Azt nem mondhatom, hogy a meglepetéstől a hátsó felemre csüccsentem,
amikor arról olvastam, hogy a nem akármilyen körülmények közt
megválasztott államfő nem bízik a kormányban.
Az viszont elszomorít, hogy ez a felelős beosztásban levő férfiú mennyire nem tud úriemberként viselkedni a neki nem tetsző, más értékrendet képviselő, más elveket valló szocialistákkal szemben.
Nagyon kilóg a dakota lóláb, Sólyom úr – hogy árnyaltan fogalmazzak!
Szerinte csak drasztikus átalakítások révén tud az ország kilábalni a krízisből, azaz a jövő érdekében súlyos megszorításokat kell elviselni. De ehhez egyértelmű felhatalmazással rendelkező kormányra van szükség, amely majd visszafordíthatatlanul megkezdi, és végre is hajtja programját.
Ezek szerint Sólyom úrnak nem a megszorító intézkedésekkel van problémája, hanem azzal, hogy ezeket a gazdasági válság leküzdésére irányuló intézkedéseket nem egy Orbán Viktor vezette jobboldali kormány hajtja végre. Értem én.
Ha a szocik válságkezelő programmal állnak elő, azt a fideszesek csípőből drasztikus megszorításoknak aposztrofálják. Na de, ha a fideszesek tennék ugyanezt, vagy még drasztikusabban (vö. egyértelmű felhatalmazással!), annak viszont Nemzetmentő, Új Magyarországért program lenne a neve, ez tuti!
Komolyan mondom, megáll az ész (és viszszanéz)! Mintha nem mindegy lenne annak a szegény, szerencsétlen birkának, hogy ki nyúzza meg! (Ha egy kicsit erős a hasonlat, elnézést.) Hát hol van józan ész mostanában? A jól fűtött, meleg szobában? Lehet. Mert hogy némely politikus fejében nincs, az biztos.
Méhes János, Szeged
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!