Földrajzi képtelenségnek tetszhet, mégis igaz: Argentína fővárosából rajtolt el a 2009-es Dakar-rali.

A szenegáli főváros nevét viselő száguldás azért került át eredeti színhelyéről, Afrikából Dél-Amerikába, mert tavaly törölni kellett a versenyt a mezőnyt ért halálos fenyegetések miatt, s miután a mauritániai
rendezés ellehetetlenült, az egész ralit lefújták, 2009-re pedig Argentína és Chile közösen kapta meg a lebonyolítás jogát. A mind az autósok, mind a motorosok, mind pedig a kamionosok sorában magyarokat is felvonultató idei viadal szombati hivatalos startja Saladillóban, Buenos Aires közelében történt meg, hogy aztán magában a fővárosban mintegy félmillióan üdvözöljék a quadosokkal együtt 49 országból félezernél is több versenyzőt mozgósító ralimezőnyt. Az első, 733 kilométeres szakasz Santa Rosa városáig tart, a január 18-i befejező etappal együtt pedig 9574 km megtétele vár a „dakarosokra”.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!