Az egyházaknak tartaniuk kell a lelket az emberekben a gazdasági válság idején, erre Sólyom László köztársasági elnök is felhívta a figyelmet az egyházi vezetőkkel folytatott szokásos adventi találkozóján – mondta Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek az MTI-nek.
– A katolikus egyház képviselői megbeszélést folytattak az év folyamán az ország gazdasági helyzetéről néhány munkavállalói szakszervezet vezetőivel – tette hozzá. Az állam és az egyház viszonyát Bábel Balázs „stagnálónak” nevezte. Kijelentette: a tárgyalások valójában nem haladtak előre, arról pedig a kormányzat tudomása szerint „hallani sem akar”, hogy az Állami Számvevőszék által meghatározott 2,6 milliárd forintos, az egyházi iskolákat illető hátralékot megkapják. Úgy vélte, hogy a közoktatási intézményeiknek járó kiegészítő támogatás kiszámításának módja a mai napig tisztázatlan. „Nem nagy volumenű” hátrányos megkülönböztetésnek értékelte továbbá, hogy az iskoláikba más településekről bejáró tanulók nem kapnak támogatást a helyi önkormányzatoktól az utazáshoz. Sajnálatosnak nevezte, hogy a felekezetek a műemlékvédelemhez sem kaptak megfelelő támogatást. A katolikus egyházi vezető elmondta, hogy 2009-ben a gyulafehérvári és a pécsi egyházmegye ünnepli fennállásának ezredik évfordulóját, ennek előkészületeit tartották az idén. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a Szent Pál-év 2009. június végéig tart, melynek keretében az apostol munkásságáról április 27-én szerveznek konferenciát Budapesten. Bábel Balázs kitért arra, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia operatív testülete, az állandó bizottság 2008 folyamán találkozott a horvát, a szlovák és a román püspöki konferenciák, valamint a Kereszténydemokrata Néppárt képviselőivel. A kalocsa–
kecskeméti érsek „várakozáson felülinek” nevezte a jövő január-
ban az ökumenikus imahéten befejeződő Biblia évét, amelynek rendezvényein minden korosztály képviseltette magát.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!