Will Smith neve vonzotta a legtöbb nézőt a mozikba a 2008-as évben a tengerentúli mozitulajdonosok és filmforgalmazók szerint.

Az amerikai Quigley Publishing cég 1932 óta minden évben felmérést készít, melyik az a tíz színész, akinek filmjeire a legtöbb jegyet váltották. A szavazás eredménye filmes körökben a sztárok által produkált bevétel legmegbízhatóbb mutatójának számít.
Smith a második afroamerikai színész, aki első lett, Sidney Poitier 1968-ban vezette a listát. A kiábrándult szuperhősről szóló Hancock című szuperprodukció 228 millió dollár bevételt hozott, míg az év vége előtt két héttel bemutatott drámája, a Seven Pounds is 39 millió dollárnál tart jelenleg. Smith után a listán Robert Downey Jr. áll, aki a Vasemberrel és a Trópusi Villámmal aratott sikereket, a harmadik pedig Christian Bale, a Batman – A sötét lovag sztárja. Őt Shia LaBeouf és Harrison Ford, az Indiana Jones és a kristálykoponya királysága főszereplői követik. A tíz legnagyobb hasznot hozó sztár között szerepel még a vígjátékguru Adam Sandler, Reese Witherspoon, George Clooney, Angelina Jolie és a James Bond szerepében másodszorra látható Daniel Craig.
A tavalyi első, A Karib-tenger kalózai – A világ végén és a Sweeney Todd című filmekkel a legnagyobb bevételt produkáló Johnny Depp 2008-ban egyáltalán nem forgatott, ahogy a Quigley szavazáson hétszeresen első helyezett Tom Cruise sem. Az ötszörös listavezető Tom Hanks szintén nem szerepelt filmvásznon tavaly, viszont producerként annál nagyobb sikereket ért el a Mamma Mia! és a Szikraváros című filmekkel. A mozitulajdonosok és filmforgalmazók „a holnap sztárjának” Anne Hathawayt (Zsenikém – Az ügynök haláli) és Chris Pine-t (Bottle shock) választották – közölte az AP hírügynökség. B.O.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!