művéről beszélnek, s ellopott képük értékét 100 millió dollárra becsülik. Félévi erőteljes rendőrségi nyomozás után, december elején a Zerkalo hetilap alapján a hírügynökségek világgá röpítették, hogy a Krisztus elfogatása megkerült, ám a hírt a newsru ukrán távirati iroda azonnal cáfolta. A hivatalos bejelentés szerint több lopott festményt találtak egy lakásban, amelynek tulajdonosa, az Ukrajnában ismert harkovi műgyűjtő, Nikolai Ponomarenko gyilkosság áldozata lett, de a Caravaggio-kép nem volt a megkerült műalkotások között. 
Az ukránok által eredetinek nyilvánított Krisztusa elfogatása avagy Júdás csókja című festményt az odesszai múzeumból úgy tudták ellopni, hogy a körülállványozott épület kiállítótermének egyik ablaküvegét kiemelték (lehet, hogy ismerték a budapesti Szépművészeti Múzeum esetét?) és úgy jutottak be a terembe, hogy a 12 éves riasztóberendezés nem szólalt meg. A 134x172 centiméteres vászon történetét csak a 19. század közepéig tudjuk visszakövetni: Párizsban vásárolta meg az 1860-as években Bazilevszkij orosz nagykövet, majd 1870-ben Vlagyimir Alekszandrovics nagyfejedelemnek ajándékozta, aki azt az ogyesszai művészeti iskolának adományozta. Innen került az 1920-as években át a Nyugati és Keleti Művészetek Múzeumának elődintézményébe, az Antik Festmények Képtárába. „Mi magunk is nagyon szeretnénk tudni, mi az igazság – mondta a múzeum egyik kurátora –, de a rendőrség nem osztja meg velünk információit”.
A szóban forgó festménynek egyébként legalább tizenkét ismert másolata van, az Ogyesszában őrzött kép annyira jó, hogy ismeretlen készítője egykor valószínűleg engedélyt kapott az eredeti lemásolására. De bármi is legyen a kép története, jó lenne, ha a mű épségben kerülne elő.
Hajdú Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!