Még a még szűkebb körben lefolyt, helyi jellegű voksolásokon is – hacsak nem győzött az elfogultság – alapvetően ugyanazok a nevek bukkantak fel, amikor arra kellett szavazni: kik voltak 2008 legjobbjai a nagyvilág sportjában.
A nemzetközi „nemi” választásokon szinte kivétel nélkül a sportok
királynőjének két képviselője, a vágtázó Usain Bolt, illetve a rúdugró
Jelena Iszinbajeva diadalmaskodott, legalább is a sportmédia
„eredményhirdetései” rendre ezt tanúsítják. Tegyük hozzá, a győztesek
megérdemelten nyertek, de persze nem teljesen függetlenül a sportág
népszerűségétől. Merthogy az atlétika populáris voltát tekintve talán
csak a labdarúgással nem tud versenyre kelni, amúgy – különösen olimpia
évében – mindenkori legjobbjai okkal számolhatnak azzal, hogy az évzáró
világszavazásokon ugyancsak ott lesznek a toplisták élén.
Márpedig 2008-ban olimpia volt, s a pekingi nyári ötkarikás játékokon szárnyaltak a győztesek: Bolt világcsúcsokat futott, s háromszoros aranyérmesként térhetett haza Jamaicába, ahogyan Iszinbajeva is megint az „egekbe” emelte az eddigi abszolút legjobb eredményt.
Bolt a kínai fővárosban, szólóban a 100 és a 200 méteres síkfutás döntőjében nyert nem pusztán elképesztő magabiztossággal, hanem egyetemlegesen is az eddigi legkiválóbb eredménnyel, miközben nyilvánvaló, hogy a vágtaszámok klasszikus darabjában első helyezettnek lenni önmagában is hatalmas respekttel jár, ami voksok sokaságát hozza a győztesnek. Ráadásul a jamaicai – majdhogynem magától értetődően
szintén világcsúccsal olimpiai bajnok – 4x100 méteres váltó tagjaként még egy harmadik aranyat is „összefutott”, úgyhogy az esztendő legjobb sportolója minősítés jogosságát nehéz lenne elvitatni tőle.
Ezzel együtt akadtak a sprinternek felettébb komoly kihívói, még ha nem is az atlétikai stadionban, hanem – a medencében. Egy másik alapsportág, az úszás number one-ja, a Pekingben valósággal varázsoló amerikai Michael Phelps is lehetett volna a voksvetélkedő győztese, s meglehet, csakis az a szinte mérhetetlen különbség döntött, ami az atlétika és az úszás között a népszerűséget tekintve úgy általában megvan – az előbbi javára. Bolt vágtázásaihoz hasonlatosan persze Kínában, és a tévéképernyők előtt világszerte – a főműsoridőt megvásároló mindenható amerikai televízió révén az Egyesült Államokban javarészt egyenes adásban – százmilliók követték nyomon Phelps szédületes alakítássorozatát az olimpiai uszodában. Ahol nyolc aranyérmet nyert az amerikai „földönkívüli” – hetet világrekorddal. A fantasztikus és egyéb, hasonlóképpen elragadtatottságot kifejező jelzőért kiáltó teljesítmény mégis többnyire „csak” a második helyhez volt elegendő a nemzetközi szavazásokon.
A képzeletbeli dobogó alsó fokára szintén olimpiai parádézás szükségeltetett, s bizony alighanem itt is a sportág közkedveltsége lehetett a döntő faktor, amivel a teniszezők új királya, a világranglistáról a fél évtizeden át ledönthetetlen svájci Roger Federert kíméletlenül letaszító spanyol Rafael Nadal nyert más klasszisok – például a portugál futballsztár, az Aranycipőt és Aranylabdát is kiérdemelt portugál Cristiano Ronaldo vagy éppen az autósport királykategóriájában, a Forma–1-ben idén világbajnok brit Lewis Hamilton – előtt. Nadal ebben az évben két nagy, úgynevezett Grand Slam-tornán, a francia és az angol nyílt bajnokságon is első lett, de a világszavazások „többségi bronzának” kiérdemlésében a perdöntő mégis a pekingi olimpia egyéni versenyében kiharcolt arany lehetett a 2008-ra valóban tökéletes játékossá érett spanyol esetében. Nehéz lenne vitatkozni, és nem is nagyon kell a jamaicai szupervágtázó véleményével, amivel kommentálta az egyik legtekintélyesebb sportlap, a francia L’ Equipe nem mellesleg szintén Bolt-Phelps-Nadal hármas befutót hozó végeredményét: „Ilyen nagyszerű sportolókat megelőzve győzni egyszerűen fantasztikus érzés” – jelentette ki Bolt, aki természetesen a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnél és hazájában is az esztendő legjobbja lett.
Akár formállogikai alapon hasonló sportági „utánzást” feltételezhetnénk a nőknél is, és mi tagadás: nagyot nem tévedhettünk volna a végső sorrend megtippelésénél. A bőség zavara közepette is gond nélkül diadalmaskodott az atlétika már több alkalommal megkoronázott királynője, az orosz Jelena Iszinbajeva, aki rúdugrásban időtlen idők óta képtelen kikapni, ahol csak elindult, ott más számára nem termett babér. Értelemszerűen így volt ez a kínai fővárosban is, ahol és amikor megint őt repítette át a csúcsmagasságon a rúd, s lett újfent – éppenséggel pályafutása huszonnegyedik világrekordjával – ötkarikás aranyérmes az orosz hölgy. Iszinbajeva mögé a teniszhercegnői címre pályázók végig kiélezett különvetélkedésének nyertesét, a csaknem fél tucat riválisát végül is sikerrel lehajrázó szerb Jelena Jankovicot szavazta be a sportvilág-közvélemény második legjobbnak, aki különben úgy lett a 2008-as év ranglistavezetője, hogy nem sikerült idén Grand Slam-tornát nyernie. Olykor azonban – amint a példa mutatja – még így is összejöhet a győzelem. A világsorrend harmadik helye lehetett volna egy másik atlétáé – például a kínai fővárosban 5000 és 10 000 méteren is első etióp Tirunesh Dibabáé –, vagy éppen egy másik teniszezőé – a Williams nővérektől kezdve a szépségével is hódító Ivanisevicen át egészen az oroszok olimpiai bajnokáig, Gyementyjeváig –, de alighanem elfogadható jelölés a sajátos bronzéremre egy úszó, jelesül Phelps honfitársnője, Natalie Coughlin, aki az athéni öt után a pekingi olimpián hat érmet szerzett, egy arany, két ezüst és három bronz elosztásban. Lássuk be: nem érdemtelenül övé az a bizonyos harmadik pozíció. (jk)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!