Néhány napig töprengett, szakértőkkel konzultált, majd fellebbezett
jogtalannak ítélt veresége miatt a WBA világszervezetnél Evander
Holyfield (balra), aki 46 évével a legidősebb nehézsúlyú profi
bokszvilágbajnok lett volna, ha nem kap ki a december 20-i címmeccsen
az orosz Nyikolaj Valujevtől. Csakhogy veszített az vb-öv óriás termetű
őrzőjével szemben, a szurkolók döntő többsége szerint igazságtalanul,
és csak a három pontozóbírónál nyert az orosz, a ringben nem.
A hivatalos tiltakozást a Holyfield-tábor okkal alapozza arra, hogy a 12 menetes zürichi csatában az amerikai exvilágbajnok sokkal többet és pontosabban ütött, mint Valujev, és a végeredmény – a három pontozónál: 114-114, 116-112 és 115-114 a világbajnok javára – éppen fordítva igaz. „Nem kaptam ki, sőt a szorítóban én nyertem. Nem tudom, a pontozók mért ítéltek úgy, ahogy, de a végeredmény igazságtalan. Viszavágót akarok” – így reagált Holyfield a beadvány tényének közzététele után újságíróknak. Ha a Boksz Világszövetség (WBA) kedvezően határoz az amerikaiak fellebbezése ügyében – amire kevés az esély, bár volt már példa hasonlóra „elvezetett” meccsek esetében –, akkor újból összecsaphat a két „nehézfiú”, elutasítás esetén viszont Holyfield messze kerül céljától, hogy ő lehessen a királykategória legidősebb bajnoka. Nem beszélve arról, hogy ha nem címmeccset vív, csak töredékét keresheti meg a remélt nagy pénznek, amire Holyfilednek már csak azért is nagy szüksége lenne, mert 11 gyereke van, összesen öt anyától… A svájci mérkőzésért amúgy a 35 éves, 50 nyertes és 1 vesztes meccs alkotta mérlegű Valujev egymillió dollárt kapott, Holyfield pedig fele ekkora summához jutott. Valujev menedzsere karácsonyi „üzenetében” mindenesetre azt mondta, jelenleg nincs esély a visszavágóra, s pártfogoltja legközelebb az üzbég Ruszlan Csagajev ellen akar bokszolni, hogy visszavágjon neki tavalyi vereségéért, ami vb-övébe és addigi veretlenségének elvesztésébe került. (jk)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!