Távkapcsoló

Az idén igazán kitettek magukért a televíziók a karácsonyi műsorral, nemegyszer voltam zavarban, mit nézzek, mit rögzítsek az ínségesebb időkre. Még mindig nem szoktam meg, hogy a hollywoodi sikerfilmek alig egyéves késéssel érnek hozzánk, minden alkalommal elcsodálkozom, hogy nem csak a mozicsatornán lehet megnézni mondjuk a 2007-ben több Oscart nyert Dreamgirlst, ha valaki lemaradt a vetítésről. Mókás volt, hogy Eddy Murphy délután még szamárként énekelt a Shrekben, este pedig Jimmy Earlyként a Broadway- musical frenetikus filmváltozatában. Persze az újdonságok mellé több klasszikus is előkerült a vígjáték- és románczsákból, főleg ha valami köze volt a karácsonyhoz. A karácsonynál tökéletesebb happy end márpedig aligha akad. Ilyenkor az ember szívén picit vékonyabb a páncél és talán az átlagosnál jobban vágyik a katarzisra, az együttérzésre, akárcsak Dickens Karácsonyi énekében Scrooge úr, akit egy kisfiú halála ébreszt rá saját érzelmi elsivatagodására. Én is ki voltam éhezve a szívmelengető néznivalóra, olyannyira, hogy még a híradókat is sikerült elkerülnöm pár napig, de most különösen jólesett szórakozni a legütődöttebb vígjátékokon is. Az ízlésemet leginkább a TV2 találta el, a királyi egyes lett volna a második választás.
Sokat vártam a Megasztár Karácsonytól, ám fölöttéb hullámzó színvonalú műsort kaptam, mintha nem bántak volna elég szigorúan az énekesekkel, holott ez már nem a tehetségkutató versenyről szólt, egy jó zenés szórakoztató produkciót kellett volna összerakni, még csak nem is élőben. A négy széria együtt fellépő megasztárjai közül Tóth Vera volt a legprofibb énekes, Caramel pedig mindig is a szívem csücske, csak valakinek a nagy öregek közül fel kellene már őt karolni és írni neki végre egy-két veszettül jó számot. Az is eszembe jutott, milyen érdekes lenne egy nemzetközi Megasztár (Világsztár) a különböző országok nyerteseivel, főleg látva Jennifer Hudsont a Dreamgirlsben, micsoda tehetség, micsoda hang! És ő csupán hetedik lett a 2004-es „amerikai Megasztárban”, az American Idolban.
A gyerekekkel együtt örültem a jobbnál jobb rajzfilmeknek (csak a Kis Vuk volt a kivétel, amit Vuk-imádó fiam is otthagyott öt perc után), zenés és családi moziknak. Eközben a kimondottan gyerekeknek szánt matinéműsorok a két kereskedelmi csatornán – szokás szerint – tele voltak nézhetetlen extrém rajzfilmekkel. Akkor már inkább huszadszorra is megnéztük a Karácsonyi éneket, a Varázsfuvolát vagy a Diótörőt, szerencsére mindegyikből volt választék bőven a színházi előadástól a Muppet Show-feldolgozásig.
Talán meglepő, de a TV2 Hal a tortán című főzőműsora nyújtotta a legfelemelőbb, legszívmelengetőbb perceket. Kellemesen csalódtam Ganxsta Zoleeban, Dopemanben, de még Dukai Reginában is. Az pedig igazi ajándék volt az országnak, hogy így megismerhette Bangó Margitot, megtapasztalhatta az ő emberségét, hatalmas szívét, nagyvonalúságát, ami csak a Schobertné-féléknek nem tűnik fel, akik a Kossuth-díjas művésznőnek egyébként a nyomába sem érhetnek, hiába erősködik Norbi, mekkora csúcs a neje az „egészségre nevelés” vagy akár a magazinokban pucérkodás szakterületén. Inkább húz a szívem a másik értékrendhez – meg is látszik rajtam... Míg a Schobert család megint nem vált szimpatikusabbá számomra, Bangó Margit a példaképem lett: mennyivel szebb lenne a világ, ha legalább főzni tudnék úgy, mint ő!
Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!