Balázsovits Edit
– Még hármat kell aludnia, s a 85. évében lévő Szenes Ivántól – a jogász-író-dalszövegíró-zeneszerző mindenestől – nagy-nagy szilveszteri buli keretében veheti át a Kornay Marianne-díjat…
– Ez lesz életem első díja! A Játékszínben november végén bemutatott Imádok férjhez menni Victoria szerepéért kapom, a könnyű, szórakoztató műfajban „elkövetett” idei legjobb alakításért. Már az is nagyon jólesett, amikor a bemutató után úgy gratulált, hogy „szinte elgázolt a szerep” – teljesen az enyém. Ez mindenképpen megtisztelő egy élő szerzőtől, hiszen az angol író, Sommerset Maugham munkájából Szenes Iván Nádas Gáborral írt zenés vígjátékot. Már tudom: a díjkiosztás előtt levetítik a televízió tán legtöbbet bejátszott vidám jelenetét a Szenesemberből, Kornay Marianne-nal és Latabár Kálmánnal. A díj névadója fél évszázadon át volt Szenes Iván felesége, szerintem csodálatos, hogy valaki így is őrzi párja emlékét. Az meg valami megható, amilyen szeretettel vesz körül Iván és lánya, Andrea, ahogy körém szervezik a szilveszter estét. Szuper a szerep, épp annyira imádom, amennyire „ő” imád férjhez menni! A partnereim, férjeim Csonka András és Hajdu István. Steve-vel már a Mezítláb a parkban vígjátékban is együtt voltunk – vagyunk – a Játékszín színpadán, Bandival ez az első közvetlenebb találkozásom, már a Színésznők a kifutón Szépművészeti múzeumbeli forgatásán kívül… Remek a csapat, Szolnoki Tibor, Zsadon Andrea, Uri Pipi, azaz István; meg Tóth Auguszta… Gusztinak csak egy jelenete van, de őrült taps csattan a kimenetelekor mindig. Az az érzésem – bár nem vagyok vérbeli „ezoterika” – , hogy itt a színpadon csak pozitív energiáink vannak, negatív erők nem hatnak, minden, mindenki egy irányba húz.
– Édesapja, Balázsovits Lajos rendezte a darabot. Nem zavaró ez?
– Már nem. Egyszerűen nem foglalkozom ezzel. Mert ha foglalkoznék vele, belehülyülhetnék! Azt hiszem, a negyedik közös munkánk ez… Stresszelős típus vagyok, így legalább a próbák alatt is jó tudni, akármi történik – szeret a rendező. Na, ez vicc volt persze, de mégis maga a valóság… Érdekes, hogy a mi szakmánkban mindig terítékre kerül ez a téma, pedig színészgenerációk mindig is voltak, vannak és lesznek is. Azt miért nem figyeli senki árgus szemmel, hogy ha a cipész, a nyelvtanár vagy az agrármérnök megtanítja a szakmát a gyermékének, mire jutnak együtt?! Apu persze éppenúgy eljön 31-én a díjátadásra, mint sokan mások, de anyu – Almási Éva – csak sokkal később ér oda, mert a Radnóti Színházban Osztrovszkijt játszik. Egyébként a bemutatónkon ugyanazon okból nem tudott ott lenni. Addig már csak azt remélem, hogy hároméves, bölcsődés kisfiam, Richárd meggyógyul, mert a karácsonyt fülnyavalyákkal éltük meg. Ez a tél – és ez a kor, a „háromévesség” bizony ilyen…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!