Óriási dobásra készült a Dacia: arra a piacra készül betörni, amely a
fapados márka számára a leginkább fekszik, a kisáruszállítókéra.
Ott ugyanis sokkal kevésbé számítanak presztízsszempontok. Ami fontos, az a tartósság, az olcsó ár és gazdaságos üzemeltetési lehetőségek, a megbízhatóság, az elfogadható külső és a kényelmes munkához szükséges alapfeleszereltség. Nos, ezekben jelenleg a Dacia verhetetlen, ráadásul kategóriájának az egyik legnagyobb rakterű kisáruszállítóját, az MCV Vant vagyis a hétszemélyes – mondjuk úgy kombi egyterűjének dobozos változatát – dobja piacra heteken belül. A Dacia Vanról egyelőre annyit tudni, hogy hazai forgalmazása szintén februárban indul, kétféle felszereltséggel és négyféle teljesítménynyel lesz rendelhető: a belépőszintet az 1,4 literes 75 lovas benzinmotor jelenti, ezután jön a 90 lóerős 1,6-os, majd az 1,5-ös dCi 70 és 85 lóerővel. A Van árát sajnos még hozzávetőlegesen sem tudtuk meg, de ha abból indulunk ki, hogy ez egy kibelezett, ablakok nélküli MCV, amelynek legolcsóbb változata bruttó 2.250.000, akkor itt is jóval kétmillió alatt találjuk majd az alapárat. Személyszállító változatban már járt nálunk ez az autó és minden túlzás nélkül csak jót mondhatunk róla: kényelmes ülések, takarékos 1.5-ös dízelmotor, pontos váltó és némelyik, magát presztízsgyártóként aposztrofáló európai cég illesztési minőségét felülmúló összerakottság. A Dacia MCV Van hamarosan elég erőteljesen átrendezi a kisáruszállító-piacot. Valószínűleg ráérbeszti a konkurenseket arra az evidenciára, hogy a kisteherautó nem urizálásra szolgáló presztízsjármű, hanem munkára való társ, amit gazdái szeretnek olcsón megvásárolni és üzemeltetni.
B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!