Francia király és Süsü sárkány

l A francia király a János vitézben, igazi komédiás szerep.
– Petőfi Sándor szándékosan úgy írta meg, ahogyan Móricka elképzeli a francia királyt. Meseszerű figura.
l Igen hálás szerep. Jó és akár rossz értelemben is lehet ripacskodni.
– Lehet aranyosan, de durván is játszani, én szándékaim szerint kedvesen fogom. A modern színház keresi az abszurd történeteket. Sok mese, így a János vitéz is, tulajdonképpen abszurd, de a kedvesség, a bájosság köntösében.
l Amióta nem direktor a Vidám Színpadon, másodvirágzását éli. Rengeteget játszik, több színházban is. Most éppen hány szerepe van?
– Nyolc. Az utóbbi két hónapban többet is játszottam havi húsz előadásnál, ez azért már kicsit sok volt.
l A Nemzeti Színház tagja, de ott mégis inkább epizódszerepeket osztanak önre, a József Attila Színházban viszont gyakran kap főszerepeket. Miért van ez így?
– A koromnak megfelelő feladatokat osztanak rám. A József Attila Színházban is játszom karakterszerepeket. De ott van olyan darab, például a Csak kétszer vagy fiatal, ami kifejezetten idősebbekről szól. Azokban a produkciókban, amelyek most a Nemzetiben mennek, egyik főszerepet sem osztottam volna magamra.
l A Lear király például elképzelhető lett volna önnel a címszerepben.
– Abban a koncepcióban, ahogy a rendező játszatta, én valószínűleg nem lehettem Lear.
l Nem állnak öntől távol a tragédiák. Tudom, hogy majd kiugrott a bőréből, amikor Az ügynök halálának címszerepét eljátszhatta.
– Annyira örültem neki, hogy a próbákon határozott meggyőződésemmé vált, egyenesen nekem írta Arthur Miller.
l Nem szeretne hasonló szerepeket?
– Dehogynem. Amíg az eszemnél, erőmnél vagyok, boldogan vállalok jelentős szerepeket.
l A József Attila Színházban egyszer előfordult, hogy elfelejtette a szöveget, és kezében a darabbal játszotta végig az előadást. De ez azóta nem történt meg.
– Egyszeri alkalom volt. Hogy tiszta az agyam, az szerencse.
l Könnyen tanul?
– Ugyanúgy, mint régen. Annyi a különbség, hogy mostanában előadás előtt fölidézem magamban a szöveget. Erre korábban nem volt szükségem.
l Hogyan tanul? Nem tudom elképzelni, amint ül a szobájában és magol.
– Addig nem tudom igazán a szerepet megtanulni, amíg nem hiszem azt, hogy én vagyok az az ember, akit játszanom kell. Egyszer csak úgy érzem, hogy az a szerep, amit rám osztottak, abszolút én vagyok.
l Amikor lejön a színpadról, rögtön vissza tud alakulni civillé, vagy még tovább pörög önben a szerep?
– Az esti előadás után tovább pörög. Délutáni előadás után előfordul, hogy az egyik színházból a másikba kell átmennem, ilyenkor útközben alakulok át.
l Láttam például Bessenyei Ferencet lejönni a színpadról, sőt kijönni a színházból. Ugyanabban a stílusban beszélt, mint az előadásban.
– Ez sok színésznél, nálam is így van. Megfigyeltem, ha ilyenkor találkozom a nézőkkel, ők is úgy néznek rám, mintha még a színpadon látnának.
l A színészekhez a pályájuk végén általában egy-egy szerepet kötnek igazán. Például Sinkovits Imrére a színházi munkái közül leginkább Mózesként, a filmvászonról pedig tizedesként emlékeznek. Elképzelhető, hogy önt végül leginkább Süsü sárkánnyal azonosítják majd?
– Hogy Süsüt is hozzám kötik, az biztos. Hozzám a zenés darabokat, például A kaktusz virágát fogják leggyakrabban kapcsolni. Valószínűleg a hangomra, és a jókedvemre emlékeznek majd leginkább.
Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!