A csodálatos mellettünk van

És játék a mindennapi életben. Játék az óvodában, az iskolában, a gyermekklubokban, a játszóházakban. Családok meghitt együttlétében. Játék a gyógyítás gyakorlatában. Játék a komputeren. Játék a játékszerekkel, amelyekből egyre több látható a karácsonyi kirakatokban. A való élet kicsinyített másai, amelyből egyre több készül, technikailag túltökéletesítve, nem számítva a gyermeki fantáziára, a határt nem szabó képzelet erejére, végtelen perspektívájára. Játékok, amelyekből a gyermekek kirakhatják önmaguk világát, a családi közösségben betöltött helyüket, szerepüket is. Olyan belső történéseket, amelyeket szavakba foglalni nem is tudnának, és puszta szavakkal a szakemberek sem tudnának gyógyítani.
S talán mindenekelőtt játék a bábukkal!
Játék a Bárka Színházban, ahol Magyarország legnépszerűbb bábuja, Vitéz László verte el palacsintasütőjével újra meg újra a Gonoszt – Kemény Henrik „közreműködésével”. Kossuth-díjas kiváló művészünk – gyermekek és felnőttek oly nagyon szeretett Heni bácsija! – legújabban a Príma-díjnak is tulajdonosa, a Parlament előtt meg köztereken egész decemberben ütötte-verte az Ördögöt. Hálás és hatalmas közönsége pedig megnyugodva tért haza minden alkalommal, mert Vitéz László furfangjai segítségével újra meg újra – győzött a Jó!
Szergej Obrazcov, minden idők egyik legnagyobb bábművésze, a bábjáték virtuóza tekint szeretettel Tyápa-bábujára könyvespolcomon, Az emlékezet lépcsőfokain címmel húsz évvel ezelőtt Budapesten megjelent csodálatos életrajzi könyvének címlapjáról.
Egy hihetetlenül gazdag életút, amely szerint az életnek is virtuóza volt. Több mint fél évszázadon át szórakoztatta-tanította-nevelte nemcsak a gyermekeket, hanem a felnőtteket is. Moszkvai színházának közönségénél
az alsó korhatár öt év volt,
felső korhatár pedig nem volt. A gyermekeknek mesét játszottak, mulatságosat és romantikust. A felnőtteknek szatírát.
A könyv, amely most újra megszólított, felidéz bennem egy harminc évvel ezelőtti budapesti estét, amelyet soha nem fogok elfelejteni.
Az Állami Bábszínházban varázslat történt Obrazcov szólóestjén.
Az orosz népi Petruska-játék hagyományait megőrzött, összehajtható paravánja felett szerelemtől bánkódott a kedves majompár, a Habanéra pergő ritmusára bosszantotta a végletekig szegény Don Josét Carmen. S a kiékszerezett szépségére gondosan ügyelő nő szeme láttára öntötte magába a vodkát szerelmi csalódásában a férfi. Csajkovszkij románcára egymás szeretésére kelt életre a két híres fagolyó-bábu. És Muszorgszkij bölcsődalára álomra szenderült Tyápa.
– Gyermekoromban a művészetet mint az emberi élet szerves részét – egyszerűnek és világosnak éreztem – mondta a vastaps után. – És, hogy vannak az életben gyönyörű pillanatok, amikor az ábránd teljes egészében valóra válik. Úgy gondolom, hogy ez az élmény lett hivatásom szempontjából a legfontosabb.
Nevetni és álmodozni tudni – ehhez segít a művészet. És nem tudom, hogyan lehet e nélkül élni. Már a barlang falára rajzoló ősember is együtt élt a művészettel, akkor is, ha nem tudott róla.
– Ha egy legyet kihúzok a levesből, mászni fog. A leves vele együtt kúszik az asztalon, és a levescsík egyre vékonyabb lesz. Végül a légy megáll, és azt teszi, amit mindannyian tennénk: rendbe szedi magát. Aki ezen nem mosolyodik el, és nem jön rá, hogy a légy és közötte  van valami „rokonság”, abból az emberből soha nem lesz művész, de tudós sem, mert nincsen képzelettársító fantáziája.
Hitt abban, hogy a csodálatos mellettünk van, és erre rá kellene tudni csodálkoznunk. Például esik az eső, ezen senki nem csodálkozik.
