Kötelező nevetni!?
A csatornák saját sztárjaikkal ünnepeltek, az Echo Tv például egy Usztics Mátyás főszereplésével és rendezésében készült színdarabbal, majd a nagyszabású Ismerős Arcok- koncerttel. Percekig hiába kerestem az ismerős arcokat a színpadon, mire rájöttem, hogy ez az együttes neve. „A szél könnygázt hozott… A kígyóbűvölők a viperát szorongatják, a nagymamát lovakkal tapossák” – énekelték a muzikális hazafiak, majd éjfél után cigányzenével mulatott az Echo Tv közönsége, ilyenkor már ez is elmegy, vagy mi.
Az RTL Klub az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is filmekkel készült, amiben nem is lenne semmi rossz, hiszen nem mindenki bírja a kötelező vidámkodást az előre rögzített kabarékkal. Csakhogy rettentő ótvar filmeket vettek elő (amiben Eric Roberts szerepel, az garantáltan C-kategóriás), még a Rendőrakadémia 16. vagy egy Bud Spencer-film is nagyobbat szólt volna. Ezt csak a hajnalig tartó kandikamera-show múlta alul a Viasat 3-on.
Viszont, aki igazán jó filmélményre vágyott, megnézhette az M2-n az Álom luxuskivitelbent. Percekig csak arra tudtam figyelni, hogy a fiatal színészeknek még evés és alvás közben is lógott a cigi a szájukból, egyiket gyújtották a másikról. A két főszereplő, Audrey Hepburn és George Peppard is rákban halt meg, mindketten 60-as éveik elején. Nem is baj, hogy ma már csak lecsúszott epizódszereplők, gengszterek és önpusztító művészek bagóznak a vásznon.
„Nem megyünk mi innen el, míg az ORTT minket furkósbottal ki nem ver” – énekelték a költözés előtt álló köztévé munkatársai. Az M1-en a Herce-Hurca – Megyünk Óbudára álnéven bemutatott szilveszteri kabaré Verebes István rendezésében még az ilyen poénokkal együtt is helyenként mókás volt. Nagy örömömre a L’art Pour L’art társulat is szerepelt. Boldogult kamaszkoromban megállt a házibuli és tolongtunk a tévé előtt, hogy Besenyő Pista bácsiék szilveszteri műsorát lássuk, akkor még a zseniális Galla Miklóssal és Nagy Natáliával.
Az És most mi csináljuk a fesztivált!, Krizsó Szilvia, Reisz András, Gundel Takács Gábor és a többi királyi tévés műsorvezető zenés kis produkciója kimondottan kellemes és bájos volt. Helyenként meglepően
profin énekeltek-táncoltak, és eszünkbe juthatott Takács Marikáék szilveszteri esztrádja is, a hőskorból, mikor még a bemondók voltak a tévésztárok. Ezzel szemben a Csináljuk a fesztivált! színvonala leromlott. Másodosztályúak a dalok, nyálas és oda nem illő az operettes szépelgés, ahogy egyesek a popszámokat előadják, és Korda György távozásával elveszett a műsor egyik sármja.
A nézettségi versenyt a TV2 nyerte a Sas Kabaréval és az Irigy Hónaljmiriggyel, ahogy már idétlen idők óta. A két műsorba csak belekukkantottam, nem az én világom, de ez semmit nem von le az értékükből. A legszívesebben talán egy szilveszteri Showder Klubot néztem volna, ha már ilyenkor annyira kötelező nevetni.
Sas Józsefnek az idén sikerült, ami tavaly a Bagi–Nacsa duónak: egyszerre volt jelen a TV2-n és bő egy órával később az ATV-n kabaréműsorával. Persze nem ugyanazokkal a poénokkal, de jövőre mindenképp be kell tölteni azt a hatvanperces szünetet is, akár az M1-en, akár az RTL Klubon…
A Popdarálóval értem át az újévbe. Bár nem lyukad ki az oldalam a röhögéstől, mikor a lelkes amatőrök nyervognak, ez legalább pörgős és jó zenékkel feldobott produkció. Kovács Áron pedig vagány, szellemes és még jól is énekel, Tilla mellett ő a TV2 legügyesebb műsorvezetője. El tudnám képzelni mondjuk egy rendes karaokeműsorban, ahová nem a magamfajták mennek szövegtudásukat csillogtatni.
Bálint Orsolya
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!