Több ágazatban havi 70-100 ezer bruttót keresnek

Az egyik legtekintélyesebb értelmiségi pálya, az építészek kereseti lehetőségeiről Eltér István kamarai elnök lapunknak elmondta, hogy az emberek érdekes módon azt hiszik, az építészek gazdagok, pedig igazából még a befutottak sem keresnek sokat. A VDSZSZ sztrájkja miatt az elmúlt hetekben sokat beszéltünk a vasutasokról: a MÁV Zrt.  több mint 20 ezer munkavállalójának átlagkeresete hozzávetőlegesen bruttó 197 ezer forint. A sok vitát kiváltó egészségügy egyik beszédes adata, hogy egy kezdő szakorvos – aki már elvégezte az orvosi egyetemet, s van legalább hat-hét év gyakorlata meg szakvizsgája  – 140 ezer forint havi bruttót keres, ami nem több mint százezer nettó…

„Hol a boldogság mostanában? Barátságos meleg szobában” – mármint Petőfi Téli világ című költeménye szerint. Na, szálljunk le a Pegazusról gyorsan a kemény és fagyos anyaföldre. A szoba – egy húsz négyzetméteres – a legolcsóbb helyen is legalább ötmilliót kóstál. A melegség sem olcsó, elég csak ránézni a fűtési szezon számláira. A rá – a rájuk – valót tehát meg kell keresni. Boldogságérzetünk egyébként állítólag a küszöb alatt… Mármint a miénk, magyaroké. Ami elmarad az európai átlag 6,2-től, sőt, csupán a cseheké alacsonyabb, mint a miénk. Ha a fizetéseket nézzük, akkor bizony nem csodálkozhatunk földszintes boldogságérzetünkön, hiszen – mint összeállításinkból kiderül – több ágazatban 70-100 ezer havi bruttót keresnek az alkalmazottak; a sorban a pékek, a kórházi nővérek ugyancsak hátul kullognak, a boltosoké a különböző pótlékokkal akár 150 ezerre is fölmehet.

A legboldogabbak a finnek, a dánok és a svájciak – állapította meg a Nielsen piackutató cég a világ 51 országában, összesen 28.150, köztük 500 magyar internetező megkérdezésével készült on-line felmérésből. Az élen álló finnek indexe 7,3, míg a cseheké csak 5,4, a magyaroké és a portugáloké pedig egyaránt 5,6 volt. A felmérés szerint mi, magyarok kirívóan elégedetlenek vagyunk a kormánnyal, az ország gazdasági körülményeivel, valamint saját személyes pénzügyi helyzetünkkel. Arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült elérnünk azt, amit az életben akartunk, az európaiak közül a magyarok adták a legnegatívabb választ. A Nielsen elemezte az anyagi helyzet és a boldogságérzet összefüggéseit is, és arra jutott, hogy az anyagi jólét nem feltétlenül teszi boldoggá az embereket: „viszonylag szegény” és egyszersmind „viszonylag boldog” országok Európán kívül találhatók – Latin-Amerikában és Ázsiában. Magyarország abba a csoportba tartozik, ahol alacsony az egy főre jutó vásárlóerő is és a boldogságérzet mutatója is. Ugyanez jellemző a lengyelekre, a balti országok lakóira, a portugálokra, az oroszokra és a törökökre.
Tehát miként is keressük meg a boldogságérzetünk növeléséhez szerintünk „állítólagosan” szükséges anyagiakat? Ehhez próbáltunk meg itt – a két ünnep, a „kellemes” karácsony és a „boldog” új év közt – néhány szakmából adatokat gyűjteni.  Ha már a szobánál – az otthonnál – tartottunk: lássuk az építészmérnököket. Eltér István, a Magyar Építész Kamara elnöke szerint az emberek agyában érdekes mód az van, hogy az építészek  bizony gazdagok. Pedig igazából még a befutottak sem keresnek sokat. Egyszer még a Gazdasági Versenyhivatalból is azt hallhatta viszsza a szakma, hogy micsoda arcátlanság elkérni kétmillió forintot egy ház tervezéséért! Pedig: „Vondd le az áfát, fizesd ki a geodéziai és kéményseprői szakvéleményt, a maradékból tarts el irodát, vegyél jogtiszta szoftvert a számítógéphez stb.…” Ha százmilliót ér a villa, ennyibe kerül egy iskola felújítása, netán egy kórház ici-pici bővítése, az a 2,5 százalék igazán semmi, ami a tervezőnek jut! Mostanában egyébként ebben a szakmában is divatba jött az elnök szerint az, ami korábban a fodrászoknál, kozmetikusoknál volt szokás – az, hogy a kezdő egy fillért sem kap, viszont ő fizet azért egy menő irodának, hogy náluk tanulhasson, gyakorolhasson! A végére azért valahogy nullszaldósra csak kijön… Öt helyen van építészképzés, évente cirka négyszáz kezdőt bocsátanak szárnyaikra. Más, ha a közszférában helyezkedik el – ott a közszolgálati törvény és illetményrendszer vonatkozik rá, akárcsak akkor, ha bent marad az alma materében oktatónak. Megint más a pénztárcájának a tartalma, ha netán beruházóhoz, fejlesztőhöz vagy éppen a banki szektorba megy el ingatlanszakértőnek. Tudvalévő, hogy itt fizetnek meg mindenkit a legjobban, még ma is. E téren havi nettó félmillió nem megy ritkaságszámba… A kamara adatai szerint a honi építészek javadalmazása a leggyengébb az EU-ban, még a bolgároké, szlovákoké is jobb. A leg-
alacsonyabb, amit az EU-ban a szakmai jövedelem-összehasonlításban találtak, az a beruházás értékének 4,5 százaléka volt, de például Norvégiában nem ritka a 15-18 százalékos díjazás.