De Debussy rácsodálkozott,
és zenét szerzett Kertek az eső alatt címmel. És ezzel mindannyian valami újat tudtunk meg az esőről. Elesik egy kisfiú, vagy leesik egy ág, ezen senki nem csodálkozik. De egyszer leesett egy alma, és valaki, nevezetesen Newton, rácsodálkozott, és megértette a gravitáció törvényét. Rácsodálkozni, megérteni, valamint akarni és tudni átadni másoknak – ez az igazi tehetség.
Hitt a tehetségben, az emberben és nagyon hitt a színház, az igaz művészet jóra késztető erejében. Ezért választotta hivatásának a játék művészetét.
Tyápával, „a világ legöregebb csecsemőjével” bejárta a világot, a többi között Budapestet, Párizst és Londont, s az Amerikai Egyesült Államokat, Kínát és Japánt is. Emlékirataiból egy nagy művész finom humora és mélységes emberszeretet sugárzik.
Magyarországon l950-ben járt először. Bemutatkozása megvilágosodás volt a magyar bábosoknak. Érzékeltette, mire képes egy ember két kéz és a bábuk segítségével. Műhelytitkait boldogan adta át magyar barátainak. Egy egész nemzedék útvonalát terelte nagyon értékes irányba. Az aktív amatőr bábmozgalom irányítóiét. Képzőművészekét például, akik Obrazcov személyes varázsára kezdtek el bábozni. Sokakkal megérttette, hogy az amatőr bábozás milyen egyszerűen megteremthető, hogy milyen nagy élmény a gyereknek bábot készíteni, paravánként pedig elég egy nyitott ajtó két félfájára erősített valamilyen anyag. S az így elkészített bábszínházban tudja a gyermek legőszintébben megmutatni önmagát. Nincs kiszolgáltatva fizikai adottságainak, ebből adódó esetleges gátlásainak. Paraván mögött mindenki lehet tündér, vagy bárki, aki lenni szeretne.
És a bábozás felelősségére is felhívta a figyelmet. Arra, hogy mennyire kell vigyázni, nehogy gátlásokat és félelmet építsünk a gyerekbe. Ha például a bábszínházban életre kelő bábu dadogna, megbántanánk az esetleg ott ülő dadogó gyermeket, a többieket pedig arra tanítanánk, hogy kinevetheti dadogó társát. S ha az ötéves gyereknek azt játszanánk el, hogyan eszi meg a farkas Piroska nagymamáját, csak félelmet ültetnénk a gyerekbe, aki akkor is, ha a farkas zöldszínű-piros pettyes - elhiszi, hogy él!
Kemény Henrik, amikor egyszer Romániában találkozott Obrazcovval, megkérdezte,
nevezheti-e tiszteletbeli
apjának.
Ezután, amikor Moszkvában, majd Szentpétervárott együtt voltak, büszkén mondogatta, hogy ő a nevelőapa. És amikor Budapesten járt, meglátogatta a népligeti Kemény-Bászínházat és az akkori Vitéz László figurát magával vitte, növelve a magyar népi hős világhírét.
A gyermek mindent cselekvésben él át, ha tetszik, mindent „lemozog”, utánoz. A bábozás tehát nagyszerű lehetőség meglévő igényeinek, elképzeléseinek realizálására. S a gyermek nagyfokú beleélési készsége biztosíték a bábjátékkal lehetséges szokás- és fogalom-kialakításhoz. Fejleszti a szókincset, a beszédkészséget, a ritmusérzéket, a képzelőerőt és a
figyelemösszpontosítás képességét – az egész személyiséget. Esztétikai hatása is jelentős. A bábu eltávolítja a gyermeket az oly sok giccs-lehetőséget magában hordó naturalizmustól, és korszerű, a valóságot nem másoló, hanem annak lényegét kifejező lehetőséggel hozza kapcsolatba.
Obrazcov világkörüli útjai során látott gazdagságot és elképzelhetetlen szegénységet, emberi nyomorúságot. De egy olyan helyet sem látott, ahol az emberek – mindenek ellenére ne akarnának énekelni, szeretni, szívvel élni.
Rengeteget dolgozott, öt dokumentumfilmet is készített, de hetvenhat évesen sem érezte fáradtnak magát. Boldog ember volt, mert életét a többi ember javára, épülésére fordíthatta. S mert minden este úgy aludhatott el, hogy másnap újra játszik – újra eljuthat az emberi szívekhez.
Heimann Ildikó

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!