A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány – a tavalyi pozitív
fogadtatásnak és nagy érdeklődésnek köszönhetően – 2008. október 7-én
ismét meghirdette pályázatát az orvosi hivatás jobb megbecsülése
érdekében. Az immár második alkalommal kiírt pályázat szervezői idén is
várják a betegek gyógyulásának történeteit, melyek közül jó néhány már
a pályázat honlapján is olvasható. Az Év Orvosa pályázat három
legnagyszerűbb orvosa az Astellas Díjat kapja meg jövő év elején, a
díjkiosztó gálán. A beérkezett történetekből látszik, hogy idén is
sokaknak sikerült olyan emberi kapcsolatot kialakítaniuk
orvosukkal saját gyógyulásuk, kezelésük során, amit meg szeretnének osztani másokkal is, ezáltal köszönetet mondani nekik nyilvánosan.
Idén is rengetegen ragadtak tollat, hogy lelkiismeretes és kiváló orvosokról, hivatásuk iránt alázattal bíró szakemberekről és emberségről írjanak az Év Orvosa pályázat keretein belül. A pályázat szervezői szerint a mostani történetek is pontosan azt tükrözik, amiért az Év Orvosa elismerés megszületett, vagyis megmutatni, hogy a pozitív példák hogyan segíthetik a betegek gyógyulását és a gyógyulásba vetett hitüket.
Nagy Bandó András idén is nagy örömmel vállalta az Astellas Díj arcának kitüntetett szerepét. Az ismert humorista a már beérkezett történetek közül kiemelt párat, melyek szerinte pontosan visszaadják az Év Orvosa pályázat kiíróinak elképzelését az ideális orvos-beteg kapcsolatról. „Mint gyakorló író és olvasó ember, csak azt tudom mondani, ennyi szépen és jól megírt, valóban megtörtént helyzetet egyetlen kiváló író sem tudott volna szebben papírra vetni.”
„…mindig megállt pár szóra, visszaadta hitemet, biztatott, erőt adott, noha magam sem tudom Ő honnan merítette az energiát. Egy olyan osztályon dolgozik, ahol szinte mindig kint lehetne a TELT HÁZ VAN felirat. És mégis mindig mindenkire szakít időt, figyelmet. Türelmes, még ha századszor is tesszük fel ugyanazt a kérdést.”
„Megtalálja a picik és nagyobbak szívéhez vezető utat, nem csak a testüket gyógyítja, a lelkükre, lelkivilágukra is figyel. Biztató mosolya, meleg szavai bizalmat, hitet adnak.”
„Nem ismerte a munkaidő fogalmát, reggel 7 órakor már a folyosón lehetett látni, este 6-7 órakor még mindig „zöld ruhában” volt. Hét végén, amikor bejött, mindig civil ruhájára kapta fel a köpenyt, és ez még emberibbé tette.”
Dr. Berencsi György az Év Orvosa pályázat főszervezője szerint a jó orvos-beteg kapcsolat azért fontos, mert csökkenti a beteg bizonytalanságát, biztosítja a beteg és a család tájékozottságát a döntéshozatali folyamatban. Alapjában véve egy partneri viszonyt jelent, melynek alapja a bizalom és az elfogadás. A fenti történetidézetek igazolják, hogy milyen fontos az immár másodjára kiírt elismerés. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet a jó orvos-beteg kapcsolatra, megmutatva a gyógyítás emberi oldalát, azt, hogy mennyit jelent a betegnek és a sikeres terápiának, ha az orvos segítő szándékkal, emberi módon viszonyul pácienséhez. A mai világban azért is szükség van erre, mert egy ilyen jellegű pozitív hírrel sokkal nehezebben lehet bekerülni a hírek világába, mely balesetekkel, bűnüggyel, botrányokkal van átitatva. „Ha csak a médiából szivárgó negatív híreket vesszük figyelembe, nem is gondolnánk, hogy ilyen sok EMBER van ebben a kis országban, aki a hivatásáért, a gyógyításért él. A kampányban nálunk a gyógyulás kerül a címlapra.” – nyilatkozta Dr. Berencsi György. Az Év Orvosa pályázatnak márpedig ez az egyik célja. Az idén ősszel másodjára kiírásra kerülő pályázatra már most több mint 50 történet érkezett be, melyek közül a legtöbb a www.dijazorvosokert.hu weboldalon olvasható.
Az Év Orvosa pályázat szervezői, ahogy a múlt évben tették, úgy idén is a történetekben szereplő összes orvost megkeresik hozzájárulásukat kérve a történet nyilvános közléséhez. Az orvos és beteg közti kölcsönösen pozitív viszonyt jelzi az is, hogy minden megkeresett orvos pontosan emlékezett betegére, még akkor is, ha több éve történt esetről volt szó.
A pályázat bírálóbizottságának tagjai az összes beérkezett történetet megkapják, ezt követően 2 lépcsőben döntenek arról, hogy az Astellas Díj – az orvosi hivatás megbecsüléséért elismerést 2008-ban mely orvosok vehetik át.
Idén a zsűri tagjai között szerepel többek között Dr. Bittner Nóra, az Év Orvosa pályázat egyik tavalyi győztese, valamint Nagy Tímea olimpiai bajnok vívó.
A pályázatokat, történeteket azonban még várják a szervezők egészen 2009. január 15-ig, a www.dijazorvosokert.hu honlapon, ahol szavazni is lehet az orvos-beteg történetekre. A kampány végén egy nagyszabású gála keretében kerül átadásra a díj 2009. február 17-én a Magyar Tudományos Akadémián.
Krasznai Éva
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!