A kapitalizmus újabb próbatétele

Olyan erővel zuhant a világra az amerikai ingatlanpiacról elinduló gondtömeg, hogy sokan már vizionálnak, föltámadni vélik az állam mindenhatóságába vetett hiteket, a XIX. századi kapitalizmus ébredése idején megfogalmazott marxi reményeket és recepteket, s már látják a piacgazdasági szabályok többségének gyászos alkonyát. Általánosítani most sem érdemes, de többé-kevésbé mégis állítható, hogy a baloldal térfelén olvashatni ilyen elemzéseket, ám ezúttal sem az árnyalatoknak helyet nem hagyó, ideológiai beskatulyázással közelíthetünk a valósághoz, hanem olyan mélyre nyúló analízissel, amilyent a Die Zeit hasábjain Jürgen Habermas nyújtott a nívós német hetilap olvasóinak. Korunk talán legnagyobb német gondolkodója, egykori Adorno-tanítvány, a nyilvánosság és a kommunikáció kiemelkedő kutatója persze maga is baloldali gyökerű, s egy gazdag tudósi pálya minden tapasztalatával a háta mögött mutat rá arra, hogy a legújabb válság kipukkasztotta a „neoliberális beszédbuborékot”. Éles szavakkal ecseteli, hogy a megrázkódtatás éppen a legszegényebbeket, a nincsteleneket sújtja, s ez nem csak az egyénekre, hanem az országokra is érvényes, a gazdaságilag leggyengébbek szenvedik meg legjobban a visszaesést. Ez igazi politikai botrány, s itt teszi Habermas az első árnyalatos megjegyzést: a jóléti orientáció ügyében éppen a politika illetékes, nem „a” kapitalizmus. Szélesebb keretekbe helyezve: az ötvenes évek első felében, a koreai háború idején nagyjából lezárult a roosevelti New Deal keynesi recepteken alapuló „állami” folyamata; a nyolcvanas évtizedben Reagan és Thatcher kormányzása jelezte a hidegháború alatt kivirágzó jóléti programok hanyatlását, ma pedig az iraki háborúval súlyosbított Bush-korszak lezárulása azt jelzi, hogy végük a „neolib illúzióknak”, de a clintoni – és blairi – harmadik utas elgondolásoknak is.
 Akkor viszont mi jön most? S kivált miben különbözik Habermas elemzése  az állami beavatkozást sietve az egekig magasztalók érveitől? Mindenekelőtt abban, hogy a német társadalomtudós elismeri, maguk a nyugat-európai államok továbbra sem egységesen ítélik meg, a gazdasági viharok lecsöndesítéséhez „mennyi” állam és „mennyi” piac szükséges. Ráadásul Habermas – másoktól eltérően – most is a kapitalizmuson belüli legitimációs válságról beszél, vagyis nem gondolja, hogy a piacpárti rendszer belátható időn belül – minden botrány ellenére – bármi mással fölváltható lenne. Harmadszor a vihar egyik legfontosabb jellemzőjeként annak globális voltát emeli ki, ami ellen csakis univerzális nyugtatók használhatnak. Vagyis Habermas úgy látja, hogy a globális visszaesés valójában a nemzetállam tehetetlenségét bizonyítja, ezért bevezeti a „világbelpolitika” – Weltinnenpolitik – fogalmát, ami persze egyáltalán nem azonos a ma is működő G-8-cal, a hét legfejlettebb nyugati állam és Oroszország egészen laza csoportjával. Habermas szerint egy új típusú szupranacionális politikának kell a jövőben azon őrködnie, hogy a beruházói érdekek ne váljanak túlméretezetten uralkodóvá, hogy a politikai napirendre globális méretekben fölkerüljön a szociális szakadék, a gyermekszegénység és a többi nagy gond, hogy a magánosítási láz csillapodjék, a kultúra és a képzés ne függjön konjunktúraérzékeny szponzoroktól.
A sor föltehetően folytatható, s Habermas úgy látja, hogy a „decentralizált univerzalizmus” új korszakában a válságot az európaiaknál sokkal intenzívebben érzékelő Egyesült Államok bizonyíthatja be ismét a piacgazdaság rugalmasságát, még pedig négy tényező egybeesése miatt. Továbbra is ez az ország az egyetlen szuperhatalom, övék a legrégibb demokrácia, hivatalba lép egy – a remények szerint – képzeletgazdag és liberális elnök, s olyan politikai kultúra adja tevékenységének keretét, amelyben a normatív cselekvési szabályok figyelemre méltó visszhangra lelnek. Hogy e  négy tényező „történelmileg szerencsés találkozása” elég lesz-e az új receptekhez, az az újesztendő talán legfontosabb titka.
Persze csodaszerek nincsenek, ezekben olyan nagy tudós, amilyen Habermas, nem bízhat, de a racionális felismerés ereje segíthet a próbatételek megértésében és leküzdésében. Mármint a kapitalizmuson  b e l ü l.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!