A liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) kíván koalíciót alkotni az
őszi parlamenti választások után a konzervatív Német
Kereszténydemokrata Unió.
ban kormányozza Németországot.
Az úgynevezett erfurti nyilatkozatban a CDU a közelgő tartományi, illetve a szeptemberi országos parlamenti választások előtt egyértelműen megerősítette, hogy véget kíván vetni a szociáldemokratákkal való nagykoalíciónak, s az őszi szavazás utáni időszakban immár a liberálisokat tekinti kívánatos koalíciós partnernek. Előzőleg hasonlóan foglalt állást a bajor CSU, és a konzervatívokkal való kormányzati szövetség mellett tette le a garast az FDP országos vezetősége is.
A türingiai fővárosban elfogadott dokumentum legnagyobb része az elmúlt hónapok nemzetközi pénzügyi válsága miatt megtorpant német gazdaság fellendítésével, illetve a konjunktúra élénkítésével foglalkozik. A párt – korábbi álláspontjával szakítva – immár az adócsökkentés mellett áll ki, egyidejűleg elutasítva a koalíciós partner szociáldemokraták javaslatát a legmagasabb jövedelemmel rendelkezők fokozottabb megadóztatására. A program előirányozza a pénzügyi nehézségekkel küszködő vállalatok, illetve pénzintézetek állami megsegítését.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!