Rendszerváltó anzix

A gondolkodás méltósága
Miközben hallgattam Gazsi beszédét, eszembe ötlött, hogyan intett le néhány hónappal korábban az MSZMP KB szerkesztőségünkbe látogató munkatársa: „Te csak ne barátkozz TGM-mel, hiszen jól tudjuk, szekus besúgó volt Romániában, ahonnan mi befogadtuk. Hálátlan. Kolozsváron felült a vonatra, de még Pestig sem jutott el, már Szolnokon szidalmazta Kádár Jánost.”
A pártokrácia abszurditása így múlta fölül Beckett világát. Nekem Gazsiról más emlékeim voltak. Még Kolozsvárt ismerkedtünk meg, amikor Szőcs Géza a Bolyai Egyetemre irányított, ahol a fiatal tanársegéd éppen Descartes-ről tartott előadást a hallgatóknak. Máig vallom: akkor, ott, Ceausescu gyepűjén az erdélyi magyar értelmiség lényegesen többet fogott föl, és sokkal jobban Európa kultúrájából, mint a magyarországi társaik. A puha diktatúra lomhasága és poshadtsága restté tette a figyelmünket. Ők viszont ösztönből (is) keresték a gondolkodás méltóságát.
Később már Pesten az Írószövetség József Attila Körében találkoztunk. A teremben ott ült a Bibó-emlékkönyv egyik szerkesztője, Szilágyi Sándor. A kőkemény kritikus Haraszti Miklós. A sátorállításra még nem is gondoló Lezsák Sándor. A mindig esszében fogalmazó Elek Pista. A jog rafinált útvesztőiben már akkor is eligazodó Furmann Imre. Az erdélyi irodalmat álmából felriadva is pontosan idéző Bertha Zoli. És a meggyőzés abszolút hitelével érvelő Csengey Dénes.

 Menekül a miniszter
És eljött a nap, amikor TGM – mint a pártállam utolsó parlamentjének időközi választáson mandátumot szerzett képviselője – ezüst sétapálcával a kezében besétált a T. Házba.
Zengett, recsegett a mennyezet. Éppen a Lovas Zoli kollégám által feltárt, leleplezett állambiztonsági papírok, akták sorsáról zajlott a birkózás, aminek végén – akár egy darázstámadás áldozata – menekült a belügyminiszter.
Előtte még ott álltunk Cserhalmi György mellett, amikor a televízió székháza előtt fölolvasta a mi 12 pontunkat. Akkor nem lobbantak lángra az autók, nem verekedett össze a tömeg a rendőrökkel, de nem lengettek árpádsávos lobogókat sem. Szinte onnan, a Szabadság térről indultam életemben először Amerikába. New York-ból átrepülhettem a kanadai Torontóba, ahol egy késő este vendégül látott Kopácsi Sándor, Budapest 1956-os rendőrfőkapitánya. (Apja 1919-ben vöröskatona, ő pedig a nyilas terror alatt, a miskolci MOKAN-komité tagjaként megsebesült.) Ott állt előttem a Kádár-börtönt megjárt, az egykori halálra ítélt ember, és reggelig mesélt. Nem titkolta, hogy kommunista volt, de nem is kérkedett, hogy több társával együtt kijelentette: a népre nem lövünk.
Néhány héttel voltunk Nagy Imre és társai újratemetése előtt. (1989. május 2.) Kopácsi Sándor a legutolsó pillanatban, két nappal a Hősök terén rendezett gyászszertartás előtt kapott Magyarországra szóló beutazási engedélyt. Majdnem azonos időben érkeztünk haza.
És nekiiramodtunk a választási harcnak. Grósz Károly interjút ígért. Szombaton délelőttre várt a Trombitás utcai lakásába. Előző este, a Leninvárosban rendezett kortesgyűlésen (ma Tiszaújváros) kifütyülték, kikiabálták, megdobálták zöldséggel. Lemondta a találkozót. Azzal érvelt, hogy ő feladta. Nem látja értelmét kiállni a pártja, az ország mellett. Ezt a sorrendet használta. Hiába érveltem, hogy még a legkeményebb ellenfelei, a Fidesz vezetői is elítélték a provokációt, mint ami nem fér össze a vágyott demokrácia módszereivel. Hajthatatlan maradt. „Nekem ne beszéljen demokráciáról!” – és letette a kagylót. Két héttel később mégis beszélgettünk. Az interjú a Parlament egyik sarokdíványán készült. Miközben elhárította a választ, hogy vajon összehangolta-e a lehetséges politikai, rendőrségi akciókat Milos Jakes csehszlovák kommunista főtitkárral, szinte mellékesen megjegyezte: „Nem hiszek a békés átmenetben”. Az interjú ezzel a címmel jelent meg a korabeli Magyar Nemzetben.
Beszélgetésünk közben föltűnt a folyosón George Hefty, a Frankfurter Allgemeine Zeitung szerkesztője, aki sok hazai újságírónál lényegesen jobban kiismerte magát a magyarországi politikai kavalkádban. „Emlékezz rá, hogy amit most hallasz, másfél-két évtized múltán már csak egy hiteltelen kérdés lesz!” – figyelmeztetett. Amikor két nappal később „ütközésre” hívtam a Szabad Európa Rádió és a szovjet TASSZ hírügynökség tudósítóját, már csak némán mosolygott.

A partner nyakába varrjuk
Meghívtak másféle kortesgyűlésre is. Torgyán József szónokolt a szabadságról, a tisztességről és a számonkérésről. Zengett az alföldi kultúrház nagyterme. Népnyúzókról, az új osztály dőzsöléséről, a munkából élők hamis-hamisított illúziójáról szólt. De majd ők igazságot tesznek! – mondta ki a verdiktet. Mintha a jugoszláv Milovan Gyilasz filozófiáján nőtt volna föl a rózsadombi kisgazda. Amikor véget ért a gyűlés, csöndben megkérdeztem: „mi lesz, ha nem sikerül teljesíteni az ígéretet?” Az eke szarvát is csűrhető paragrafusnak tekintő jogász nagyon komolyan nézett rám: „a bajt majd a koalíciós partner nyakába varrjuk” – válaszolta.
A győzelem éjszakáján a Bem téren várakoztam. Főszerkesztői feladatot kaptam Tóth Gábortól: készíts interjút Antall Józseffel!
Az egykori munkásőr-központ falatnyi irodájában ott toporgott a győztes párt vezérkara. Több ember székkel a kezében érkezett, mivel alig lehetett hová ülni. Úgy tűnt, a fémvázas székek csak jelképek. Jeszenszky Géza, Balsai István, Bod Péter Ákos, Andrásfalvy Bertalan úgy tolakodott, mintha máris a miniszteri bársonyszéket keresné a küszöbön túl – egyébkén a születésnapját csendben eltitkoló –, a leendő miniszterelnöknél. Ő viszont éppen Csoóri Sándorral beszélgetett. Vagyis, az ajtó mindenki előtt zárva maradt.
A lapzárta az lapzárta. Tudta ezt a nyertes párt vezetőjétől kilépő – lapszerkesztésben is jártas – költő, aki emiatt nyitott előttem utat a Toldy Gimnázium osztályfőnöke, a leendő kormányfő előtt. A különleges helyzet sablonosra sikeredett. Álltunk egymással szemben a munkásőr díszletek között. Én sem tudtam, mit lehet két-három-négy kérdésbe sűríteni, ő sem tudta, miként lehet tanári előadás nélkül válaszolni.
Éreztük egymáson, hogy nemcsak nekünk kell újratanulni az életet.Szendrei Lőrinc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!