Gördül, ha éppen most felfüggesztve szünetel is, a VDSZSZ „jóvoltából” egy olyan – amúgy részleges, mégis bénító és sok százmillió forint kárt okozó – MÁV-sztrájk, amelynek egyik elindító motívuma, az „ide nekünk, mindegyikünknek, mármint MÁV-osoknak 250 ezer forintot fejenként a MÁV Cargo privatizációs bevételéből – már-már a közröhej tárgyát képezi. Mert tessék mondani: ha az amúgy keményen veszteséges állami tulajdont képező nemzeti vasúttársaság minden ága-boga köztulajdon ugye, akkor miért „csak” a jegykezelő, az irodista, a krampácsoló jussa a 250 ezer?! Hol maradnak a MÁV-nyugdíjasok, s Jani bácsi, a szobafestő-mázoló, meg Marika, az óvónő, akiknek ugyan semmi közük a céghez, de magyar állampolgárok, emígyen tulajdonosok, s adóforintjaikból van fenntartva az a cég, amelyből akkor sem sok hasznuk van, ha éppen utazni akarnak… A MÁV Kommunikációs Igazgatóságtól Kavalecz Imre szóvivő  az alábbi  tájékoztatást adta a jövedelmi viszonyokról: a MÁV Zrt. tényleges létszáma: 20 ezer 392 fő munkavállaló – az átlagkeresetük kb. bruttó 197 ezer forint. A MÁV-Trakció keretein belül 4960,7 fő dolgozik, az átlagbér a teljes  munkaidős létszám adatokra vonatkozóan összesen: 309 100 Ft/fő. A mozdonyvezetők felelősségét tekintve mondjuk – elégséges. De nem ők sztrájkolnak… Hanem leginkább a  7030 fő munkavállalót foglalkoztató MÁV-Startnál, ahol az átlagkereset kb. bruttó 176 ezer forint. Pótlékokkal – tengelyen, magyarán az országban való utazással – 12 órás szolgálatban, ami havi 10-11 „bevetéssel” nettó 110 ezer kihozható. Ez sem sok. De egy főiskolát vagy egyetemet végzett pedagógus is ennyit keres – sőt még ennyit sem.
Werli József, a Magyar  Pékszövetség 1200 vállalkozásából  420 tagcéget tömörítő érdekképviseleti szervezet főtitkára szerint a szakmában foglalkoztatottak száma meghaladja a 22 ezer főt; a szakmunkások aránya 40 százalék, a betanítottak aránya közel hasonló, a többi élelmiszer-ipari mérnöki, vagy egyéb, például közgazdasági diplomás; saját bolttal a vállalkozások 15 százaléka rendelkezik. A pékségekben az átlagkereset a Munka Törvénykönyvében meghatározott országos élelmiszer-ipari szakmai átlag felett van: cirka 106-108 ezer forintnyi bruttó, délutáni és éjszakai pótlékkal megfejelve, ami a végzett termelőmunkára vetítve 15, illetve 30 százaléknál nem lehet kevesebb. A fizikai állomány bruttó alapbére egyébként a hazai sütőipari szakmában 69.000-88.650 forint, a termelésirányítóké, 74.000-95.000 – bruttóban véve, természetesen.
