Orbán becsapta az ajtót

Ez az a szöveg, amit demokrata politikus, aki kormány élén állt és e tekintetben ismételni szeretne, nem hagyhat kiigazító megjegyzés nélkül: a durva kérdés semmivel sem kevésbé idiotikus és otromba, mint az a minősítés amivel egy  pozsonyi kormánytényező a magyar külügyminiszter asszonyt illette. Orbán a provokációt (ha ugyan az valóban provokáció volt és esetleg nem előre kiosztott lapokkal folyt a játék), nemhogy nem utasítja vissza, hanem elfogadja és rátesz: „Az a hangnem, ahogy a szlovák vezetők beszélnek velünk és rólunk, egyszerűen tűrhetetlen. A kérdés az, hogy ezt miért engedhetik meg maguknak. A szlovákok nemcsak azért törlik belénk a lábukat, mert kisebbségi komplexusaik vannak, ami bizonyos vonatkozásban érthető, mert egy szerény önálló államiságra visszatekintő országról van szó, hanem azért is, mert Szlovákia ma sikeres ország, Magyarország pedig sikertelen” – mondja válaszában a többi közt.
E feleletet tartalma – amely a horthysta történetírás ismert hagyományaival összhangban utal a szomszéd  „szerény önálló államiságra” – hajszállal sem emeli a kérdés fölé, ráadásul e felelet nincs is szinkronban a tényekkel. Szlovákiát a nyugati pénzügyi válság éppoly drámaian érte, mint Magyarországot, ezen az ottani euróbevezetés ténye mit sem változtat. A Skoda például befékezett és elsők között a szlovákiai munkaerőtől szabadul. Más cégek is ezt az utat járják a vásárlóerő csökkenése következtében az országban, amelyet néha már a térség Detroitjának neveztek, s ahol az autógyártás és kapcsolt részei a GDP 25 százalékát adják.

Egy hónappal ezelőtt a Dél-Szlovákiából Esztergomba, Komáromba ingázók közül sokan kapták meg az elbocsátó üzenetet. Olvashattuk a Szlovák Vállalkozók Szövetsége felmérését, amely szerint a válság okán átlagosan 8,6 százalékos bevételkieséssel és 11 százalékkal kisebb nyereséggel számolnak. Mindez kívül maradt az interjúalany érdeklődési körén, amikor elérkezett ehhez a sommázathoz: „…ahhoz, hogy ők magas lóról beszélhessenek velünk, két dolog kellett. Az egyik, hogy ők magas lóra üljenek, a másik viszont az, hogy mi meg gyalogszerrel iparkodjunk utánuk”.
Mindig rizikóval jár a jelenben kijelölni azokat a korszakhatárokat, amelyeket a holnap történésze tart majd napjainkra visszatekintve relevánsnak. De kockáztassunk: az a történész aligha juthat más következtetéshez, mint ehhez: Orbán 2008 végén, amikor egy pillanat ingadozás után harsány nemet mondott a kormányfő ajánlatára  –  arra, hogy ők ketten legalább egy minimális praktikus nemzeti együttműködés tető alá hozásáról tárgyaljanak, ahogy ez más országokban történik  – átlépte ezt a bizonyos határvonalt.
Pedig nemcsak egyfajta diszkrét nemzetközi nyomás nehezedett rá, hanem ilyen irányba szerették volna befolyásolni a hazai pénzügyi és ipari körök képviselői is, csaknem kivétel nélkül. De Orbánnál hiába, ő rájuk csapta a nehéz ajtót, hogy csakúgy döngött. Ennek egyik oka a konfliktus ismerői szerint az, hogy  a hazai üzleti elitnek még a vele legnagyobb mértékben szimpatizáló tagjai is teljesen értetlenül álltak azonnali, drasztikus és radikális kamatcsökkentési javaslatai, valamint a jegybankelnököt célba vevő személyes élű támadások előtt és ezt nem is tartották titokban. Ez érződött azon tanácskozást követően is, amelyen Varga Mihály alelnök meghívására részt vett másokkal együtt  Futó Péter, a gyáriparosok elnöke, Waberer György, Leisztinger Tamás, Széles Gábor nagyvállalkozók, Nyúl Sándor Trigránit-vezér is. E találkozó után Heim Péter, az Aegon magyar alapkezelő cégének elnök-vezérigazgatója azt hangsúlyozta nyomatékkal, hogy a kamatcsökkentésnél figyelembe kell venni az árfolyamrizikót. „Egy olyan országban, ahol a nettó külső devizaadósság meghaladja a GDP 50 százalékát, egy drasztikus kamatcsökkentésnek súlyos árfolyam-kockázata van.” Hamecz István, az OTP Alapkezelő elnök-vezérigazgatója pedig kereken kimondta: a voluntarista kamatpolitika az MNB hitelességének elvesztéséhez vezethetne el. Alighanem mindezzel is összefügg, hogy a Fidesz vezére  eljut a maga radikális populista következtetéseihez: „Minden döntésnek van következménye, legfeljebb a  kormányzó elit kihúzza magát ezek alól, amig teheti…” „Amíg teheti”:  a baljós tartalom nehezen érthető félre, mint ahogy ez végképp nem: „A jövőnk érdekében fontos, hogy a szocialisták maradéktalanul megkapják, ami jár azért, amit Magyarországgal tettek az elmúlt hat évben.”
Természetesen a dolog időbeliségét tekintve akár az is érthető, hogy mindez  éppen most hangzik el. Az év végi Szonda- jelentés szerint – miközben a Fidesz-előny az MSZP-vel szemben kissé mérséklődik – az anti-EU erőként világra jött Jobbik lassú térnyerése folytatódik. Az Árpád-sávos pártot – amely a romákat fenyegető Magyar Gárdával gyarapította hírünket a térségben és a világban – immár többen választják, mint az SZDSZ-t. Érezhetően a számára pártpolitikusként legegyszerűbbnek látszó lépésre ösztönzi ez Orbánt: retorikában tovább közelíteni a színkép  széléhez, mert neki ott  van  tartaléka. Vélhetően Lezsák Sándor, Semjén Zsolt és – a két pártban is otthonra találó -   Wittner Mária segítségére támaszkodva kívánhatja megnyerni a szélsőjobboldal,  a  Morvai – Vona tábor voksait...
 B.B. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!