Tévékarácsony
Sokat vártam a Megasztár Karácsonytól, ám fölöttéb hullámzó színvonalú műsort kaptam, mintha nem bántak volna elég szigorúan az énekesekkel, holott ez már nem a tehetségkutató versenyről szólt, egy jó zenés szórakoztató produkciót kellett volna összerakni, még csak nem is élőben. A négy széria együtt fellépő megasztárjai közül Tóth Vera volt a legprofibb énekes, Caramel pedig mindig is a szívem csücske, csak valakinek a nagy öregek közül fel kellene már őt karolni és írni neki végre egy-két veszettül jó számot. Az is eszembe jutott, milyen érdekes lenne egy nemzetközi Megasztár (Világsztár) a különböző országok nyerteseivel, főleg látva Jennifer Hudsont a Dreamgirlsben, micsoda tehetség, micsoda hang! És ő csupán hetedik lett a 2004-es „amerikai Megasztárban”, az American Idolban.
A gyerekekkel együtt örültem a jobbnál jobb rajzfilmeknek (csak a Kis Vuk volt a kivétel, amit Vuk-imádó fiam is otthagyott öt perc után), zenés és családi moziknak. Eközben a kimondottan gyerekeknek szánt matinéműsorok a két kereskedelmi csatornán – szokás szerint – tele voltak nézhetetlen extrém rajzfilmekkel. Akkor már inkább huszadszorra is megnéztük a Karácsonyi éneket, a Varázsfuvolát vagy a Diótörőt, szerencsére mindegyikből volt választék bőven a színházi előadástól a Muppet Show-feldolgozásig.
Talán meglepő, de a TV2 Hal a tortán című főzőműsora nyújtotta a legfelemelőbb, legszívmelengetőbb perceket. Kellemesen csalódtam Ganxsta Zoleeban, Dopemanben, de még Dukai Reginában is. Az pedig igazi ajándék volt az országnak, hogy így megismerhette Bangó Margitot, megtapasztalhatta az ő emberségét, hatalmas szívét, nagyvonalúságát, ami csak a Schobertné-féléknek nem tűnik fel, akik a Kossuth-díjas művésznőnek egyébként a nyomába sem érhetnek, hiába erősködik Norbi, mekkora csúcs a neje az „egészségre nevelés” vagy akár a magazinokban pucérkodás szakterületén. Inkább húz a szívem a másik értékrendhez – meg is látszik rajtam... Míg a Schobert család megint nem vált szimpatikusabbá számomra, Bangó Margit a példaképem lett: mennyivel szebb lenne a világ, ha legalább főzni tudnék úgy, mint ő!
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!