Antalffy Gyula, a KISOSZ – azaz a kiskereskedők és vendéglátók érdekvédelmét ellátó szövetség – elnöke amondó: olyan ágazatért, kistulajdonosaiért, alkalmazottaiért felel, amelyben mindig is alacsonyak voltak a jövedelmek – ez az „átkos” óta hagyományos, s így is maradt, mindmáig. Igaz, aki boltban dolgozik, olykor élelmiszert olcsóbban vihet haza, s ipari termékre is árengedményt kaphat, megállapodás szerint.  Ez a szakma szakképesítéshez kötött, így amikor 2005-ben meghatározták a szakmai kötelező garantált minimálbért, a 69.500-at, ez sok gondot okozott az ágazati párbeszéd kereskedelmi bizottságában is. Az OÉT (Országos Érdekegyeztető Tanács) által elfogadott minimum a szakképzett munkavállalók számára jövőre bruttó 71.500 forintnyi minimumot szab meg, a szakmai átlag ma 86.300 – de itt valóban szinte mindenki a szakképzettségi juttatást  kapja. A hétvégi százszázalékos műszakpótlékokkal, a „nem tipikus” munkaritmussal a szakmában havi bruttó 130-150 ezret is meg lehet keresni, sőt akár többet is. Antalffy reméli, bár a kiskereskedelmi forgalom összességében 3-4 százalékkal csökkent, s 600-700 kisbolt sajnálatosan megszűnt – ami 2-3000 munkahelyet jelent –,hogy a gazdasági recesszió ebben nem hoz „égszakadásnyi” további változást.
Scheiling Ágoston a SZEF-hez, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumához tartozó  Informatikai Szakszervezet vezetője, ők a Munka Törvénykönyve alá tartozó dolgozók – szoftverfejlesztők, programozók, rendszergazdák – cirka 4000 fő képviseletét látják el, mert anno a központi és megyei államigazgatási szerveket ellátó nagy céget, a SZÜV-et privatizálták, így nem maradhattak közszolgák.  Náluk nem kell leépítéstől tartani, a képzett és továbbképzett szakemberekre egyre nagyobb a szükség, az induló pénz 200 ezer bruttó körül van, ám a határ a csillagos ég – igaz, ez inkább a projektjellegű, tehát a nem állandóan, hanem kampányszerűen jelentkező munkák idején van.
A Magyar Bútor- és Faipari Szövetség ügyvezetője, Tóth Eszter közgazdász szerint a nyolcvan nagy tagot számláló, ám 4500 szakmai vállalkozást nyilván tartó ágazat kettős szorításban van: egyrészt az olcsó kínai és a lengyel áru nyomja a magyar termékeket, másrészt a minőségi nyugat-európai. Ezért a hazai cégek a válság miatt kivárnak, de összességében úgy látják, a jó minőségű, egyedi bútorok, kiegészítők gyártásában van a közeljövő, s akkor a létszámmal, a bérrel sem lesznek különösebb gondok. Meg – remélhetőleg az exporttal sem… mert minden mindennel összefügg. A szakmában foglalkoztatottak közel harmada főiskolát, egyetemet végezett, a többi szak- és betanított munkás, alapbérük az OÉT meghatározta országos szakmai minimumon  állt az idén, ez diplomásoknál 104 ezer, a szamunkásoknál a 69 ezer forint volt.
Az egészségügy forró téma szintúgy hosszú-hosszú évek óta. S ki emlékszik már a közalkalmazottak – benne az egészségügy 2002. évi ötvenszázalékos fizetésemelésére?! Gyenes Géza, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) főtitkára szerint az orvosok többsége a közalkalmazotti bérbesorolási táblában foglaltak szerint kapja meg a bérét – ez egyfajta biztonságot jelent ugyan, ám igen-igen kevés. Egy kezdő szakorvos – aki már elvégezte az orvosi egyetemet, s van legalább hat-hét év gyakorlata, szakvizsgája – 140 ezer forint havi bruttót keres, nos, azt tudjuk jól, nem több mint százezer nettó…  Egy városi kórház osztályvezető főorvosáé 200 ezer bruttó. Az ügyeleti rendszer lendít egy kicsit ezen. Meg persze bizonyos szakmákban a „hálapénz” – amitől ugye szeretnénk intézményesen megszabadulni. A hiányszakmák bérezése már a besorolás alapján is más, mint az átlagé: egy patológusé, mondjuk, 300 ezer bruttó is lehet. A háziorvosok anyagi lehetőségei sem változtak vagy négy év óta  – kivéve ugye a népszavazás által eltörölt pár hónapnyi vizitdíjas időket, amikor  a befolyt-adminisztrált, legálisan megkereshető, betegszámfüggő pénzt bérre, fejlesztésre lehetett fordítani. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) finanszírozza működését – az egész summát sem lenne tilos az orvosnak magára fordítani, ám költségei is nőttek, s munkatársát, a nővért is neki kell fizetnie bevételéből, ez bruttó 80-120 ezer forint. Gyenes szerint a vidéken, kisebb helyen dolgozó szakképzett – `akár főiskolát végzett, s bizony sokszor családfenntartó, mert férje munkanélküli – nővérek keresete országosan a legrosszabb: nettó 65-68 ezer forintnyi. De nem több egy vezető fővárosi kórház szakképzett, technikusi végzettségű vezető fűtőjéé sem: bruttó 100 ezer, meg a havi négyezer forintnyi étkezési biléta…(gündisch)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!