Ezt jelentette be több MSZP-s elnökségi tag az MSZP európai parlamenti
választási listájáról. Megtudtuk, hogy nem Gyurcsány Ferenc vezeti ezt
a listát, amelyről a jövő évi márciusi tisztújító kongresszus dönt. A
vezető szocialista politikusok kijelentették, hogy „nem úgy alakult a
helyzet, miszerint a kormányfőnek uniós tisztséget kellene vállalnia”.


Én ezzel egyetértek, van mit tenni itt, az országban is. Az MSZP-nek nem lehetne most áldozni egy vezért. De tekintettel arra, hogy a márciusi tisztújító kongresszuson fog eldőlni, ki lesz a képviselőjelölt, nem tudom, miért merültek fel megint a „jól” ismert nevek, akiket jelölni akarnak: Kökény Mihály, Baráth Etele, Szabó Zoltán. Megint a jól „csengő” nevek.
Nem tudom, ki van az MSZP jelölőbizottságában, de szeretném megkérni őket, ne essenek olyan hibába, mint a Fidesz, amelyik megint Szájert meg a többieket jelöli. Gondoljanak végre arra, hogy a baloldalt nem csak az idős bácsik meg nénik képviselik, hanem mi, fiatalok, a mai 30-35 évesek is. Szeretnénk, ha bennünket – fiatal közgazdászokat, jogászokat is meghallgatnának. Nagyon szeretnénk segíteni a hazánknak. Nem csak azzal, hogy ott vagyunk az EP-ben, hanem reális dolgokkal.
Kérjük az MSZP elnökét, Gyurcsány Ferencet, hogy gondolkozzon ezen. Lehetséges, hogy mi is okosak vagyunk.
Tamási Ferenc Budapest,
közgazdász

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!