Andor Éva egyre magabiztosabb a TV2 hírműsorában

 „Nem vagyok lámpalázas típus, de rendesen izgultam az első műsorvezetésem előtt. Néhány percig csak koncentráltam és mondtam, amit kell; utána már elhittem, hogy tényleg ott vagyok, csinálom, megy az adás” – mondta. „A hírműsorvezetőket, Bárdos Andrást, Pachmann Pétert, Máté Krisztinát és Várkonyi Andreát megkértem, hogy mindig mondják el a véleményüket és elsősorban azt, ami nem tetszik. Kollégáim mind rutinosak, egyediek – remélem idővel nekem is lesz saját stílusom. Szemtelenség lenne most ezzel foglalkoznom, hozzájuk hasonlítani magam. Jelenleg egyetlen célom van: természetesnek lenni” – magyarázta. „Később majd kialakul, melyik az a hangvétel, az a gesztus, amitől én is egyedi leszek. Úgy érzem, és remélem ez látszik is a képernyőn, hogy adásról adásra oldódik a stressz, amit az okoz, hogy még kezdő vagyok” – tette hozzá.
Andor Éva gyerekkori álma volt, hogy műsorvezető legyen, mégis évekig riporterkedett, várva a nagy lehetőségre. „Emlékszem, kisgyerekként is néztem a híreket. Imádtam tévézni és otthon senki nem tiltotta meg... Érettségi után a Magyar Televízióban voltam először képernyőn: egy évig ifjúsági műsort vezettem. Ekkor még inkább játéknak fogtam fel a dolgot, de nagyon élveztem. Először a bölcsészkarra jelentkeztem, mert az irodalom is érdekelt, de a diploma megszerzése után azonnal felvételiztem a Színművészeti Egyetemre, a televíziós műsorvezető osztályba. A második évben hívott a TV2-höz tanárom, Bárdos András” – mondta. „Semmilyen műfajt vagy irányt nem kerültem tudatosan, de mikor az egyetemen ezekről tanultunk, éreztem, mi az, ami nem menne, nem állna jól. Ráadásul tanáraim is megerősítettek abban, hogy a híradózás lehet számomra a jövő. A legidősebb voltam az osztályban, talán kicsit komolyabb is a többieknél, így könnyebben tudtam alkalmazkodni, megfelelni annak, amit elvártak egy hírműsor riporterétől” – emlékezett vissza. „Amikor a TV2-höz kerültem, azt gondoltam, alaposan meg kell tanulnom a televíziós újságírást. Hiába szerettem volna mindig is műsort vezetni, kész voltam rá, hogy éveket áldozzak erre. Most megkaptam a lehetőséget, hogy képernyőn is kipróbálhassam magam, éppen a Tények Estében, Pachmann Péter és Várkonyi Andrea mellett. Ennél többet nem is kívánhattam volna” – nevetett.
A híradóst arról kérdeztem, végleg otthagyja-e a terepet a műsorvezetői székért. „Számomra az egyik legfantasztikusabb érzés a kamera előtt állni. Az a pillanat, amikor élőben kell tudósítani egy eseményről, olyan, mint másnak az ejtőernyőzés. Például, mikor 2006 őszén egyre gyakoribbá váltak az utcai demonstrá-
ciók, a tudósítások olyan új feladatok voltak, melyekre szinte fel sem lehetett készülni. Ez volt benne a nehézség, de egyben az izgalom is. Nem tudtam előre tervezni; követni kellett az eseményeket és rögtönözni. Azt vettem észre magamon, hogy ezekben a helyzetekben jól tudok reagálni. Szívesen emlékszem viszsza a választások közvetítésére. Ott lehettem a pártoknál, ahol élőben kellett interjút készítenem politikusokkal, miközben folyamatosan érkeztek az adatok. Itt volt talán a legfontosabb addigi pályám során, hogy felkészült legyek és átlássam a politikai folyamatokat. Szeretem, amit riporterként csinálhatok, egyelőre nem is kívánok azon gondolkozni, valaha is abbahagynám-e.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!