Krokodilkönnyek?
Gázában csak az ott uralkodó Hamász vezetőit nem érte váratlanul a szombati izraeli légicsapás, ők ugyanis már két nappal korábban elrejtőztek, számítva rá. Okkal, hiszen Izrael napok óta ismételgette, hogy amennyiben nem hagyják abba a rakétatámadásokat települései ellen, akkor sort kerít a válaszcsapásra. S hát csak szerdán vagy hatvan rakéta zúdult izraeli célpontokra. Váratlannak legfeljebb a szombat délelőtti időpont volt (a gázaiak éjszakai akcióra számítottak), s maguk a célpontok: a Hamász biztonsági létesítményei.
De várható volt e fejlemény abból is, hogy december 19-ével a Hamász felmondta a hat hónappal korábban egyiptomi közvetítéssel létrejött tűzszünetet Izraellel: egy nappal sem hosszabbítva meg a fél évre kötött alkut. S paradox módon előre vetítette mindezt az is, hogy – Obama január 20-i beiktatása előtt – fokozódott az izraeli–palesztin (és izraeli–szíriai) békemegállapodással kapcsolatos nemzetközi, sőt arab világbeli várakozás. Márpedig a Hamász bevallottan nem óhajt békét kötni a zsidó állammal, s ezek szerint másokat is meggátolna ebben. Talán csak az a meglepő, hogy a Fehér Ház hamarosan beköltöző új lakója elnökjelöltként jelezte készségét a tapogatózó tárgyalásokra akár a Hamásszal is. A tűzszünet felmondásával és a provokatív rakétatámadásokkal a szélsőséges (a Palesztin Hatósággal és elnökével, Abbasszal is szemben álló) szervezet alaposan megnehezítette a vele való kapcsolatfelvételt.
Régi igazság, hogy ha Közel-Keleten mindenki a békéről beszél, akkor megjósolhatjuk a harcok kirobbanását, mert az arab–izraeli megbékélés ellenségei „éberek”. S az Izraelnek igazán nagy kárt nem okozó rakétacsapásokat oktalanság volna jelentékteleníteni, mert a lényegre utalnak: nehéz olyan békét elképzelni, amely Gázában bázist kínál a béke megtorpedózóinak, s alighanem támaszpontot is a terroristáknak (utóvégre Amerika és szövetségesei hasonló megfontolásból nem tűrték el az al-Kaidának menedéket kínáló tálib rezsimet). Ha a Hamász vezetői úgy vélték, Izrael elismerése helyett kiprovokálják a csapás-válaszcsapások ördögi körét, s eltántorítják ezzel az arab világot a megbékéléstől (a héten már a szaúdiak volt kémfőnöke is a zsidó állammal való békekötést sürgette a Washington Postban), akkor talán ezúttal tévedtek. De talán abban is, hogy a javában zajló izraeli hatalomváltást billentik az ottani „héják” javára. Minden jel szerint a titkos alkudozás több fronton is jócskán előre haladt, hiszen mindenki nagy várakozással tekint az új washingtoni politikára. S ha meggondoljuk, hogy a szélsőséges iszlamisták nemcsak Izraelt fenyegetik, hanem az arab kormányokat is, akkor még az is előfordulhat, hogy a Hamászért csak krokodilkönnyeket hullajtanak a térség fővárosaiban. A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!